Kis-szántói Pethe Ferencz.
(1762–1832.)


Pethe Ferencz.

Ismét egyike azon lelki erővel megáldott régi alakoknak, kik a magyar irodalom és tudományosság rögös utjait fáradni nem tudó buzgalommal egyengették. Olvassátok végig e nehány sort s ezekből is megláthatjátok, hogy itt is nem üres kegyelet hangjai szólnak belőlünk, hanem valódi érdemek előtt hajlunk meg, azok emlékének áldozunk!

Pethe Ferencz született Szabolcsban Szent-Mihályon 1762-ben, meghalt Erdélyben Szilágy-Somlyón 1832-ben.

Ha valakinek nem szükség a nevéhez praedikatumot és urat ragasztani, ha valaki ellehet az illy czimek nélkül: „mint több magyar- és erdélyországi megyék táblabirája, több tudós társaságok tagja, herczegi s más főuri uradalmak igazgatója, az n. n. melléki ref. superintendentia ülnöke, tanár” stb. stb., ugy Pethe Ferencz az, a ki mindezek nélkül bizvást ellehet.

Pedig megvalának neki mindazon czimei, mi több, mindnyáját tettlegesen meg- és kiérdemelte. Egyebet is tanulhatunk belőle; viszályos életre mutatnak azok s bizony viszályos is volt ez; de ő a viszályokon sem nem töprenkedett, sem nem panaszolt miattok. Minden helyzetben, minden állásban, hová őt a gondviselés parancsolá, egy főczélt tartott mindig szeme előtt, egynek elérésén iparkodott, s el is érte, sokszor több sikerrel mint hálával, s e czél iránya vala: hazájának használni.

Deák korában – akkor még a tanulót deáknak hivták – az utrechti egyetemben, Hollandiában a Bibliát adta ki Károlyi magyar forditásában 11,000 példányban, kézben tartható formában, apró, de tiszta, éles betükkel és ritka hibátlansággal; kiadta a sz. Dávid zsoltárait is harminczketted rétben, pompás kiállitásban, 3000 példányban. Ez volt egyetemi mulatása és utazásainak (1788–1797-ig) külső eredménye.

A tudományos és tapasztalati kincs, mit magával hozott, megbecsülhetlen s élte végéig kamatolt neki és hazájának. Visszajöttével Bécsben magyar nyelvtant ada ki a németek számára, s ugyanott kezdte meg a mivelt és okszerü gazdaság sürgetését, – mire Angliában feles adatokat gyüjtött, – egy folyóiratban „Vizsgálódó Magyar Gazda cm alatt. Egy önálló rendszeres munkában, mellynek „Pallérozott Mezei Gazda” nevet adott, folytatta hasznos müködését Keszthelyen, hol a „Georgicon” szervezésében munkás főrészt vett. E főmunkájában letett elveket megint egy folyóiratban fejtegette tovább, mellynek „Nemzeti Gazda” nevet adott s a mellyet 1814. körül ötödfél évig szerkesztett. Az egész gyüjtemény IX nagynyolczadrétü kötetet tesz. Kiegészitő részei ennek a „Davy Földmivelési kimiája” és „Rowles baromorvosi könyve” jeles forditásai. Mindezekben s más apróbb munkáiban általa terjesztett töméntelen uj eszmék közlése, alapos fejtegetésekben s nem az ismeretek nyers behozatalában állott. Nem! Pethe Ferencz minden közleményeiben a legszigorubb ügyelettel volt hazája éghajlatára, természetére, viszonyaira. Kritika nélkül semmi az ő tollán át nem folyt. Tekintélyekre, ha még annál nagyobb garral s füsttel léptek is fel, keveset adott; minden javaslatot a tapasztalásnak kellett nála nyomatékossá tenni, minden eszmét az értelemnek és saját belátásának világositni.

Szorosabban tudományos működésének „Magyar Mathesis”-ében s „Természet históriá”-jában maradtak nyomai. Amaz ma is használható jó munka, emez sajnosan félbe maradt, kijött első kötete csupán az Emlősöket foglalja magában, festett réztáblákkal diszitve. Munkáiban roppant sok magyar uj műszóval gazdagitotta a nyelvet, s szavai, ha netalán minden kivánatnak, jelesen a külső csinnak nem felelnének is meg, de mindig értelmesek, könnyen foghatók és nyelvünk törvényei ellen nem vétenek. Stiljén folytonosan látszik a saját gondolkodás; eredeti, sokszor erős, többször elmés is, de mindig igazán magyar, kivált a hol a hü forditás nyüge nem korlátolta. Munkás élte végén Erdélybe vivé sorsa, hol a legelső politikai lapot, az „Erdélyi Hiradót” teremté, mellyet nemcsak maga irt legesleg-nagyobbára, de sokszor maga is szedett és nyomtatott – 1831 közepéig. Kiadott munkái összesen 38 kötetet tesznek.

Büszkeséggel kell megvallanunk, hogy az utrechti Biblia kiadásáért az angol regens herczeg (későbbre IV. György király) 36 aranyos érdempénzzel, Természethistóriájaért a porosz és dán királyok egy-egy arany érdempénzzel tisztelék meg. Itthon fájdalom! csak annyi pártfogással dicsekhetett, hogy „Magyar Mathesise” az országgyülés költségén jelenék meg, de a magyar akademia akkor nem ért rá őt bár csak levelező tagjává is megválasztani.

Br.