V. A basilika ünnepélyes fölszentelése.

„Örüljetek az Urban, vigadjatok és dicséretet mondjatok Istenünknek, szeretett testvéreim s fiaim! mert a mi után őseink három század lefolyta alatt sovár vágyakkal epedtek, mit forró óhajokkal kivántak, az nekünk sok és nehéz látogatások s a legszomorúbb idők viszontagságai után, szivünk kimondhatlan vigasztalására és az esztergomi egyház valamennyi fiainak szintúgy, mint a szűz Mária ótalma alatti ezen egész ország hiveinek legnagyobb örömére az Úr irgalmából megadatik.” E szívreható szavakkal kezdé országunk főmagasságu bibornok-primása Esztergomban folyó évi julius 1-én főmegyéje papságához, s ez által hiveihez s az országhoz intézett azon pásztori levelét, mellyben kegyeletes elragadtatással tudtul adja, hogy az esztergomi főegyház ünnepélyes fölszentelésére folyó évi augusztus 31-re eső pünkösd utáni 16-ik vasárnapot kitűnni méltóztatott; és kegyes meghivását mintegy fűszerezendő, a közrészvétet emelendő, nyiltan kijelenté: „Végtelenül öregbitendi szent örömünk érzetét szeretett atyámfiai s fiaim, a ti összegyüléstök, a főpásztorok megérkezése, a hon minden vidékéről összesereglendő hivek sokasága – és a mi legfőbb, s mit bizton reménylünk – Ő Felségének legkegyelmesebb császárunk-királyunknak, mint sz. István első királyunk legméltóbb örökösének valódi Apostolnak legkegyelmesb jelenléte.”


Az apostoli kereszt.

A főpásztornak ezen egyiránt lelkes és kenetteljes hivatalos híradását minden bel- és külföldi hirlap harsány szóval viszhangozta; majd a főpásztorokhoz, káptalanokhoz, szent rendekhez, testületekhez, országnagyokhoz, főbb hivatalnokokhoz és érdemes magánzókhoz hasonértelmü felhivások menesztettek; – s igy a nagy közönség régi szent vágya mintegy felvillanyoztatván, basilikánk felavatásának ünnepélyéhezi készület s minden egyéb érdekes napi kérdések fölött az előtér élénk zöld mezejére lépett.

Esztergom azóta különösen élénk lett: a basilika rendbeszedése-kicsinositásában száz és száz kéz fáradozott; a házak tisztogatattak, a főutczák járdával ellátattak, az utak kiköveztettek, az élelmi szerek összehalmoztattak; a főpap főkáptalanával üléseket tartva, az ünnepély és szertartás programmja megalapíttatott, mellyek sajtó utján is közöltettek, és pedig az ünnepély terve magyar és német nyelven falragaszkép; a szertartás rendje pedig latinul illy czimü füzetben: „Ordo pro consecratione Basilicae Strigoniensis die 31-ma augusti anno 1856. peragenda. Strigonii typis Aegydii Horak. 8r. 24 lap.” – Azonfölül bizottságok alakittattak, mellyeknek egyes feladata volt a lakokat rendezni, mellyek közül Tóth Imre és Forgách Ágost kanonokok, a főpolgármester Takács István és Rimely Károly hittanár fáradoztak, a szertartások rendezését Schirgel András, Káncz Lázár kanonokok és Marczell Joachim káptalani karvezető; a táblák rendezését Scitovszky Márton, cs. kir. kamarás, Mathes Béla számtartó, Palles primási udvarmester; a basilika kivilágitását a bécsi Stuwer; a basilika feldiszítését Németh György a püspök, Nagy János épitési felügyelő; a szertartási éneklés rendezését Seiler Károly karmester és Pelikán Ferdinand hittanár; az érseki város hídja és bemenetének feldiszítésével Mathes Béla; azonfölül a megye cs. kir. főnöke Jagasics Sándor nemcsak az utakat szedette rendbe, hanem az általános rend és biztosság érdekében czélszerü rendeléseket szabott, s egy a közérzületet ősi szokás szerint jelzendő népünnep szervezésével foglalkozott. Hasonlólag a város tanácsa az egyház intézkedéseit szivesen támogatva, a fentérintett bizottságoknak segédkezet nyujtott, az ünnepély emelésére önhatárán diadaliv- és kivilágitáshoz költséget határozott, aug. 22-ai határzatában az utczák és piaczok tisztántartására, ugy a tűzoltóintézeteket és az idegenek fölötti örködést illetőleg czélszerü rendszabályait, nem különben augusztus 27-ről Dunán való átkelést, s az ünnepély alatti kocsik járás kelését szabályzó határozatát magyar és német szerkezetü nyomtatványokban közzé tette, az ünnepélyhez meghivott cs. kir. katonaság lakásairól gondoskodott stb.; Esztergomban, kivált az érsekség, káptalanság és megyefőnökség részéről, minden elkövettetett, hogy az ünnepély nagyságához illőkép sikerüljön. Szerencsés gondolat volt a vendégek névsorát és lakaikat illy czimü füzetben: „Az esztergomi főtemplom ünnepélyes fölszentelésére megjelenendők név- és laksorozatja. Esztergomban, nyomatott Horák Egyednél. 8-dr., 15 lap” közzétenni és osztogatni.


