Táj- és népismertetés.

(Vége. – L. V. U. 3. szám.)

A Pirosdombon lenyakazott remete nyakán egy szalag lóggott arany éremmel, mellyet megpillantván a boszuló atya, iszonyodással ismert az emlékpénzbe vésett betűkről  ugyanazon ajándokra, mellyet ő egykor tulajdon nejének adott, 10 év óta elveszettnek tartott Géza fiának születése napjára. Ekkor a fiugyilkos fölismervén áldozatát, a lelketlen testre borult s kétségbe esésében igy kiáltott fel: „nem vagyok méltó, hogy a napot lássam, mivel saját fiamat ölettem meg!” … ezzel kardjába ereszkedvén, kiadta lelkét.

Perényi Ilka hallván Géza tatárhoni rabszolgaságát, esküjét szorosan megtartá s atyja férjhez meneteli ajánlatait most már ő utasitá vissza! hitt, remélt és szeretett ő még most is folyvást, gyakran kikocsizott a Szerelem dombra s órákig elmerengett a rónatáj végén kúpként emelkedő Huszti váron és az ezt környezős a Kárpátokból eredő bérczeken, elfogódva nézte ő a sóval terhelt tutajokat, mellyek mint uszó hattyuk szaladának le a marmarosi hegyek közül, a magasból egy kanyargó széles szalag formájunak tetsző Tiszán. De hasztalan, kedvesét többé nem karolhatá át, bár őt messziről mindenkiben szerette volna felfedezni! míg a váratlan biztos hir nem érkezett hozzá. – A huszti történet őt is tettre buzditá de borzasztóra; szeletke papirt vett elő s irónnal e szavakat rajzolá fel „megbocsáss atyám! Isten veled4 megyek Gézához eskümet megtartani!” A papirt egy kővel sújtván a dombhoz, hogy a szél el ne vigye, ő a jövő perczben már a széditő magasból a hegytövét nyaldosó tiszábanlelé borzasztó sirját, igy esküjét megtartani vélvén…

(Hogy Ilka a nép Tündérszép Ilonájában szereplő lehetett, valószinü azon okból, hogy a Fekete hegy tövében lakott, – s a tündéres dolgokat kihagyva – messze földi királyfiak szemét sem kerülte ki a különben páratlan szépségü hölgy, s a titkos összejövések a Szerelem völgyében és dombján stb. a népregének sokoldalu alaposságot nyujtanak.

Ugocsa név eredetét sokkép magyarázzák, egyik magyarázó az ős magyarok bejövetelétől hozza le, kik Munkács vidékéről erre is elterjedének, uj hazájokat elfoglalandók. Árpád bölcs honalapitása következtében egy-egy megye vagy akkor még kerület, a hadban kitüntetett vezérek kormánya alá rendeltetvén, e termékeny kis-tiszaháti völgy egy Ugocs nevü vezérre esett, ki benne e kis erőditvényt emelvén, róla Ugocsának neveztetett el; azt meg mindnyájan tudjuk, hogy az illy vár megetti vidék vármegyének hivatott, s igy a vár név után lett Ugocsavár és megye.

Tisza-Ujlak v. és Tisza-Ujhely f. IV-ik Béla király uj honalapitása következtében nyerék nevöket, mivel a tatárok által elpusztitott előbbi város és falu nem a mostani helyen volt, és nem ollyan lak-ok voltak azelőtt ott; a Tisza melléknevet annak igen közel lététől kaphatta.

Rákos-Pataka f. A határában folydogáló patakban II-ik Ulászlónak igen szép nagy rákokat fogdostak, mellyből ő sokszor vendégi lakomát adott, a miért a falut Rákos-Patakának nevezték. Vörösmart oroszul Nagy-Kupány f. a benne, a Hark hegy tetőre felcsigázó országut felső vége megett jobbra, merő vörös földből és tiszai kavicsból álló hegyoldalok vagy három részen – kivált esős idő után – még Husztról mint vörös táblák tünnek föl a láthatár végére; s épen ez az ok miért nevét kapta, – hogy a régi – azon földrészen még nem járt utas ezt látván igy kiáltott fel: „vörös már ott!” t. i. a hegy; a beszédváltozás az idővel együtt korcsosodván, pár betű s egy vonás kihagyásával lett belőle Vörösmart… Különben mart annyit tesz, mint part.

