A fekete császár.
Elbeszélés, irta JÓKAI MÓR.

(Folytatás.)


A fekete császár fia: Pierrot princz; udvari diszruhában.

Most lássuk a kép forditott oldalát.

Századok óta foly ama csodálatos kereskedés, mellyet rendes eszü ember könnyen mesének is tarthat, élő emberekkel.

Amerikai ültetvényes urak, a kik a czukornádat és a gyapotot termesztik, restellik a drága cselédet fizetni, a ki még azonfelül a munkában is válogat s a gazdájával felesel; hanem a helyett egyszerre böröstül, csontostul megveszik az egész embert, a ki illyenformán teljesen tulajdonukká válik.

Gondolni lehet, hogy ollyan bolond ember nincsen, a ki maga magát eladja, valakit ott helyben elfogni és elkótyavetyélni pedig egy kissé mégis minden amerikai levegőben is merész vállalat volna. Ez az emberkereskedés tehát igy tartatik fenn.

Afrikában a sok aprócseprő nép szüntelen háborút visel egymással; hol az egyik, hol a másik fogdossa el ellenfeleit; akkor azután jönnek emberséges fehérbőrü hajósok, a kik tükröket, bicsakokat, üveggyöngyöket meg pálinkát árulnak: tükörért, bicsakért egy korty pálinkáért becserélgeti a diadalmas nép hadifoglyait.

Azután meg a feketék nagyon szenvedélyes játszók; némellyik elveszti koczkán teheneit, házi szereit, fegyvereit, utoljára saját magát is koczkára teszi: mikor aztán elvesztette a tételt, őt is nyugodt lélekkel viszik az emberséges hajóshoz, a ki megtölti érte a nyertes csutoráját szilvoriummal s az elkártyázottat is a többiek közé teszi.

De még olcsóbban is lehet a portékához jutni.

A furfangos hajósok oda csalogatják a fekete golyhókat hajóikra, azt mondva nekik, hogy csereberélni akarnak velük; mikor azután a hajón vannak, lefülelik őket s azt sem kérdik: ki fiai voltak? hanem szépen hurokra fogják, bepréselik őket egy szűk hajófenékbe, egymás mellé, mint a besózott heringeket s azzal szépen elvitorláznak velük a szabadság földére Amerikába, s ott eladják őket rabszolgáknak.

Ezek termesztik azután a dohányt, meg a czukrot, gyapotot s más egyebet, a mire nekünk szükségünk van.

Az amerikai uj Kanahánban volt franczia országnak is a többi között egy szép nagy darab földe a tenger közepén, a mit elneveztek Szent Domingo szigetének; igazi neve pedig Otahajti.

A franczia czukorültető urak azt a vigyázatlanságot követték el, hogy erre a szép szigetre sokkal többet összehordtak abból a fekete portékából, a mit rabszolga név alatt árulnak, mint a mennyivel vele tudtak birni; azok aztán egy szép napon rátámadtak gazdáikra, leöldösték a telepitvényeseket, s valami Toussaint Louverture (Tuszén luvertüre) hajdani kocsis vezérlete alatt elkergették az egész szigetről a fehéreket.

Francziaország oda messze esik; oda nehéz volt katonákat küldeni, aztán meg épen akkor nagy háboru volt Európában; sok sikertelen kisérlet után kénytelek voltak megnyugodni abban, hogy a szép Otahayti szigetén ezentul a feketék fognak uralkodni.

Tehát van most a fehér országok sarkában egy valóságos önálló fekete ország.

E sajátságos fekete népnek azonban egész nemzetiségéből mije sem maradt egyebe, mint a bőre. Jó, egyszerü erkölcsei a franczia befolyás alatt valami csodálatos vegyületévé váltak az erények és bünök parodiáinak.

Még nyelvüket sem birják többé, a helyett valami elromlott francziát beszélnek, itt amott kirívó néger hangnyomattal.

Azonkivül is mindenben szeretik a francziákat utánozni. Mikor a francziáknak nemzetgyülésük volt, nekik is nemzetgyülés kellett; mikor Napoleon szétverte a nemzetgyülést nekik is kellett diktator, a ki azt szétkergesse; mikor a francziák hóditani indultak, ők is háborut kezdtek a sziget spanyol részével.

(Vége következik.)