Mentelli, a magyar Diogenes.

Vannak az emberek közt, kiknek életét teljesleg megmagyarázni nem tudjuk; kik mint tünemények megjelennek, s ismét eltávoznak, a nélkül, hogy őket valóban megismernök. Illyen volt Mentelli is. Lássuk életét.

* * *

Mentellit legelébb Tessedik Ferencz ismerteté meg a magyar közönséggel a Tudományos Gyüjtemény 1827-ki XI-ik kötetében. Tessedik ugyanis Párisban tartózkodván, figyelmessé tétetett az ott lakó, s Mandelynek nevezett, magyar tudósra, kit már azelőtt egy angol utazó fölkeresett, s róla a New–Monthly Magazin-ban tudósitást közlött. E tudósitás kijött a Revue brittanique czimű franczia folyóiratban is, mellyben a tudós Mentellinek neveztetik. Az angol utazó Mentellit egy kerti faházban találta, minthogy akkor ott lakott. Ezen, körülbelől hét láb átmérőjü kunyhót ingyen engedé át a ház tulajdonosa Mentellinek. A bölcs egy deszkán ült, s lábát az előtte fekvő fehér faládában tartá, mellyben ócska gyapju takaró feküdt. A ládán egy kis asztal állt, mellyen egy kőtábla nyugodt, erre irdogált Mentelli. Balra egy rozzant karszék; – ez, valamint a szoba nagy része könyvekkel volt boritva. E széket Fesch cardinál adta neki. Az asztal fölött edény formára durván össze összehajtott czink-darab függött, s mécsül szolgált. Egyik szegletben egy bádog fazék, egy vizes korsó, s egy darab fekete kenyér volt. Beszélt Mentelli latin, német, uj és ó görög, tót, arab, sanscrit, perzsa, olasz, angol, franczia, magyar, sinai nyelven. Legjártasb volt a mathematikában és statistikában. Akkor épen hetenként egy leczkét adott a mathesisben, s ezért három frankot nyert. E pénzből egész heti élelme kitölt, minthogy az két fekete kenyér, s néhány burgonyából állt; burgonyáját mécslángnál lágyitotta meg. Ruhája vastag flanellből volt; télen a ládában, nyáron székén szokott hálni. Az angol őt lefüggő hajjal, barna szakállal, épen nem soványnak látta; egyébiránt nyiltszivü, jó kedélyü s sorsával teljesen megelégedett volt. Ekkor már 20 év óta élt igy. Egész napot s fél éjet a tudományoknak s tanulásnak szentelt. Európa minden tartományait megjárta Anglián kivül. Bármilly tudományos dologra tudott feleletet adni; pedig nevelése nem volt; magától tanult mindent. – Eddig az angol.

Tessedik már az Arzenal könyvtár épületében találta Mentellit, hova a ministerium pártfogásával jutott. Itt, a ház lépcsője alatt, egy fa-kamra-féle zugolyban lakott a philosoph; betegen, félénk tekintettel, borzas hajjal, hosszu barna szakállal látta őt hazánkfia. Beszélt vele németül, francziául, magyarul. Az utóbbit már szinte egészen elfeledé. Kamrája alig volt 3 lépés hosszu s 6 lépés széles; mellyett többnyire könyvek foglaltak el. Papiros helyett kőtáblán irt. Asztala mellett egy ócska szék volt megtámasztva, ágya földre hintett szalma volt, néhány rongydarabbal betakarva. Ruhája pedig avult szürke katona kabát, veres hajtókával; – lábán fapapucs. Tessedik ekkor mintegy 45 évesnek találta Mentellit, ki gyermekkorára nem igen emlékezett; csak arra, hogy egy két esztendeig Pozsonyban lakott, Leopold király koronázásakor egy házfedélről leesett, igen vad fiu volt; lovakat őrzött, honát mintegy tizenhárom éves korába hagyta el, hogy világot láthasson s a tudományoknak élhessen. Berlinben két évig tanult. Nevét nem tudta bizonyosan; emlité, hogy Párisban Mandelynek hivják. Katholikus volt. Most leginkább arab nyelvvel és astronomiával foglalkozott. Mondá, hogy leczkéket adván ezelőtt, ezáltal annyi pénzt gyüjtött, mikép kamatja 200 frankra megy évenként. Ebből 100 frank sem lévén szükséges élelmére, a többit könyvekre költötte. Alkalmasint fedelrőli leesése okozá, hogy első éveiről olly keveset tudott mondani.

