A ranchero.*


A ranchero.

Amerika melegebb éghajlatu földére viszem át az olvasó figyelmét. Mexico regényes táju mezei lakóihoz vezetem. Megkisérlem szokásait, öltözetét, szenvedélyeit vázlani. De nem a régi Anáhuac földje őslakói ivadékairól, hanem a hóditó spanyolok indus nőkkel nemzett népfajáról szólok.

A ranchero visszahuzva a városok zajától, földmivelésből él, nincs kitéve az elfajultság veszélyének, s szükségeket nem ismer.

A rancheró-k foglalkozásuk szerint két osztályba esnek; az egyik a földmiveléshez csatolva, a másik leginkább marha s lovak tenyésztésével foglalkozik, miért is majd mindig lóháton láthatni ezeket.

Az elsők közé a tiszta vérű indusok számittatnak. A földmiveléssel egész nap pihenés nélkül foglalkozva; csak ünnepeik által félbeszakasztott egyszerű életet élnek. Sovány, többnyire növényi tápszer eledele, egy nyomorult gunyhó lakása; de nem is kell neki egyéb: mert ő természet fia, ruházatáról, kényelmességeiről s egészségéről ez gondoskodik.

A keresztyén hit elemei nincsenek annyira beléje öntve, mint azt az evangéliom megkivánja: a keresztyén hóditók elrablák kincseiket s vagyonukat, szétrombolták templomaikat s bálványaikat: de a valódi hitet nem közölték velük; s azért most is a katholikus egyház szentjeit bálványokként imádják s a legnagyobb fanatismus alatt nyögnek. Szinte észrevenni arczvonalaikon, mikint igyekeznek, levert szomorú tekintetüket, helységük védszentje névnapján vagy husvétkor elűzni.  Ekkor szintugy, mint hajdan megtakaritott vagyonát áldozatként viszi az oltárhoz azon hiedelemben, hogy eleget tesz igy hite kötelességének; mitől a keresztyénség hirdetői őt szoktatni el nem mulasztják. Mindemellett megelégedett s szerencsésnek érzi magát: de midőn az alcalde (biró) elszakitja családja keblétől egyetlen fiát s kötéllel fogja katonának, akkor kétségbe esik: mert a szabadságot s a békét szereti.

Az indus vak szenvedélylyel viseltetik a zene iránt; a táncz egyike azon csekély élvezetének, melylyel szenvedéseit enyhiti.

A magasabb s mélyebben fekvő földön lakó indusok, arczvonalaik s szokásaikra nézve különböznek egymástól. Az utóbbiak termékenyebb tájon élve nincsenek annyi sanyaruságnak kitéve, s ezért arczvonalaikon többnyire valami tökéletesebbet venni észre, mi a nyiltszivűséget s egyszerűséget jobban kiemeli. Az indusnők barna s élénk arcza, tüzes szemei, rendesen alkotott ajka, hófehér fogai, picziny lábai, gránát zsinórral ékesitett gömbölyű nyaka arra mutatnak, mikint nem csak egy szépség találkozik közöttük.

Tehetségeik, ha jól vezettetnek, igen hamar kifejlődnek s igen fogékonyak a művészet s tudományok elsajátitására.

A másik osztályhoz tartozó mezei lakosok, mint már emlitém, a régi hóditók és indusnők vegyületéből származottak s az előbbiektől józan ész embereinek (gente de razon) neveztetnek.

Ezen osztály nagyon különnemű (heterogén) származása, szokása, élvezetei s hibáira nézve. Különbözik az éghajlat minéműsége, nagyobb városok közel vagy távolabb fekvése által; miért is majd minden államban másféle viselet, szertartások s arczvonalak láthatók.

A kisebb faluk s helységek lakói környékén letelepült rancherókhoz hasonlitanak viselet s szokásaikra nézve; a legnagyobb különbség csak abban áll, hogy ezeknek foglalkozásaik többnyire megkivánják lovas öltözetben járni. A nagyobb városokban leginkább európai disz uralkodik.

A ranchero tehát szarvas vagy más puha börből készült, ezüsttel ékesitett, lábszára külső oldalain szinte ezüst gombokkal összegombolt, szélein posztó szegélylyel czifrázott nadrágot visel (calzonera), mind a két lábikrájára kötött keményebb, különféle czifraságokkal kivarrt bőrrel (bota de campana). Széles karimáju kalappal. Egy négy rőf hosszu s két rőf széles, különféle szinű szegletes alakokkal kiczifrázott gyapju szövetből készült, felruhával (separe), mellynek közepén egy eléggé hosszu hasadék arra szolgál, hogy fejét keresztül dughassa, s igy teste elől s hátul fedve, csak kezei maradnak szabadon. Ezzel, akár eső, akár hőségben mindig látható; néha ennek elejét vallára dobja (mint a rajzban), hogy kezeivel szabadabban mozoghasson. Ezenkivül lóháton a nyereg elejére erősitve egy kecskebőrös felnadrág kifelé forditott szőrével; esős időkben lábai fedezésére szolgál s ez a chaparréra (mondd: csaparréra). Nyergük alkotásra nézve hasonlit az arabokéhoz, valamint zablájuk is. A gazdagabbak ezüsttel rakatják ki a nyereg kápáját s ezüst s arany fonalakkal himeztetik bőrét.

