A hulló csillagokról.

Mint az egyes ember fejlődésére az őt környező viszonyok, ugy a táj, melly egy nemzet hazáját képezi, annak jellemére s világ nézetére tetemes befolyást szokott gyakorolni. – Ha a hegyes vidék lakóját szilárdság s egy bizonyos helyhezi vonzalom, a tengerpartit ellenben a szabad látkörből eredt kaland vágy, s elemétől, a szakadatlanul mozgó hullámoktól kölcsönzött ingatagság jellemzi, – a terjedelmes rónák fiában nyugodt, komoly, néha bús kedély szabad korlátlan nézletmóddal szokott egyesülve lenni.

A környék egyformasága s változatlansága egy részt, másrészt a látkör lehető tágassága, a sik s tengerpart lakójának tekintetét csakhamar a felette csendes fényben ragyogó csillagos égre irányzá, s azon törvények tanuláságra készteté, mellyek szerint ezek, az emberi élet nyugtalanságától olly igen különböző nyugalomban, folytatják éveken, századokon át egyenlő pályájukat.

Mi csoda, ha a csillagászat első nyomait pásztor s hajózó nemzeteknél találjuk. A történelem tanusága szerint a középázsiai síkokon lakó, Asszyrok s Babyloniak s a tengerpartokat lakó Phöniciaiak voltak az elsők, kik a csillagászattal foglalkodtak, – s a csillagászi nevezések között maiglan számos arab kifejezésekre találunk.

Hogy elődeink keletről, Ázsiából jövének, s hogy harczban katonák, békében pásztorok valának, mindenki előtt ismeretes dolog; – s hogy az égboltozat tüneményeivel ők is rég megbarátkoztak, eléggé mutatja, többek mellőzésével, azon körülmény, hogy a csillagcsoportok legismertebbjét, az éjszaki sark felett mozdulatlanul álló csoportot, – szekérnek, gönczölszekerének nevezi népünk, ép ugy mint Homer azt három ezer év elött énekelt dalaiban nevezi. – Az elnevezés s kép ugyanazonsága bizonyára nem esetleges, hanem mélyebb alappal bir.

Az égi tünemények egyik legérdekesbike azon kitünőleg szép tünemény, midőn felhőtlen őszi estékben, a felettük szilárd nyugalomban fénylő csillagok közül, ugy tetszik, mintha egyik vagy másik, most egyenkint, majd csoportosan, rögtön helyét elhagyná az ég boltozaton lefutna, mint ágról szakadt levél, a láthatár mögé villámsebességgel letünvén. A megfutott pályán pillanatig fényes csíkos hagy maga után, mint millyet evező csolnak után látunk alkonyatban a hullámokon rezgeni.

Vannak némelly szakok az évben, midőn a csillagok olly sürün hullnak, hogy egész folyamat képeznek, melly időszakonként viszatérni is szokott, mint millyen Sz. Lőrincz napja körül látható, mellyet az angol nép Sz. Lőrincz tüzes könnyeinek nevez. Honunk népe hulló csillagoknak nevezi őket, s meghatva azon édes, bús benyomástól mik ezek látása benne előidéz, – megjelenésüket az emberi élet kisszerü eseményeivel kapcsolatba hozni igyekszik, majd szelid szüz elhunytát, majd tisztitó helyről menekült léleknek, menyekbe repültét vélvén bennük olvashatni. – Gyengéd szelidséggel van ez eszme a litváni népmondában kifejtve. Werpeya az égi fonóleány az ember születésekor kezdi fonni élete fonalát s e fonál csillagba végződik, ha a halál az embert eléri, fonala megszakad s csillagja elhalvanyodva lehull.

Mig a nép sejditve inkább, mint megértve e tüneményt, – a magyarázat hiányát a fentebbi emlitett képzelet szüleményivel pótolá, a természeti tünemények okait kutató bölcsek, ennek helyes megfejtésén régóta kissebb nagyobb sikerrel törték fejüket.

Mint olly gyakran ugy ez esetben is, e tünemény helyes megértésére is nem közvetlenül, hanem közvetve, más hasonló tünemény megfejtése közben jutottak.

Alig mulik el év, hogy egy vagy más helyütt majd nappal kis, de felette sűrü fekete felhőkből, majd éjjel egyszerre feltünő, egy ideig sebesen haladó tüzes golyóból, mennydörgéshez hasonló robajjal különféle nagyságú s alkatu de többnyire vastartalmu testek ne hullanának földünkre, – illy kövek eséséről mind az ó mind az uj korban birunk tudomással; – igy Sokrates görög bölcsnek korában, egy illy, állitólag két malomkő nagyságu, kő esett le Aegos Potamosnál Göröghonban, – s Braziliában nem rég egy 17,300 font nagyságura akadtak. – Hasonlót találtak Hradsina falunál Horvátországban 1751-ben, – mellynek egyik 71 fontnyi darabja a bécsi cs. kir. gyüjteményben látható.