Sásvár f. a Tisza által rég elhordott, hajdanában erős vár lehetett, a most már kukoriczatermő füzeseken, mellyet erős alkotásaért Sasvárnak neveztek, mit jelenleg az oroszajku nép Sásvárra cserélt s használja jelenleg is csekély falujokra.*)

Szirma és Verbőcz, hazánk két jeles családjának szülőföldjei, kik nevöket ezektől öröklék.

Királyháza vagy Nyalábvára, nevét II-dik Ulászló vagy Dobzse Lászlótól, ki itten mint magyar király nem kevés ideig lakott, megvonva és szegényül az ország belzavarai miatt, olly annyira, hogy sokszor megelégedett a legsoványabb konyha silány adalékival is, akár akart akár nem. A pénztár rendesen üres lévén, rovásra hordatott hust, s Ulászló, hogy 100 font hussal maradt adós; ekkor nemes levelet csirkékért és egy véka buzáért is adott. Nyaláb nevét a várdomb formájától kapta, melly a térség felett mintegy virágcsomó vagy Nyaláb állott fent.

Gödényháza f. – Ulászlónak volt egy udvari bolondja, kinek e falut ajándékozá, kinek igen nagy ihatóságu torka lévén, a király őt Gödénynek nevezte el, a falut is egy a királylyal tett hatalmas ivásfogadásban nyerte mintegy, melly később nevéről neveztetett el Gödényházának. – (Régi hagyomány.)

Tekeháza f. a király kedvencz játékáról a tekéről, mellyet benne gyakran üzött, Tekeházának, neveztetett, de megjegyzésre méltó, hogy mindegyik helységben az illető tulajdonosnak és játéknak különös házai lehettek, mellyről az elnevezés mostanig is áll. (A falut most már nem régi helyén találjuk; előbbi helyét most csak a Tisza közötti szigeten lévő nagy fák és szilvások jelelik; a mostani sokkal beljebb tétetett a hegy felé.)

Szászfalu még III-ik Béla által megtelepitett szászok által lakott nagy helység volt, de a nagy adó s kimeritő urdolga, a len sikeretlen termesztése, s a török-tatár had általi zaklatások miatt, odahagyák a hires dohánytermő s most már csupa orosz- vagy ruthenektől lakott falut, s Máramarosban Visken üték föl sátrokat, hol az ottani magyaroktól most már egészen elmagyarosodtak, s a szász nevet most csak tréfából használják már reájok.

Heteny f. Heteny kun vezérről neveztetett el*) kinek e helyen a Tisza mellett volt főhadiszállása, s kiről neveztetett el, a most már inkább halászatból tengődő, ugyszólván kunyhókból épült kis falu, mivel a régi faluhely jelenleg a Tisza közepén van. – Még magam is hallottam egyénektől, kik emlékeztek, hogy 20–30 év előtt még virágzó falu lehetett a Tisza jobb partján s 10–15 hintó robogott ki az uri faluból. Illy hatalmas változásokat tesz itt a Tisza egy évtized alatt is.

Tamásváralja f. a keleten eső szőllőhegyeken, nevét a most már romjaiban is nehezen található hasonnevü vártól nyerte, a mellynek aljában fekszik. – A vár Tamás nevü urától neveztetett el, ki senkinek sem hitt életében, saját nejét s gyermekeit sem vévén ki, a miért hitetlen Tamás nevet kapott ő is, s ezen tulajdona miatt áldozatja lett várával együtt Bethlen Gábor boszujának, a kinek utolsó perczig nem hitt, s nem akart hódolni. (Beszéd hagyomány.)

Csoma, Forgúla v., most már Forgolány, Gyula, Tivadar, Andrásfalva, Öszödfalva, Farkasfalva és Péterfalva, mind régi magyar nevektől származott elnevezések. Ugyanis egy dús előkelő magyaré lehetett tán e megye negyedrésze is, ki elöregedvén, azt nyolcz élő fia közt osztá el, kiknek neveiről neveztetett el később az általok épittetni kezdett nyolcz falu.*)

