Mi ujság?

– A miskolczi nemz. szinház ünnepélyes megnyitása sept. 3-án menend végbe Ő cs. k. apostoli Felsége e várost szerencséltető legmagasb körutja emlékére. A megnyitási estén Vörösmarty „Marót bán” czimű szomorujátéka, 4-én a „Czárnő” és 5-én „Egy pohár viz” czimü franczia szinmüvek fognak a pesti orsz. nemzeti szinház több kitünő tagja és Latabár dalszinésztársulata által előadatni, a felvonások között Bunkó újonnan szervezett jeles zenekara fog működni. E három előadás jövedelme a szinházépitő társulat tetemes kiadásainak fedezésére fog fordittatni. Pestről Jókainé, Munkácsy Flóra, Egressy és Lendvay fognak ez ünnepélyes előadásokban részt venni. A megnyitási prologot Jókai irta s el fogja szavalni Jókainé. Az első előadásra első rangu páholy ára 24, másodrangué 20 pft.

(Külföldi magyarok.) Gorzafalváról (Moldvaországban) azon tudósitást vesszük ottani derék s a pesti ujságokat is szorgalmasan olvasó magyar rokonainktól, hogy Funták Kozma lelkész felszólitására a filiákból és más magyar róm. kath. falukból aug. 18-án zászlók alatt énekszóval nagy néptömeg gyült egybe ausztriai Császár ő Felségének születésnapját megünnepelni, ki is uj templomuk felépitését adományozásával segiteni kegyeskedett. A templomba hivó harangozásokat mindenkor mozsárdurrogás s ezt a nép Császár ő Felségét magyar nyelven éltető örömkiáltása követte. A sz. mise alatt először volt hallható az uj orgona, szintén szóltak a mozsarak is. A misét magyar nyelven Téged Isten dícsérünk fejezte be, ezt buzgó ima követte Császár ő Felségéért, felséges családjáért és az egész felséges ausztriai házért. Mise után nagyszámu szüzek Császár ő Felsége tiszteletére és éljenzése közt a kilépő lelkész előtt virágot hintettek, ezután a régi templom terén magyar és oláh ifjaktól előadott nemzeti táncz következett. Az uj, egészen téglából épült templom 18 vajda öl hosszu és 7 vajda öl széles. Felirása következő: D. O. M. Sub Pont. Maxi. Pio IX-o. adjutorio Imperatoris Austriae Francisco Josepho I-o. Episcopo Antonio de Stefano. Principe Moldaviae Gligorio Gikka. Parocho Patre Kozma Funták aedificante, aedificata in honorem SS. Trinitatis Grozestii Anno 1856-o 1-e Genie compag. sub Comite Velsperg Caesa. Reg. serbico Banatus Corps Armee Directore et vice Colonello. Levelezőnk ohajtja, hogy e levelet a bécsi német lapok is átvennék, hogy minél messzebb körbe eljuthasson a moldvai magyar kath. népnek Császár ő Felsége kegyességeért nyilvánitott hálájának hire. Megjegyzendő végül, hogy Moldvában a 25 kath. egyház 47,266 lelket számlál.

– Zeneszerzőinket figyelmeztetjük, hogy a hangászegylet által kitüzött 10 aranyos pályázat határideje közeledik. A feladat – mint tudva van – Petőfi „Honfidal”-ára jó zenét késziteni. A határidő september utolsó napja.

D Egressy Gábor jövő hóban leendő jutalomjátékára Mouti Manfredi czimü szomorujátékát választá, mellyet Sárossy Gyula forditott magyarra.

D (Oláh szinész) Dimitriade, a bukaresti román szinház egyik tagja, ki müutazásában Pesgten is keresztül ment, aug. 21-én Szigligeti Czigánya előadása alatt a legnagyobb lelkesedésre ragadtatván, e darabot, mellyben hazájából is igen ismert alakokat szemlélhetett, azon szándokra birták, hogy e darabot a bukaresti szinház számára átdolgozza. A nemzeti szinház tagjai nagy előzékenységet mutattak iránta. Ifj. Lendvai barátságos lakomára hivta meg, mellyen a magyar dalokon kivül oláh dalokat is hallott s Tóth Soma az oláh nemzeti tánczot is bemutatta neki. A kitünő megtiszteltetés és magyar vendégszeretet könyekre ragadta a vendég müvészt, ki bizonyára jó emléket visz rólunk magával. Igy irja és reményli a M. Posta.

D Haynald Lajos erdélyi püspök ő exclja a pesti nemzeti muzeumi sétány diszitésére 400 pftot adott.

– A pesti tyuknemesitő-társulat mult vasárnap tartott első ülést a köztelken Simig Józsefné asszony elnöklete alatt. Bizottmány neveztetett ki az alapszabályok kidolgozására. A jövő ülés september 6-án fog megtartatni, a midőn az alapszabályok megvitatása s megalapitása lesz napirenden. Kéretnek az ivtartók, hogy az aláirási iveket addig beküldjék.

+ A mezőhegyesi ménesintézetben egy ló csontváza látható, melly nem azért nevezetes, hogy egykor mákosszürke állat volt, sem nem azért, mert Fojum-nak hiták, hanem azért, mert I. Napoleon paripája levén, a hős rajta lovagolt legtöbb csatájában. Osztrák fogságba kerülvén, utolsó éveit a mezőhegyesi ménesben tölté, ott is mult ki, s most jutott ismét eszébe valamellyik ujdonságirónak, elpusztult emlékét felkelteni.