Az esztergomi katakombák belkapuja.

Esztergom határán kivül a szomszéd helységek a főponthoz vezető utakat, hidakat javitották; a vármegye minden helysége a népünnepnél fellépendő ifjuság részére bizonyos szokásu és szinü ruhákat és zászlókat készíttettek és népdalokat tanultak be.

Esztergomon kivül a nemzeti nagy ünnephez hasonlólag buzgó részvéttel készültek: számos költő lantot ragadott, hogy a nagy napon a kegyelet szent hangjait a világ előtt felzengje; az irók Esztergom történetét és helyiratját közlötték vagy előkészitették, maga az érsek-primás a népszámára egy magyar emlékkönyvet, a káptalan pedig a basilika történetét és leirását, ugy az érsekek és káptalan tüzetes latin leirását sajtó alábocsájtották; réz-, kő- és fametszők a basilika és részleteinek ábrázolatait előkészitették, vésnökök emlékpénzek előállitásával foglalkoztak; számos még legtávolabbi jámbor hivek pedig bucsujárathoz készültek; mások diszöltönyöket készitettek, hogy a nemzeti ünnepen ősi szokásként fényesen fölléphessenek; a vasuti- és gőzhajózási-társulatok, hogy a honfiak Sion hegyérei zarándokolását elősegitsék, külön meneteket rendeztek, s a vitelbért dicséretesen csökkentették; szóval: nagy jelentőségü egyházi és nemzeti ünnepünkhöz méltólag országos és meleg részvét mutatkozott, s mind az nagy sajnálatot árult el, ki magát bár mi oknál fogva a megjelenéssel nem kecsegtethette.

Az idő augusztus végére járván, a közbeszéd és készületek élénkebbekké lőnek, főleg midőn a Budapesti hirlapban hivatalosan közöltetnék, hogy ünnepünket felséges urunk megjelenésével szerencsélteti. Minden jó magyar szíve első királyaink székvárosa felé dobogott, s elannyian készültek oda rándulni, hogy a bucsujárók számát le kellett apasztani; s a különösen meg nem hivott vendégek szállást drága pénzen sem kaphattak. – Valóban épületes, hogy a magyar illy buzgón szeret ünnepelni, s illy ünnepileg tud buzgólkodni!

A felszentelést előző héten Esztergom falai közt már számos idegen mutatkozott; 28-án a gőzösök már túlterheltettek; 29-kén pedig minden nyilvános helyen zene, minden nyomon egy-egy ünnepi arcz, s minden téren, utczán, házban, sőt ablakban a közelgő szent nap örömjelei tüntek fel. Gyönyörüség vala e szerény várost illy boldogitó hangulatban látni, mintha egy felsőbb végzés borús multját a jobb idők reményzöldjével vala felváltandó…

Isten megadta élnünk aug. 30-dikát is. Sötét felhők tornyosultak az égen, és a nyári hosszadalmas hőséget, szárazságot előbb eső, később rendkivüli szélvihar váltá fel. Mindazok, kik a nemzet napjait szépeknek óhajtják, elborult lélekkel szorongtak; ezért az ország fővárosát, midőn neki Budavár álgyúi e reggelen azon örömhirt hirdették, hogy ő cs. kir. Ap. Felsége az ország határába lépett, aggodalom szállta meg, és szájról szájra szánalom közt keringett, hogy Esztergomban tüz ütött ki, s a vihar az egész várost lángba boritá . . . .

