Gyakorlati szózat a maga helyén és idején.
Ezen czikket inkább jóakarat, mint tárgyavatottság iratja velem; a mélyebb nyomozást és komolyabb szót azoknak engedem által, kik nálamnál tárgyavatottabbak.
Nem akarok egyenesen azon hitelről szólani, melly kinek-kinek vagyon állásában alapszik, s mellynélfogva mondani szoktuk: Pál birtokosnak húsz – harminczezer kölcsönig van a bankoknál vagy tőzséreknél; Péter kereskedőnek húsz – harmincezeret érő portékáig van a gyáraknál hitele; hanem azon hitelről, mellynek vagy tiszta erkölcsi jellem, vagy gyakorlat által edzett kezelési és üzleti becsületesség az alapja, melly a becsületességet a látszatos vagy ideiglenes érdeknek nem áldozta fel soha. Ezen hitelnél fogva szoktuk mondani: Péterrel vagy Pállal szívesen kötök, szerződöm, közlekedem, tőle szivesen vásárlok; mert sohasem csalódtam benne, mindenkor tetszésemre elégített ki.
Vannak emberek társalgási köreinkben, kiknek őszinte jellemeik, nyilt becsületességük felől annyira meg vagyunk győződve, s ezekben annyira bizunk, hogy számlálatlan pénzeinket és rájuk mernők bizni, s adott szavaikra többet épitünk, mint sok másoknak irott kötelezvényeikre. Oka az, hogy szavukkal nem játszottak, nem hazudtak, nem ámitottak, nem csaltak soha. Ekként van a dolog az üzleteknél is. Ha a gazda a kialkudott életet mindenkor pontosan, mostani teljes minőségben állítja ki, vagy szállítja a kikötött helyre; ha a kereskedő mindenkor valódi s telhetően jutányos áruczikkeket szolgáltat ki vevőinek; ha a kézmives pontosan időre, csinosan és tartósan állítja ki a megrendelt munkát: kétségen kivül birni fogják a köz bizalmat, s a velök közlekedők nem pártolnak el tőlök. Ama társalgási és emez üzleti hitel közt azonban lényeges azon különbség, hogy az üzleti hitelhez az üzlet folyamának tartama alatt nem is épen mulhatlanul szükséges a szorosan vett erkölcsi becsületesség – habár az mindenkor drága köve marad is minden hitelnek – hanem arra elég a józan felfogásu érdeki vagy is üzleti becsületesség is, mellynélfogva akként számitunk, hogy ha folyvást valódi és jutányos áruczikkekkel szolgálunk üzlekedőinknek, azok még sürübben tolakodnak hozzánk, s így többet árulva, nyereményünk több és biztosabb leend. S jól is számítunk ekként! Az erkölcsi becsületesség aztán rendesen az üzlet berekesztésénél tünik ki, vagy a becstelenség, miként szeg a zsákból csak akkor üti ki magát, ha netán csődöt hirdetünk s elrakjuk láb alól, mi másokat illetne. Ez gyakori, valódi megölő betüje, különösebben a kereskedői olly díszes hitelnek, mit néhány gaz vagy könnyelmü, a becsületeseknek és szilárd üzletüeknek is rovására felhasznál; miért is méltán veszi igénybe a törvény egész szigorúságát. Nem akarom kétségbe vonni, hogy lehetnek, s vannak is esetek, mikben a kereskedő saját bünén, sőt hibján kivül is eshetik bukás vagy csőd alá; de más részről azt sem tagadhatni, hogy nálunk, hol a kereskedési üzlet tengeri vészeknek, kalózoknak s más efféle nagyobbszerü szerencsétlenségeknek nem igne van kitéve, a bukásokat, csődöket igen gyakran csupán könnyelmü fényüzés, vagy hitelleli vétkes visszaélés szokta előidézni. Ez utóbbi nyujtott azon satyricus megjegyzésre alkalmat, hogy ki kétszer-háromszor hirdetett csődöt, gazdagsághoz jutott. Tudok eseteket, mikben birtokos, vagy kereskedő már évekkel csődje előtt nem birt egy fillér saját vagyonnal is, mégis folyvást használta, hol tehette hitelét. Már pedig más vagyonával risikózni, más rovására tenni kisérleteket nem igen menthető eljárás; minthogy ez esetben a hitelező a nyereményben nem részesül, ellenben a bukás kárát ő szenvedi.