Hosszas vizsgálódások folytán kiderült, hogy a hulló csillagok ezen ugy nevezett tüzes golyóktól csak nagyságra s távolságra különböznek, egyéb körülményekre nézve teljesen megegyezvén, lényegük s eredetüknek ugyan annak kelljen lennie.

Voltak némelly tudósok, kik a légköveket s hulló csillagokat mint egyedül nagyságra s távolságra különbözőket tűzhányó hegyek szüleményeinek tartották, – s majd földünkön, majd a holdban állitólag létező hatalmas tüzhányó hegyek által kivetett tüzes anyagoknak lenni vitatták.

Hogy ezek nem földünk tüzhányó hegyei által kivetett anyagok; mutatja mind alkatuk, melly az ezek által kivetett láva és habkőtől mindenben különböző; – mind azon körülmény, hogy megmért sebességük, mellyel haladnak, egy másodperczben négy mérföldnél is többet tészen, – holott a Vesuv által kivetett kövek 1,200, a Teneriffai Pik által kivetettek pedig a légnek kissebb sürüsége s igy csekélyebb ellentállása miatt, 3000 lábnyira repülnek csak, egy másodpercz alatt.

A látcsövek tökélyesedése által sikerült az égi testek, nevezetesen a közel lévő holdnak felszinéről tudomást szerezhetni, – s hosszas s figyelmes vizsgálódás folytán azt látván, hogy a hold felszine egyenetlen s hogy azon, tüzhányó hegyeinkhez hasonló alakú emelkedések volnának, – azon gondolatra jöttek, hogy a hold tüzhányó hegyekkel birna, melyeknek vetényei olly borzasztó erővel vettetnének ki, – hogy földünk közelébe érvén, ennek vonzó ereje által levonatnak s földünkre lehullnak, – s ha ez csak kis tömegben s a nézőtöl távol történik, hulló csillagokat, ha közelünkben esnek le, – tüzes golyókat képeznek.

Bármilly szépnek tessék is egyelőre e magyarázat, hiányossága, ha közelébb vizsgáljuk, csakhamar kitünik. – Abból, hogy a hold emelkedései, hegyei, tüzokádó hegyeink külső alakjához hasonlitnak, alig lehet helyesen következtetni, hogy ezek valóban illyenek, s hogy maiglan is köveket, s érczeket vetnének ki, – még pedig annál kevésbé, miután igen valószinü, hogy a holdnak vagy épen semmi vagy csak felette ritka, a mienknél ezerszerte ritkább levegője vagyon, – s hogy vizben épen szükölködik; – holott a viz, illetőleg a vizgőz képezi tüzhányó hegyeink tulajdon veterejét. – A viz ugyanis a földrétegeken keresztül, földünk forró olvadt belsejébe leszivárogván, s ott rögtön gözzé válván, ennek hatalmas s mindenki által ismert erejével kiront s a felette levő kövezetet feltépve, ennek darabjait nagy magasságra felveti. – Ezeken kivül szabályos pályájuk s rendes, korszakonkénti megjelenésük s egyéb e helyütt mellőzhető körülmények mutatják, miszerint a tűzgolyók, s hulló csillagok egy lázas erőnek nyers szüleményei nem lehetnek.

Számos és földünk különböző helyein tett figyelmes vizsgálások századunk jelesb természet tudósainak egyikét, – Humbold Sándort azon véleményre hozták, hogy a hulló csillagok valamint a velük rokon tüzgolyók szabályos, az ütöskösökhoz hasonló pályával birván, – s roppant távolságban látható látszólagos átmérőjük után itélve, valódi átmérőjük 400 egész 3 ezer lábot is tevén, – nem mások, mint napunk körül keringő felette kicsiny égi testek, – mellyek belseje gyulékony légnemekkel lévén megtelve, ha ez bennük, ismeretlen okoknál fogva, meggyulad; iszonyu robajjal szétpattannak, – s földünk vonzó erejétől vonatva, földünkre darabokban lehullnak, – melyek néha nagyobb töredékekben néha por alakjában esvén, kissebb nagyobb téren elszórva találtatnak, – s igy valóban azok, miknek bár öntudatlanúl nevezi a nép, lehulló égi testek, vagyis hulló csillagok.

Dr. Hegedüs.