Némileg ugy is volt, Esztergom lángba borult, – de csak hála az Égnek! megsokasodott népét az örömtüze szállta meg, mellyet az iszonyu szélviharrém csökkente ugyan, de az örömtüznek nagy mértékbeli kitörését megakadályozni nem vala képes. A város ekkor már ünnepi szint öltött: a vár legmagasb fokán egy roppant arbócz ágaskodott, mellyen a császári, és támkötelein 48 nemzeti és érseki (kék-fehér) zászlók lengedeztek; a főutczákban minden ház tetőzetjéről több, és igy összesen sok száz császári, nemzeti, káptalani (kék-sárga), városi (vörös-kék) egymást fölváltó zászló lobogott; több füzérekkel, lombokkal ékeskedett; a Dunán a vár éjszaki foka alatt két, és a szigeti állomáson szinte két kiszálló vala állitva, mellyekhez Buda-Pestről „Mária Dorottya,” „Ferdinánd Maximilián,” „Széchényi István” és a „Debreczen” nevü nagyobbszerü gőzhajók óránkint egymást fölváltva ezernyi vendéget hoztanak; megjöttek a tatai járás által erélyes főbirájok ifj. Reviczky Károly által bérelt, hasonlólag a győriek által is külön fogadott, felzászlózott és zenével élénkült gőzösök; a vasut és négyes országutak is szinte rengtek a sok kocsitól, kikkel versenyeztek a bucsujárók ájtatos csapataik. A fővárosból ide rendelt harmincz bérkocsis (fiaker) megszokott merész vágtatással és éles ha-hókkal keresztül-kasul hasgatták az utczákat, mellyek közül a keskenyebbekben hangya seregként pezsgett a nép. Hogy az ide érkezetteknek tarka serege mindenek előtt szállás után nézett, természetes dolog; ám ki tehet róla, hogy minden zig-zug szinte hetek óta le volt foglalva; vagy ne örüljünk annak, hogy e hon népében jelesen érző sziv dobog, és sz. István bölcsőjét, az ország szent napját tömeges megjelenéssel emelni ügyekszik? – Itt valóban formaszerü népáradás volt, a kávéházakban, és nyilt, ez uttal meg is szaporodott vendéglőkben és kertekben éjjel-nappal vigzene pendült, (a környékről u. m. Pestről, Léváról, Petykes Nyitráról, Tatából, Komáromból, Hontból, Nográdból, Szomorú Józsi Győrből, Párkányból, Muzsláról, Barsból, több rendü jó zenebandák jöttek ide komoly magyarokkal s vig csárdásokkal remekelvén, sőt halljuk, hogy Kecskeméti egy szerencsés szerkezetü „Esztergomi emlékkel” is neveli zeneműveinket); és szerencsésnek találta magát, ki illy zene környezetében székre tett szert, miután sok ember csűröbke, még előkelők is üvegházakba, és sokan a csillagos ég által boltozott nagy szabadba szorultak.

Fél 12-re a várból ágyúszó hirdette, hogy Felséges urunk az ország határára lépett.

12 órakor vasuton ő cs. kir. Fensége Albrecht főkormányzónk és Miksa cs. k. főherczegek megérkeztek.

Liszt még délelőtt magában a basilikában számos hallgató jelenlétében a főpróbát megtartá; majd az assistentiák vagyis a szertartás szerü papi szolgálatok próbája is véghez ment. – Ő eminentiája kegyesen gondoskodni méltóztatott, hogy az ajtatos bucsujárók a város 4 templomában gyónhassanak, erről falragaszokkal is értesittetvén, kik másnap reggeli 4 órától kezdve a sz. ereklyék kápolnájában áldoztattak.

Délután 3 órakor az egész város már talpon volt, és a nép egy része a méltóságos nagy harang kondulására föl a várba vecsernyére, nagyobb része pedig a Dunához kitolongott, miszerint a nagy ünnepély első vendég Ő cs. kir. Felségét lelkesen üdvözölhesse.

Négy órakor a herczeg bibornok felkocsizott, hol főkáptalanától tiszteletteljesen fogadtatván, a templom tornácában palást és infulában helyt foglalván, szót emelt, és azon apostoli Brevét felolvastatta, mellynek erejénél fogva a török hadjárat alatt elévült diszpalástnak (Cappa-major) nagyobb ünnepélyeknél hordhatási joga fölélesztetett, s egyszersmind a főkáptalan tagjai egymásután mozettáikat letévén, főpásztoruk által a kellő imák és szertartások közt a diszpalásttal felruháztattak; mire a káptalan nevében az apostoli sz. szék kegye iránti hála kifejeztetvén, mindnyájan az éjszaki torony alatti sz. Mártirok kápolnájába vonultak, hol a sz. zsolozsma végeztetett. Ezen Cappa-major egy hölgymenyétből (Hermelin) készült gallérszerü papi kaczagány, melly vörös selyem uszálylyal van ellátva, és nagyobb ünnepélyeknél a pompa emelésére szolgál. Honunkban a kitüntetés e jogában egyedül a főkáptalanunk részesittetett.