Hallottam uraktól olly nyilatkozatot, miként ők fáznak olly boltokban vásárlani, mikben a női tárgyakat kivéve, nők árulnak; minthogy tapasztalni vélik, hogy ezek rendesen borsosabban adják portékáikat, mint férjeik. Saját tapasztalásom nem egészen bírja megczáfolni e vádat; minek oka tán az lehet, hogy a nő tán szivesen szeret dicsekedni férje előtt árulási ügyességével, vagy tán piperére gyüjtöget mellékpénztáracskát, s e kilátás mellett feledi, hogy árt férje üzleti hitelének.
Mások némelly kereskedéseket azzal rónak mag, hogy azokban az ismerős és folytonos vevők egész üzleti becsületességgel láttatnak ugyan el; de az idegeneket és azokat, kiknek további vásárlásaikhoz remény nincs, busásan szokták megrántani. Ez a leghibásabb számitások egyike. Az idegen vásárlók is a magok köreikben elő szokták mutogatni tett vásárlásaikat, melly alkalmakkal többen tesznek megjegyzéseket azok fölött, s hordogatnak fel valódibb és jutányosabb vásárlásokról példákat, miknek az a következménye, hogy a berántó boltot, kereskedést a körben mindenki megjegyzi magának a végre, hogy alkalommal kikerülje azt.
Vannak nemzetek, mellyek csupán józanszámitásból és érdekből derekasan ki birták vívni s birják fentartani üzleti hitelöket. Igy például az angolok. Általános Európában, sőt az egész világon azon vélemény, hogy az angol kézmüvek mind tartósságukra, mind jeles készitésükre nézve legjelesebbek s aránylag legjutányosabbak. E ez az oka, hogy az amerikai egyesült államok saját keblökben sem birnak versenyezni azokkal. Anglia e részben igen jól számit; mert őt egyedül a kereskedés tartja fenn. Jó hitelben áll Hollandia kereskedése is; míg ellenben Csinában a vevőnek ki kell nyítnia mind a két szemét, ha csalástól menekülni kiván.
Ha valamelly államban az egyes áruczikkhamisitások és hitelvesztések csak gyérek, miután egyes kivételek regulát nem képeznek, legfölebb is csak egyeseknek árthatnak. De másképen áll a dolog, ha a hamisitások és hitelvesztések sürüek s mintegy napirenden vannak. Akkor ezek egész nemzet hitelét csökkenthetik, egész áruczikknemek kereskedését, üzletét dönthetik meg; sőt a nemzet erkölcsi sülyedésére is hatással lehetnek. És fájdalom! mi honunkban e részben nem lehetünk épen minden aggodalomtól mentek. Tekintsünk, ha csak futó pillanattal is magunk körül. Piaczainkon tejárusainknál hamisitatlan tejet alig kaphatunk; alkalmasint a kutak adnak annyit hozzája, mennyit a tehenek; a vajnál gyakori volt az eset, hogy a fazéknak, mellyben árultatott, teteje jó vajat mutatott, alja pedig összetört főtt burgonyát tartalmazott; hegyaljai, ménesi aszuborokat, s csaknem általánosan ritkább jelességü magyar borainkat már saját hazájokban s annak közepén, Pesten is, csak kivételképen ihatjuk eredeti valóságukban; hát még tovább! a hajdan olly kapós erdélyi gyertyák csaknem egészen kikoptak az üzletből; korán sem azért, mintha a stearin, apollógyertyák stb. szoritották volna ki azokat; hanem mert a fris fagygyú helyébe romlott nyári fagygyút vett a nyervágy hozzájok; mi miatt folyókká s kedvezetlen szaguakká váltak, a hajdan olly keresett szegedi fejér szappan most gyakran csapófölddel, a fekete homokkal vegyíttetik; ló- és marha-eladásainknál ritkán