Kovács Sebestyén Endre.


Kovács Sebestyén Endre.

Kinek van nemesebb hivatása, mint az orvosnak? Ki érdemli meg nevének örökítését inkább, mint az, ki mindenkinek eszébe jut, midőn szenved, ki örökös harczban áll a halállal, a szenvedésekkel, hogy embertársaik életét, épségét megtartsa?

Már magában arra, hogy valaki az orvosi pályára lépni elhatározta magát, nagy lelki erő kell; lemondással, türelemmel kezdődik, kitartó szorgalommal halad az orvos pályája, és soha sincsen vége. Az orvos holta napjáig tanul.

Kitanulja elébb a könyveket, azután az embereket, és minden külön ember, külön tudomány ő előtte, a kit tanulmányoznia kell, hogy segitségére lehessen.

Az orvos az Istennek jobb kéz felül álló szolgája, a ki elküldetett helyre igazgatni a hibákat, miket a teremtés remekeiben az idő és az elemek okoznak, enyhiteni a csapásokat, miket a büntető ég szabott az emberiségre.

Kik e nemes és magasztos pályán hazánkban a szenvedő emberiség áldását megszerzék nevüknek, azokat méltán mutathatjuk be hirhedett férfiaink arczkép csarnokában s még az első helyet is méltán átengedhetjük nekik.

Hazai orvosaink között kitünő helyet foglal el Kovács Sebestyén Endre, jelenleg nem csak Pestnek, hanem egész magyar hazánknak egyik leghirhedettebb orvosa és sebész tudora; született 1815-ben Garam-Vezekényen Barsmegyében, hol atyja helvét hitvallásu lelkész vala. Gymnasialis iskoláit a debreczeni főiskolában végezte. 1835-ben a pesti k. egyetemnél az orvosi pályára lépett, orvostudorrá lett 1841. Csakhamar ezután a gyakorlati sebészeti tanszék segédévé neveztetett ki; nem különben az épen akkor keletkezett természettudományi társulatnál titoknoki hivatalt nyert. Minekelőtte azt elfoglalta volna, sebészi kiképzése végett a bécsi egyetemet látogatta meg, igen szép sikerrel. Segédi állomását 3 évig vitte (ez idő alatt a rendes tanárt többször és mindenkor közhelyesléssel helyettesitette). 1843-ban sebésztudorrá avattatott; ugyanazon évben a budapesti kir. orvosegylet tagjává neveztetvén ki, 1846-ban a pesti orvosi kar tagjává választatott. Emberszerető szive és tudományszomja szép tehetséggel párosult s orvosi tapasztalatok végett vágy kapá meg a külföldet is beutazni. Igy látogatta meg a reá következett években Németország, Belgium, Francziaország és Anglia orvosintézeteit. 1848-ban a magyar miniszterium orvosi egyetemi titkárrá nevezte ki. 1849-ben szab. k. Pest város polgári kórháza második sebészi osztálya vezetésével, mint főorvos és műtő bizatott meg. 1850. a budapesti kir. orvosegylet második titoknokává választatott. Kovács átalában egyike legképzettebb s ügyesebb orvosainknak, ki nemcsak a kórisme gyors és biztos megállapitásában bir ügyességgel, de a kór orvoslásában is. Legkitünőbb azonban a sebészi műtételek olly merész mint szerencsés kezelésében, mellyben ritkitja párját. Mint ember, köztiszteletben és szeretetben áll, mint kinek emberszerető szive sok száz szegénynek nyujta már ingyen segélyt és épülést.

Egyébiránt a főváros főbb rangú világának is keresett és kedves orvosa. Nem csekélyebb mértékben méltánylandó irói munkássága is, melly téren szintolly jelesül müködik. Dolgozó társa volt az „Orvosi Tár”-nak. A természettudományi s egyéb társulatoknál munkás részt vesz, valamint ennek évkönyveiben. Ehez csatlakozik ama közösen ismert sebészi nagyobb munkája, mellyet Balassa tanárral együtt „Kórodai előadások” czim alatt bocsátott közre.

Ezek életirásának száraz adatai; ha azoknak hálakönyeit, kiket a halál öléből visszaragadott, idejegyezhetnők, ha megirnók azt a sok apró történetkét, a mi hosszú éveken át sinlődő betegek életét képezi, kiket Kovács Endre áldott keze nehány hét alatt visszaadott a világ örömeinek, ha volna helyünk beszélni azon csodaművekről, miket évült sebek gyógyitásában, elpusztult arczoknak ujra emberi alakká idomitásában elkövetett, egy hosszú regény lenne az életirásból. Mind ezek helyett csak azt emlitjük fel, hogy K. E. mint a Rókus-kórházi főorvos, évenkint több száz meg száz szerencsés műtét által s több ezer szenvedő gyógyitásával szaporitja azoknak számát, a kik ő érte imádkoznak.

V. U.