Nyugat · / · 1941 · / · 1941. 3. szám · / · Őrjárat

Nagypál István: A szó védelmében

A Magyar Nemzet február 4-i számában Szabó Zoltán védelmébe veszi a Szót, a szellem e lealacsonyított eszközét «Neo-Bábel» című cikkében. Holott a szó nem vádlott ebben a pörben, hanem áldozat. A bűnös a definíció. Hiányzik az a Larousse, amely pontosan megjelölné minden szó értelmét, különösen az ilyen közhasználatú szavakét: szabadság, szocializmus, humanizmus, haza. Mert az egyik szentistváni birodalmat ért rajta, a másik Kárpát-Duna-Nagyhazát. A szavak elveszítették világos tartalmukat, s homályban bolyonganak, mint a halvaszületettek árnyék-lelkei az Alvilágban.

Boldogult Gombocz professzorunk igen lebilincselően magyarázta óráin a szavak többértelműségét. Ez az irodalom, a költészet alapja: a szóhangulat, a beleérzés. A szépirodalomban így is van ez rendjén - de a politikában, korunk szónoki műveiben, s legfőképpen az újságírásban ennek ellenkezője kell igaz legyen. Nem lehetne eléggé drákói rendszabályokat hozni a szavak többértelműségének közéleti használata ellen. Korunk amúgyis a propaganda korszaka, s minden propaganda a szavak többértelműségét használja kincsesbányának. Pellengért kellene állítani a hamis kifejezéseknek, a homlokegyenest ellenkező alluziójú szóhasználatnak, a hadijelentésekben szereplő «diadalmas visszavonulásoknak», «fejvesztett üldözéseknek», a fétisszerűen használt kifejezéseknek, melyek szerint «Amerika elhatározta magát», «Vichy gondolkodik» és «Spanyolország éhezik».

A szó beteg: röntgensugár alá kell tenni és leégetni róla a rájanőtt torz daganatokat, a ferde mellékértelmet, az akarva-homályos tartalmat. Cartéziánus világosság szükséges a szó-mitológia ellen: a fénytől elpusztulnak a Hamisság baktériumai.

Vegyünk példát a francia akadémiáról: egy világégés közepette, szétroncsolt országban azon vitázik a szótárbizottság, mi a pontos, félreérthetetlen tartalma e szónak: rózsa.