vagyunk lelkiismeretesek, s még ismerőseink, barátaink, rokonaink előtt is ritkán nyilatkozunk azoknak lényeges hibáik- és nyavalyáikról; a gazdáknak általános azon panaszuk, hogy vizimalmokban a liszt gyakori kicseréltetése miatt nem mernek őröltetni; a molnárliszt ritkán nem nyirkos és nem tarthatlan, a hengermalomi pedig méreg-drága; a kárpitos-készitésü butorokban megfizetett lószőr helyett nagy részben szalmát, mohot, tehénszőrt kapunk; uj épületeinkben az asztalosmunkák dagadoznak és ritkán zárulnak kellőleg össze, a lakatosmunkák szintén ritkán nem hiányosak benne; a gyümölcsáros kofák a helyett, hogy külföld helyes példája szerint fonttal mérnék, csak rázogatják itczéikbe a drága gyümölcsöt, s termékeny hazánkban gyakran drágább az alma, mint az olasz narancs; a hús fontjából minden ellenőrség mellett is latok hiányoznak, sovány és nyomatékos; a füszeresnél mandola helyett baraczkmagot, érczes víz vagy franczia pezsgő helyett utánzottakat, nádczukor helyett répa czukrot vásárlunk gyakran kézmiveseink, gyáraink nem ritkán csak szemre dolgoznak, iparuk inkább a nagy és szapora, mint tökelyes kiállitásra irányoztatik, még pedig olly árak mellett, hogy vidéki kalmáraink jutányosabbnak vélik, hazánkon kivül eszközölni bevásárlásaikat. A vendéglők, kocsmárosok, bérkocsisok stb. huza vonásaikat és a különféle nyegleségeket nem is említem. Kifogyhatlan tudnék lenni, az effélék előszámlálásainál Mindezek a legtöbb esetekben képesek kijátszani a legéberebb törvény fenyitéseit is; már csak annálfogva is, hogy az egyes esetek, főkép mik tetemesebb károsodást nem okoznak, ritkán szoktak följelentetni.
Különben én ugyan nem vagyok ellensége annak, hogy némelly drága árúk, például: ékszerek, gyöngyök, franczia pezsgők stb. utánoztassanak – hadd ámítsa önmagát és másokat ártatlanul a szegényebb sorsu vevő is, ha kedve telik benne. Csakhogy az adásvevési üzletnél az utánzott portéka ne valódi gyanánt adassék ki és el. Ez mindenkor lopás és hitelvesztés.
Vethetné ugyan ellenembe valaki, hogy mind az, mit elősorolék, másutt is igy van; tisztátlan kezelő, hamisitó, csaló találkozik mindenütt. S ezt én nem tagadom! De egy bő, megáldott országban, mellynek termesztése könnyen bírhatja táplálni a még korán sem túlnépes lakosságot, s így ez nem kényszeríti mintegy arra, hogy egymás rovására élősködjék, olly országban, mellyben a termelési ipar jutalmazásai még nem állnak arányban, a kereskedelminek és mivesinek jutalmazásaival, – mindezek még sem örvendetes jelenségek! s tán épen az említett aránytalanság és bőség csalja be abba a számos, hirtelen gazdagodni vágyó szerencsevadászt!
Ha okát keressük ezen mindinkább harapódzó hitelvesztésnek, ugy fogjuk találni, hogy annak legfőbb oka a lábra kapott fényüzésben és abból eredő azon nyervágyban rejlik, mellynélfogva sebesen és nagyban akarunk gazdagodni. Ezért mindenben gyárilag szerettünk müködni, s inkább nagyban sokat, mint kevesebbet, de jobbat, inkább kis ideig nyeremény-ontót, mint folytonosan csorgatót állítni elő. Ezért van az is, hogy miveseink nem örömest, s csak kivitelként s nem épen jutányos árért birják elhatározni magokat arra, hogy valami használt, vagy félviselt portékának kijavítását elvállalják.