Az Arzenálba költözése utáni éltéről Mentellinek érdekes részleteket közlött Nodier Károly, az intézet akkori könyvtárnoka, a „Le Temps” czimü franczia folyóirat 1837-iki első számában, nézzük mit ir:

„1824-ben aprilisben az Arzenál lakóinak száma három ujjal szaporodott. Oda ment igazgatóul. St. Martin a franczia akademia tagja, könyvtárnokul Nodier Károly e sorok irója; a harmadik Mentelli volt, ki a kormány akaratjából ott egy csekély szálláshoz juta.

E három ember közül én maradtam meg életben, ha ama sorvasztó állapotot, mellyben sinlődöm, életnek nevezhetni. A roppant historiai ismeretekkel biró Mentelli engem bizonyosan Othryades Spartanussal hasonlitna össze, ki társait csak azért élte tul, hogy őket eltemesse.

Mentelli előbbi éltének története áthatlan titok maradt, mellynek fölfedezésében hiába törekedtem; pontos értesitést tőle kivenni egyáltalában nem lehetett, olly zavaros volt beszélgetése; ide járult még az is, hogy ő azt több nyelven folytatta, egyikből másikra átugorván; ennélfogva alig lehet meghatározni, mi volt előbbi állása. De hogy a világon ember soha sem élt, ki alaposabb nevelést kapott, vagy annak hiányát tartósb munka által kipótolta volna, azt bizton mondhatni. Ő minden nyelven, mellynek neve a tudósok előtt ismeretes volt, értett, s Postel Vilmosként avval dicsekedhetett, hogy Európának bármelly részéből, tolmács nélkül elindulva, bejuthatnak Chinába. Mégis az arab, perzsa, zsidó, görög, latin, és szláv nyelvet használta leginkább; vagy jobban mondva, egy e nyelvekből készült egyveleget beszélt, a francziával összefonva. A franczia nyelvvel pedig nem azért bánt igy, mintha egészen nem birta volna; hanem mivel a gondolatok olly gyorsan tolultak agyába, mikép a szükséges szót nem győzte bevárni eszméi kifejezésére, hanem a mellyik eszébe jutott, azt használta; bármelly nyelvből. Mindazáltal észrevévén, hogy meg nem értetett, fél perczig megállapodott, s a mondatot francziára forditván ugy mondá el bámuló hallgatójának, hozzá tevén: „Comme vous dites, vous autres” (A mint ti, mások mondjátok). Mintegy 13–14 éve lehet, hogy Mentelli egy tudományos munkálatra alkalmaztatott, mellyre csak ő volt képes. Egy roppant nagy könyvtárban tudniillik olly kéziratok rendbeszedése bizatott rá, melly munka minden tudósaink tanultságán fölül állott. E müködés 1800 frankra becsültetetett; s im alig mult egy hónap, s Mentelli minden könyvet megnevezett, minden czim forditásával valamint a munkák rendbeszedésével is kész volt, mire a jutalmat kikapta, s soha többé a hivatalban meg nem jelent. Midőn e felől kérdeznék, igy felelt: Munkámat elvégeztem s evvel a hivatal is megszünt. Háládatosságul adatott neki azon zug, melly, mint fentebb is emlitteték, az Arsenál épületébe lakásául szolgált. Ehez jutván semmi egyebet nem kívánt. Évi jövedelme 154 frankból állt, mellyből, mint gyakran dicsekedett, félre is tett jó sokat.

Mentelli egész éltén át sokat tanult, sokat dolgozott; de főkép a régi bölcseket tanulmányozta. Plató fő oraculuma volt; – ezt könyv nélkül tudta, s minden szavában idézte. Mégis Mentelli nem annyira Plató, mint Diogenes éltét vette mintául. A könyvtár lakói nem is nevezték másként csak Diogenesnek.