De mi is forduljunk a Dunához, mellynek partjait ezernyi tarka nép koszoruzza.

A kiszálló vörös-fehér posztóval beboritva, és több császári, nemzeti, pápai, érseki és dunagőzhajózási társualti zászlókkal ellátott rudak között két roppant árbocz a birodalom zászlóival minden szemet magáravont; a háttérben sok urasági hintó volt elhelyezve; a kiszállótól a sétányon végig katonaság sorfalat vont, kiket a megye helységeinek előljárói és zászlóikkal majd a czéhek és ifjuság rendei váltottak fel egész a primáspalotáig. A sétánytól a Kis-Duna-hidjáig 7 öles rudakon 7 röf hosszú lobogók lengedeztek; a kis-dunai hid Mathés Béla terve szerint meglepőleg pompásan volt feldiszítve: a karfákat gyalogfenyő gallyak fedték, s két oldalt 5” magas talapzatokon 6 szobor állott, mindannyia 1° 3’ 0” magos az egélyt, ipart, gazdászatot, művészetet, erőt, tudományt jelképezve; a hidnak városfelüli végében pedig egy 5° 1’ 0” hosszú, 7° sőt a legtetején ékeskedő zászlóval együtt 10 ölnyi magos s kelet-ázsiai stilben épült diadalkapu pompázott. A kapu fölötti tornyozatban Dunára nézőleg illy felirás düntöklött:

„Te pietate suum Stephanus te stirpe nepotem
Caesar avere jubet, coelo est ubi natus et orbi.”

Városra tekintőleg:

„Te cuius decus es columenque Ecclesiae gestit
Pannonia jucundis faustum celebrare triumphis.”

Jobbra-balra kúpos tornyok voltak vörös-fehér tetőzettel, mellyeken vedrek bokrétákkal; alattok pedig gazdag gyümölcscsel kimosolygó narancsfák.

A borzasztó szélviharral az örömittas nép mitsem látszott törődni, mert a part és utcza perczről perczre tömöttebbekké lőnek.

Hat órakor egy várbeli ágyulövés jelenté, hogy a császári gőzhajó a láthatárba lépett; mikoron Albrecht és Miksa ő cs. kir. fenségeik, a bibornok érsekkel, a helytartósági alelnök b. Augusz, a megye főnöke és a Pest kerületi csendőrség parancsnoka a kiszállóhoz értek, a tábornokok kara, a főpapság, országnagyok, tanácsosok, főbb hivatalnokok, papság, nemesség a primási palota nagytermébe gyült egybe. A nép, pedig minden tért, még a legmagasb fák galyait is elfoglalta.

Az ágyuk ujra a várva várt Felség hajójának közledtét hirdeték, s félhét után valóban a közóhajtás szerint a császári udvari hadigőzös ünnepi pompájában az esztergomi Dunát délczegen keresztül hasitá, mire a zúgó viharral az ágyurobaj, harangzúgás, zene és ezernyi éljen összevegyülvén olly tündérileg megragadó hangversenyt varázsolának elő, millyet az emberiség századok lefolyása alatt csak ritkán élvezhet.

A hajó kikötött, és a lovagias Fejedelmünk Károly Ferdinánd és Vilmos cs. kir. főherczegek, gr. Buol, b. Bach és Toggenburg lovag miniszter urak, több tábornok és udvari tisztből álló kiséretével a szárazra lépett. A kikötőben Ő Felségét a bibornok-primás röviden üdvözölvén, csak hamar udvari kocsijába szállott, s a lelkesült nép örömrivalgásai közt ifju arczán kedvesen elömlő megelégedés érzetével végig kocsizott; majd a Kis-Duna hidjánál kevéssé megállapodván a város főpolgármestere Takács István által magyar hódoló szózattal ildomosan üdvözöltetett, mellyet ismét a nép menydörgéshez hasonló éljenei váltottak fel.


Magyarország hg. primásainak sirboltja Esztergomban.