Azonban lószerszámaik s öltözetük, mint feljebb mondám, több helyeken különbözik, többnyire a melegebb tájakon a melegséghez s a hidegebb helyeken megint ehhez alkalmazva.

Átalában véve a ranchero igen hajlékony a hivékenységre, könnyen hisz el mindent a mit mondanak; nyiltszivű, alázatos, csendes, kifáraszthatlan nagyobb utazásokban, elszánt, hűséges, szerelemféltő s ekkor bosszuálló; bátor egész a vakmerőségig s legtöbbnyire nagylelkű. De mindemellett ravaszsággal, hallgatagsággal s a szenvedélyekből eredő néhány hibával van ellátva, mit az indus vérből öröklött.

Legnagyobb csapás a mi érheti az, ha elviszik katonának; mert itt is ámbár köztársasági törvények uralkodnak, a hatalmasabbak egymás közti czivodásai szükségessé teszik e rendszert, s minden párt főnöke, ha kell, erővel soroztatja a békés szerető föld lakóit.

De ha egyszer már katona, mintája a bátorságnak anélkül, hogy a sanyaruságok s veszedelmes helyzetek visszariaszszák.

Ha csendes lakában vizsgáljuk, akkor, midőn családi gondjai vagy szenvedélyei nem vesznek rajta hatalmat: vigkedvű, mosolygó arczczal szivesen fogad mindenkit. Lelkesülve földje s hazája iránt, leghevesebb rokonszenvvel s gyöngéd visszaemlékezéssel beszél szülőföldjéről. Életének első éveiben a környék lombos helyeit, bárány vagy kecske után futkosva, össze vissza járta; minden fa, minden kő ismeretes előtte s szivébe vésve annak, ez azon hazaszeretetnek csirája, melly lelkében olly termékennyé vált. Napja csendesen folyik élte minden időszakaiban, s csak a szerelem ideje foglalja el legérdekesebb részét; ekkor látni őt néha örömteljes arczczal s megint gondolatokba merülve, a szerint mint szeretője által viszonoztatik. Ekkor telve költői ihlettel, mert képzelődésében a szerencse álmai kecsegtető reménynyel lepik meg. A fandangó-ba (táncz) szőtt dalok az ő költeménye s ezzel kezdi választottja szivét megnyerni, azután tánczra hivja s ekkor ismét alkalom nyilik édes szavakkal köszönetét kifejezni. Később kezd neki ajándékokat küldeni, hol egy selyemkendőben válogatott gyümölcsöt, hol egy olvasót, hol gyöngyöket. Ha szerelme viszonoztatik, ő is birja kedvese zálogait; egy általa varrt inget, vagy egy arany gyürűt mellyet nyakkendőjére huz, s igy jelenik meg vasárnap a falu korcsmájában. Nem sokára elkezdődnek a megszólalások s néha a szerelemféltés is, mert nem rendkivüli, hogy egy szép leánynak több imádója is legyen, ennek természetes következménye a czivódások s néha komolyabb boszuállások. Hogy tehát mind ennek véget vessen, nyilatkozik atyjának vagy urának, mikép ő „en gracia de Dios” Isten kegyelmébe akarja magát helyezni; a mi annyit tesz, hogy meg akar házasodni. Az atya vagy ura többnyire észrevételeket tesz, többek között „que no sean calentamientos de cabera”, hogy ne legyen csupán agyláz, és ki tudja „loque será” millyen lesz a választottja. Mind erre igyekszik kielégitőleg felelni s nem gondol egyébre, csak házasodni; mert ezen szerencséje mellett elkerüli, hogy katonának vigyék; és kijátsza a biró (alcalde) fenyegetéseit, kinek megtagadá lovát eladni (mert a vevés tulajdonképen donatio inter vivos lett volna). Megnyervén az engedelmet, a falu jegyzője által iratott levelet küld kedvese szülőihez, kik többnyire engedelmüket megadják.

A menyegző előestéjén néhány pulykát (guacholote), bárányt, s egyéb élelem-szereket küld a völegény választottja házába. Másnap emez megmossa jövendő felének fejét. A menyegző mindig szerdára, mint szerencsés jóslatu napra határoztatik. Hivatalosak erre a környéken lakó ranchéró-k, s miután a „mole”, „barbacoa”, „pulque”, „tepache”* s egyéb nyalánkságok és szeszes italok nagy vonzó erővel birnak, mindig számosan jelennek meg.

