ÖT ARANYNYAL koszoruzott PÁLYAMŰ.
A vitéz székely nemzet ismertetése.
Irta NAGY IMRE, tanár.

(Folytatás.)

Egy más kitünő jellemvonás a székelyekben a vallásosság, jó és bal sorsukban tántorithatatlan ragaszkodás atyáiktól örökölt szent hitükhez…

Szent buzgóság szállja meg az embernek keblét, hogy ha megjelenik vasár- s ünnepnapokon egy székely imaházban akkor, midőn ők még be sem férnek templomaikban a nagy sokaság miatt, és azon le nem irható közáhitatosságot szemléli, melylyel ima- és énekre nyilnak meg ajkaik.

A vallástalan ember előttük közmegvetés tárgya és szánalomé.

Valamint a spártai gyermeknek nyillal kellett átlőni a felhajitott megeendő kenyerét; ugy a székely gyermeknek, midőn már beszélni tud, imádság által kell kiérdemelni szülői kezeiből az eledelt. Mindennemü vétkes kihágást a szülők keményen büntetnek, azt tartják, hogy mig hajlik a vessző, addig kell vele bánni, mig gyermekek addig kell őket keményen fékezni, szigoran fenyiteni. Gyermekek kényes nevelési modora, majomszeretet, önfejüség, rosz hajlamok szabad kifejlésének elnézése, s több effélék nálunk ismeretlenek. Testileg is azért olly életteljesek, épek, egészségesek, mert kisbirtokuságukban minden viszontagságokhoz, hideghez, meleghez szokvák.

A székelyföldön nagy és népes falvak, városok kevés számmal vannak, és ezek is más civilizált városoktul például: Kolozsvártól messze távolban, a közelebbi szász elemtől pedig idegenek lévén, a székelyek megmaradtak ősi szokásaik, a keresztényvallás által beplántált buzgóságaik és a pogány korból még átörökölt némi keleti nyereség részecskéivel; mikben mint madár a légben, hal a vizben saját elemüket találják föl. Már régi történet iróink följegyezték, s egyszersmind törvénykönyvbe is igtatták, mikép: „a székelyeknek törvényük és szokásuk egészen különböző, a hadakozásban igen tapasztaltak” stb. Egyszerü szokásaik, erkölcseik, életmódjuk, s egész életrendszerük bizonyos sajátságos jellemet kölcsönöz nekik; miért „góbé” székelyeknek szokták őket nevezni a fensőbb miveltséggel birók, vagy azt nem méltán igénylők is.

A székelyeknek a sok oldalu mivelődés terén hátramaradásuk legkevésbé homályos oldala az, hogy a nagy városok erölcsi romlottsága ide még kevésbé hatott el. – Azonban a szegény sorsu szülők lány gyermekeiket: Brassó, Segesvár, Medgyes s más, részint kebelbeli, részint közelebb fekvő városokba küldvén szolgálatba: itt megromlanak, és általuk midőn hazamennek terjed a rosz. Fölismerték ugyan a szülők már a romlásnak-indulást, és ennélfogva csak égető szükség esetében bocsátják el gyermekeiket házaiktól az emlitett városi szolgálatba; de ezt mindenki nem kerülheti ki; mivel a „paupertas magna meretrix.”

„Siculi genus hominum bellicosissimum” ez áll a székelyekről a Leopoldi kötlevél 14-dik pontjában följegyezve. Hogy a harczos vitéz nevezetet épen fejedelmi kötlevél által superlative miért érdemelte légyen ki e nemzet: Atilla véres harczaitól kezdve jelenkorunkig e hazának viszontagságokkal teljes élete, s viselt dolgai mellyekben a székelyek mindenkor tényezők voltak világosan fölismertetik.

Azon harczias szellem, melly hajdan az Atilla által vezérelt csapatokat győzelemről győzelemre vezette nem halt ki az unokákban. Vérébe van ez oltva most is az egész nemzetnek, és a keleti véralkattal egybe forrva.

Ki tudná feledni azon időket, midőn a visszavonás átka a hazában olly kegyetlenül dult, ama kort midőn a Bátoriak, Zápolyák, Rákócziak, Bocskaiak, Bethlenek, Garák s más nagyok és hatalmasok a hatalom birhatása felett vetélkedve, egymást megharczolták! Mindenik párt, melly időnként a hatalom birtokában volt, vagy azután nyujtotta ki kezeit s fegyveres erőre volt szüksége: a székelyeket iparkodott megnyerni, s maga érdekében fölhasználni.

Midőn I. Napoleon Europát mozgásba hozta, a régi trónokat megingatta, a többi harczosok közt ellene vitték a székelyeket is, és ők apáikhoz méltó utódokul tüntették ki ott is magukat.

* * *

Felmutattam a székely nemzetet azon jellemvonásokkal, melylyek magán és nyilvános életét kedves alakban tüntetik föl. Ám de a kép, mellyet rajzoltam csak részben van megvilágitva, s másrészt homályban hagyva csak jó oldaláról ismernék olvasóim, és azt gondolhatnák, hogy arany sugarak ragyognak annak egész alakzatáról. Lássuk tehát a fényoldal mellett az árnyoldalt is.

A keresztény vallás megszeliditette ugyan az Ázsiából hozott pogány szokásokat, lerontotta a bálványokat, polgári és vallási szelid alkotmánynyal boldogitotta a kóborlás, préda és vérontáshoz szokott hazafiakat. Azonban, a melly rosz mintegy természetévé válik az embereknek, lényükhez tapad, s vérükkel mintegy összeforr; attól hosszu évek során, századokon keresztül csak nemzedékről nemzedékre lehet őket megszabaditani. A melly változást, átalakulást a keresztény vallás behozott a székely nemzet életébe még sz. István alatt, azt a rá következett időkben a népnevelés által folytatni kellett volna, mi által nemcsak az ázsiai nyereségtől szabadult volna meg a nemzet, hanem ujabb malasztjai által a népoktatásnak a többi polgárisult nemzetek miveltségi fokozatához is közelebb lépett volna.

Mit mutathatnánk föl a Siculiában, sőt egész Erdélyben, mi által arra lett volna számitva, hogy a nép mivelődjék, az anyagi és szellemi jóllét nem mondom viruljon, csak bár meg alapuljon? Hol vannak a gazdasági intézetek, a közelebbről alakult Kolozsvárit kivéve, mellyek valamit javitottak volna a földmivelésben? hol a real-iskolák, hol a rendezett nép és elemitanodák, a kisdedóvodák a mesterképzőintézetek.

A rengeteg erdőkkel birt székelyek minden rend és kimélet nélkül lepusztitották falvaikhoz közelebb volt erdőiket, ma már napijárásra sem kapnak hasznavehető fát, sem a pusztulás helyén nem nő egyéb mint hasztalan cserje-bokor; mert nem tudnak erdőt nevelni.

(Vége követk.)