A nevezett helységek az utolsó Tatárjáráskor igen sokat szenvedtek. Honunk azon időben annyira ki volt erejéből meritve hogy 3–4 tatár egész falut kirabolt, porrá hamvasztott s a lakosokat rabszíjra fűzve hurczolták hazájukba; 1717-ik évben igy rablák ki a csepei ref. egyházat is, a benne talált arany poharat magokkal vivén, melly tettökért azonban iszonyun bünhödtek Mármarosban Borsánál. Ugyanis miután a vidéki oláhok akkori alispánjok terve szerint, a Bukovinába vezető szoros utat eltorlaszolák, a két hegy vállán levő fákat félig befüreszelvén s közte iszonyu nagyságu kövek állittatván fel a tatár sereg fogadására, midőn a 15 ezernyire gyült tatárhad a szoros közepén volt, az adott jelre az iszonyu rombolás megkezdetett s a 100 éves fák kártyaként hullottak a halálfiakra és a több mázsás kövek 100 menykőütési erővel sujták agyon az alkalmatlan vendégeket, ugy annyira, hogy vezérök a Khán csak legbátrabbjaival tudott nagy küzdéssel hirmondónak kiszabadulni az otthoniaknak, a többi a 15 ezerből álló sirban nyugodván meg; melly maig is Tatárvölgynek neveztetik. E hasznos szolgálatáért a hazának az emlitett alispán Sztojka báróságot s donatiót, míg az oláhok örök nemesi szabadalmat kaptak.

A tatárokon vett iszonyu mészárlás után a számtalan fogoly és temérdek rablott kincs megmentetett, de azért még is a sok kincs a hegyről a kövek által leontott földdel behantoltatott, s igy a csepei arany arany pohár is ezek közé tartozott, de a mellyet 1839-ben egy oláh szántás közben ismét feltalált, ki nem is gyanitva a majd nem két század óta föld alatt hevert drága ereklyét, jobb hajlama és az isteni gondviselés, inkább földesurához, mint a zsidóhoz készté azt vinni; az igen tisztelt földesuraság azt rögtön kitisztittatván, a rajta lévő rosz régi magyar irásról tájékozta magát annak illető helyéről, az irás ezt tartalmazta: „Ajándékozza a csepei ref. sz. ekklésiának Váradi Mária, 1672.” Az emlitett jó földes úr testvéreivel is közölvén e felfedezést, közösen elhatárzák azt az emlitett szentegyháznak visszaadni s egy csinos tokban e felirással: „Vissza ajándékozzák a csepei ref. sz. ekklésiának a t. Szaplonczay örökösök. 1840.”

A tatárok által elpusztult faluk ismét felépültek lassan, a szegénység miatt, de már Öszöd- és Andrásfalvakra nem jutott lakó, s ezen neveket most már csak réteg és szántóföldek viselik.

Nevetlen vagy Deákfalva, nevét azon adomából tudjuk a nép szájából, hogy egykor Ulászló e helység mellett utazván el, kérdezte volna annak nevét Gödény bolondjától, mire ő naivságból vagy élczből nem tudni, azt válaszolá: „ez felséged, Nevetlen falu!” ezen hirtelen ötlete tetszék Dobzse Lászlónak s e nevet parancsolta a falunak adni. Deák nevét a belőle származott Deák később Szapolyai családtól vehette.

Fertős–Almás f., nevét iszonyu fertős mocsárja és hajdan igen bőven termett almáitól nyerhette.

Kávás vagy Deákvár ingoványos feneketlen sáserdő közepett balra a Halmi mezővárosba vezető országuttól feküdt, hajdani helyét jelenleg csak zöld pázsitos dombocskák cserével benőve jelelik; nevét a Deák családtól kölcsönzé, kik egykoron birták azt; Kávás nevét talán szitakáva formájáért kaphatta.

Annyit még is emlit a hagyomány, hogy egy időben egy zsarnok lakott benne, ki az uton elvonuló vagyonosokat mindenökből kirabolván, a nőkön erőszakot tevén rettegteté e vidéket; a miért Isten ugy bünteté, hogy testéből kijövő férgek a legnagyobb óvatosság daczára is őt elevenen megemészték. Az országut jobb oldalán szinte apró cserés dombocskák vehetők észre a figyelmes fürkésző régiségbuvártól, melly helyen hajdan a vár jégverme állott s mellynek igazolására a mellette lévő tért jégverem táblájának nevezik most; a vár hátsó részén a hegy felé pedig volt a vár hátsó részén a hegy felé pedig volt a vár majorja vagy akolja, azon helyen jelenleg kis falucska létezik, melly most már

Akli nevet visel. Hogy a leirt vár körül nem egy csata és futás s ennek következtében pénz-elrejtések történtek, világosan tanusitja a sás és környékén sok izben talált kincsek, puskakovák és régi csákánynemü fegyverek.

Munkás, november 8-án 1854.

Osváth P.