Az egyházi szertartások elvégezte után visszamennek mezei lakásukra, magukkal hozván a papot,  a harangozót, a birót s a falu előkelőit.  Itt zene, táncz s egyéb mulatságok között folyik a nap; nem ritkán czivódások s veszekedések szakasztják félbe a vigadást.

Az első gyermek keresztelésénél elkezdődnek szövődni az atyafiságok s komaságok; nemcsak a keresztatyák, hanem ezeknek rokonai is komák (compadres) s minduntalan hallani beszédjökben a compadre, commadre, compadrito szavakat. A gyermeket vivő bábaasszony ex facto et jure az atyafisághoz tartozik. Ha a gyermek szülői gazdagok, a keresztelő pap s ennek segédje megtisztelik ezeket a compadre névvel. Sokszor keletkezik testvérek között komaság, s ezután nem tegezik többé egymást.

A rancheró-k között nagy tiszteletben tartatik ezen atyafiság s előbb összeesnék a világ, mintsem hogy roszat beszélne vagy kezét emelné fel komájára.

Az elaggult ranchero a család patriarchája nagy tiszteletben részesül. Ő ad tanácsot a fiatalabbaknak. Ő a táj krónikája s elbeszélli a spanyolok ellen viselt csatákat, az utolszor látott bolygócsillag és egyéb tüneményekről jóslatokat mond.

Más oldalról tekintve, a ranchéro szeretettel viseltetik lova iránt, ennek fékezésére nagy ügyességgel bir, s legnagyobb ohajtása a legjobbat birni. Ha kérdezik tőle, hol vannak a legjobbak, mindig azt fogja mondani, hazájában; s itt azon tájon hol ő lakik, természetesen a magáét legkitünőbbnek tartja. A rancherónak gyermek korában, még alig tud járni, már is legnagyobb kivánsága, atyja előtt a nyeregben ülni, nem fél a lótól s hozzá mint atyja legelső barátjához vonzódik. Későbben egyedül is felmászik a nyeregbe, igy nő fel s erősödik. A mi eleinte csak mulatság vala, nagy korában szenvedélylyé válik. Ügyességét kitüntetni akarván, a legveszedelmesebb helyzetekbe bonyolodik, s abban találja dicsőségét, ha veszélyes ugrásokban s futtatásokban fölülmulja társait. A betanitott ló osztozkodni látszik ura kitüntetésén s a legnagyobb erőködéssel igyekszik szándékát s akaratját teljesiteni. Ennek elválhatlan társa, megosztja vele a veszélyeket, s hűségében, ura szeszélyeért áldozva lelkét kiadja.

A ranchero nagyobb szeretettel viseltetik lova, mint felesége s gyermekei iránt. Ló nélkül tökéletlen lénynek tartja magát, mintha igy csak fél ember volna. Ezen állitásom talán túlzottnak látszik: de látni kell, hogy nélküle önmozgonyhoz hasonlit, élénksége hiányzik; szomorú s méla gondolatokba merülve. Egészen ellenkező, ha lóháton van; s miért? mert a szél sebességével juthat kedveséhez, mert elrejtheti s védheti irigy szemektől; a rónaságon, bokrokon s meredekségeken keresztül.

Ezenkivül foglalatosságai is megkivánják, hogy mindig lóháton legyen.

Legkedvesebb mulatsága, ha hosszu kötéllel, mellynek egyik vége hurok módra van elkészitve (lasso), a marha után futhat, s a hurkot szarvai közé dobva megállithatja vele.

Olly ügyesen tudnak vele bánni, hogy akár szarvaira hányva, vagy akár mellyik lábánál megfoghatják, mindég előre kijelentvén, hova; s ritkán hibáznak.

Nagyobb mulatságul szolgál még, az ökröt vagy tinót futtában, utána nyargalva farkánál fogva földre rántani. Futás közben az állat farkát többnyire jobb lábára csavarja s ennek végét a kézben tartva előre rohan lovával, s ez által a marha hátsó részét félre huzván, ez nagyot esik, s ez colear (farkalni). Nagy ügyesség kivántatik hozzá s jó lovas.

Végzetül megemlitem még, mikint a nagyobb városok dandy-ei között ritka az ki lovagolni ne tudna, sőt a lazar s colear művészetében jártasak ne volnának s ezt egészen rendezett szabályok szerint betanulják. Olly divattá vált általában a lovaglás, hogy ezt Mexiko hölgyei legelső áldozatként követelik imádóiktól. A divat e mellett még megkivánja a la ranchero viseletet is.

Mayerffy István.