Öltözete egy hosszu katona kabátból állt, mellyről alig lehetne gyanitni, hogy uj volt valaha; fa czipőket viselt. Tömött, nagy, fésületlen szakáláról azon Dunamelléki parasztnak lehete tartani, kit Quevare és Lafontaine olly találón rajzoltak. Táplálékul szolgált nekie azon katona kenyér, mellyet a kaszárnyák árulgatnak; – csak igen ritkán s különös nagy napokon vendégelte meg magát holmi zöldséggel, nyersen; mert a tüz használata olly ismeretlen volt előtte, mint az első ember előtt. Egy fakarszéken, egy zsámolyon s egy faládán kivül, mellyben könyveit s papirosait tartotta, más butora nem volt. Ezeket is alkalmasint szállásán találta, a miért nem volt kénytelen más butorokat szerezni, csak egy iró eszközt és két kőkorsót. Megemlitendő még azon nagy zsák, mellyet, midőn hetenként egyszer eleségvásárlás végett kiment, vállára venni szokott, s melly neki egyszersmind élésládául szolgált. Illy életmód után könnyü megmagyarázni, mikép tehetett ő magának annyit félre, hogy ezelőtt néhány évekkel, egy drága kézirat megszerzésére 400 frankot forditott.

Itt azon kérdés merül föl, valljon nem lehetett volna-e ritka tulajdonságu férfi sorsát megjavitni. Mire azt mondom: nem. Történt pl., hogy hideg tél idején fát küldtünk neki, ezt ő mindjárt visszaküldte. Még mult hónapi beszélgetésim közben előhoztam neki, hogy számára a kormánytól némi nyugpénzt kieszközölni nem volna olly nehéz; erre ő mosolyogva felelé: mire volna az nekem? hisz már ugy is sokkal birok….

Végre csakugyan egy más lakást eszközlöttünk ki részére, mellyet ő gyermeki örömmel fogadott, meglevén győződve, hogy megérdemelte. E lakás – mellyben ő, fájdalom! csak egy hetet töltött – alkalmasabb, kényelmesebb, s egészségesebb volt, mint ama zug, mellyben annyi éven át élt.

Mult csötörtökön (Dec. 22. 1836) délutáni 3 órakor Mentelli szokása szerint kiment a Szajna vize felé, hogy két korsóját megtöltse. Ez akkor történt, midőn a folyó még áradásban volt. Lassan ballagva elérte a philosophus a Louviers szigetke szélét, a Marie híd felől, a palánkoláson alól. Megtöltvén s partra is állitván egyik korsóját, ugy látszik, hogy a másikat nem tudta egy könnyen kivonni a vizből, minthogy egy idő óta öregedni, s erejéből veszteni kezdett; igen valószinü tehát, hogy balkezével egy csolnakhoz támaszkodott, melly nem volt meg kötve, s csak a folyam által vitetett oda. Milly különös tévedés olly tudósra nézve, ki egész éltében legfőbbkép a statica és dinamicával foglalkozott, s ki e tudományokban Archimedessel is megvivott volna. E végzetteljes sajka Mentellinek hozzáérése által odább iramlott, s ő szerencsétlenül a vizbe esett. Az ott közel volt, s fát rakó napszámosok ezt látván, tüstént lármát ütöttek, mellettök elment néhány hajó a nélkül, hogy a segély kiáltásra figyelne. Egyik közülök mintegy negyedórával azután kisérletet tett ugyan, de eredménytelenül; különben is csak holttestet vonhattak volna. Ez emberek avval könnyen vigasztalták magukat, hogy az elsülyedt ugyis csak az Arsenálban tartozkódó férfi századunk egyik legnevezetesb embere vala.

Mentelli mintegy 50 éves volt. Sok irást hagyott maga után; de hogy ez irásoknak hasznát vehessük, olvasni kellene tudnunk azokat, s hogy olvashatnók, találnunk kellene ki többé nem található: – egy más Mentellit.”

Igy ir Nodier Károly.

Szemere 1836-ik évben Párisban utazván, figyelmezett, valljon nem találatott-e fel Mentelli holtteste, s az Arzenál lakóitól tagadó feleletet nyert.

K. K.