Ő Felsége a primáspalotában megszállván, miután teremeibe kevéssé visszavonult volna, az egybegyült fővendégek és nemes rendek hódolatát elfoglalandó, a nagyterembe jönni méltoztatott, mikoron Scitovszky ország primása Haulik györgy bibornok és zágrábi érsekkel a felség elé lépvén, herczegprimásunk a közérzületet következő magyar szózattal tolmácsolta:

„Fölséges császár s apostoli Király legkegyelmesebb Urunk! Midőn Fölségednek szentséges személyét, az ország ezen ősvárosában szemlélni s hódolva üdvözölni szerencsések vagyunk, a határtalan öröm legédesebb érzete önti el kebleinket. Ugyan is Fölséged hallatlan leereszkedéssel, e nemzet ritka egyházi ünnepében ott kegyes részt venni, hol Fölséged nagy őseink elseje sz. István király született, neveltetett, nagygyá lett, s a vallásos elvekkel összefüzvén országlási rendszerét, a jóllétnek alapját szerencsésen letette, tettleg bizonyitván, miszerint elválaszthatlan elvek ezek: „ugy megadni a császárnak, mi a császáré, valamint megadják az Istennek, a mi Istené.”

Itt teszszük mi ma Fölséged lábaihoz, tiszteletteljes jobbágyai hódolatunkat, hol 856 évek előtt a magyar apostoli királyjának legelőször hódolt. Miként itt, a magyar Sion hegyén, a pogány ellenség fegyvere által 300 évek előtt lerombolt Istennek hajlékai megujittatnak, megszenteltetnek, ugy megujittatnak, megszenteltetnek, tántorithatlan hivségünk, fiui ragaszkodásunk érzetei is.

Esdeklünk cs. kir. ap. Fölségednek, kegyeskedjék e legmélyebb hódolatunk, jobbágyi hivségünk, őszinte hálánk nyilványitását atyai kegygyel fogadni, e hont, annak valamennyi lakóit, s ezek közt minket is, méltatlan szolgáit, fejedemli malasztjaiban megtartani. – Melyeket Fölséged lábaihoz fektetvén, a jó Istent kérjük, hogy Fölséged, Urunk, Császárunk, Királyunk sokáig, igen sokáig éljen!!!”

Mire ő Felsége ekkép méltóztatott magyarul felelni:

„Valóban örvendek, hogy részesülhetek a szentegyháznak, a nemzetnek e nagy ünnepében.

Követve példáját a szent királynak, kinek e hon boldogságát és dicsőségét méltán köszönheti, én is hű alattvalóim boldogitását mindig szivben hordom. Hivségük és jobbágyi hódolatuk nyilványitását tehát szives indulattal fogadom el, és önöket ugy mint a hazának összes lakosait császári kegyelmemről ezennel is biztositom.”

A fejedelmi kegyelem ezen magasztos nyilatkozatát az egybesereglettek harsány és sokszoros éljene, s ezt az egyenkénti bemutatás követte, melly közben Ő Fölsége fölváltva magyarul és németül méltóztatott társalogni. S miután ő Fölsége a város kivilágitását a nagy szél miatt letiltani méltóztatott, a fölállított diszőrség fölött rövid szemlét tartott, mialatt két katonai zenekar s egy uj magyar banda fölváltva zenészett.

Esti tiz óra után a szél csillapodván, a kőszénbányászok és községek nagy fáklyászenével tisztelgettek, melly éjfélutánig huzódott. A sokaság egyrésze pedig illedelmesen utczákon, más része zenekörökben éjelezvén, miglen a nap örömei mindenkit mély álomba nem szenderítettek.

Augusztus 31-ke szép hajnallal derült fel. Négy órakor a várbeli nagy harang Ave Máriát hirdetett, s a jámbor bucsúsok serege a szenthegyre sietett, hol a szent ereklyék kápolnájában félóránkint szent mise mondatván, a hívek az úr asztalához járulhattak.

Majd megdördültek az ágyúk, és 21 nagy hang, Pilis és Gerecse a vértesek e legmagasabb óriáshegyei sokszorozott viszhangjai által a nagy napot fönnen hirdették. A nép erre fölriadt, és ünnepi öltözékben seregesen a várhegy felé tódult, mig a helybeli négy plébániából processiók indultak fel.

A vár ritka pompával volt földiszítve, s érdemes, hogy t. olvasóink épülésére lerajzoljuk.

(Vége követk.)