Ellenben meg kell vallanunk kézmiveseink és kereskedőink némi mentességére azt is, hogy nem ritkán a dolgoztatókban és vásárlókban rejlik a hiba, kik amazoknál állt hitelökkel, nem legbecsületesebben élnek vissza. Több kereskedőt és mivest, különösebben szabót ismertem, kiknek ezreik hevertek künn vevőiknél és dolgoztatóiknál, mik nagyjára künn is vesztek, a miatt, hogy ezek lakásaikkal távolba költöztek, s az egyes tartozási összegek nem valának érdemesek a pörlekedésre. Ez ismét némi faja a lopásnak, mit rendesen azok szoktak kárpótolgatni, kik rendes fizetők. A kimaradt számlákat természetesen számon tartja a kézmives, s kénytelen a késedelmes fizetések kamatait s azoknak beszedésére fordított vesztett idejét is beszámítani, s így olcsón nem dolgozhatik; kivált ha előlegesen nem bizonyos abban: kifizettetik-e azonnal vagy sem? Minek ismét következménye az, hogy a dolgozgatók a drágaság miatt meggyérülnek.
Merül fel e részben ollykori panasz a termesztő gazdák ellenében is. Gyakori az eset, hogy a gazdák több termesztményre kötnek és szednek fel előlegezéseket, mint a mennyire józanul számíthattak; a termesztményt, ha az ár idő közben szökkent, nem a kötött minőségben, vagy nem pontosan az időre állítják ki, vagy szállítják helyre, s így a vevő károsodik, mert ez legtöbbnyire átallja a pörlekedési alkalmatlanságokat. Igy a gyapju gyakran mosatlan és nyirkos. Nem ritka azon eset is, hogy a termelésnek valamelly ágára nézve jó hírben, hitelben álló vidék vagy helység gazdái nyervágyból összeveszik a szomszéd silányabb terméseket, s a helybelivel együtt mind helybeli termés gyanánt árulják el. Ez nyilván ártalmasan hat a termelési ág és hely hitelére.
Irodalmunkban szintén gyakoriak a hitelvesztések. Nem szólok a silány munkák megjelenéseiről; mert ezek többnyire jó hiszemben történnek. Mellyik szerző nem ámítja magát azzal, hogy müve remek, vagy legalább jeles? Hanem szólok csak azokról, mik alig menthetők. Illyenek az előfizetett munkák teljes kimaradásai, vagy azoknak időntúli megjelenéseik, vagy kézhez nem szolgáltatásaik; a közönségnek tett igéreteknek be nem váltásai, vagy olly beváltásai, mikben nem sok a köszönet; a mellékleteknek hanyag kiállitásai; olly irodalmi vállalkozások, mik alig többek, mint szerencsevadászati kisérletek, miknél az illető magyar olvasó közönség száma és rendelkezésre álló irodalmi erő igen vérmes reményekkel állíttatván össze, korai megbukásaik által csak a közbizalmat ingatják meg. Ellenben nem ritka azon eset is, hogy az előfizetést gyüjtőnél oda vesz a pénz, de ennél még gyakoribb és sajnosabb a szerzőknek és kiadóknak azon panaszuk, mit saját tapasztalásom is igazol, hogy botrányosan számosak nálunk, a vidéki könyvárosok és könyvkötők közt az ollyanok, kik visszaélve hitelökkel, a bizományba kapott könyvek áraival vagy teljesen kimaradnak, vagy csak évek multával sok bajlakodás után tesznek némileg eleget. Ezek valódi bravói irodalmunknak; mert a szerző vagy kiadó kénytelen előleges számvetésében, a különben is csekély számu magyar olvasó közönség mellé számitásba venni azt is, hogy bizományosainál pénzek fognak elveszni; s így könyve árát nem szabhatja ólcsóra; a drága könyv pedig csökkenti annak kelendőségét, s ez az irodalmi buzgalmat és munkásságot!
Mindez megérintésre elég. Hitelvesztésekkel mindenkor magunk alatt vágjuk a fát. A magyarnak eleitől fogva őszinteség volt a jelleme. S alig tanyázhatik a kebelben egy-egy megnyugtatóbb érzelem annál, hogy életünkben mindenkivel igazságosan és méltányosan bántunk; és sem hon, sem testület, sem magunk becsülete nem szenvedett általunk soha. A becsületesség legbiztosabb hitel s legtovább is ér!*
Fáy András.