Nyugat · / · 1940 · / · 1940. 9. szám · / · FIGYELŐ

Weöres Sándor: Új Nap
Marconnay Tibor verseskönyve

Különös kettősség jellemzi Marconnay Tibor költészetét: egyrészt állandó fűtöttség, szenvedélyes lobogás, másrészt a versforma áhitatos tisztelete. Magatartása Adyra, Byronra emlékeztet: kiállásában van valami magát-mutogatás, feltünni vágyás; és Adyra, Byronra emlékeztet a fő-értéke is: a heves, erőszakos lendület.

Az emberiség megújhodását, nyers-természetes, dinamikus, nietzschei új világ eljövetelét váró líra a Marconnayé. A kötet első versében így énekel:

Szórd szét a felhőt a széles égen,
ó, Új Nap!
Szórd szét a felhőt az égen!

A versformák közül főleg a francia alexandrin magyarrá-plántált alakja érdekli: a hatodfeles és hatos jambikus sorok váltakozása; bizonnyal franciából való műfordítás közben tanulta meg e forma tökéletes, csillogó kezelésmódját. - Világképe heroikus, voluntarisztikus; akaratot, tettet, harcot hirdet, melynek célját nem a praktikus gyarapodásban, nem is távoli, emberfölötti érték elérésében látja; nála a harc célja maga a harc, a szakadatlan pezsgés, mozgás. A kötet egyik legszebb darabja, a «Mont Blanc», a céltalan heroizmus komor dicsőítése:

Aki a szűzi lég balzsamos, fagyos, tiszta
árját megitta, fönn, a legbüszkébb csucson,
azur ég és arany nap-gömb alatt, tudom:
messze látott s völgybe nem tér ő soha vissza.

Havas szakadékban veszett el a turista.
Fölötte tündököl a már elért orom.
Ott lángol a vére a konok szirtfalon.
S a nagy Mont Blanc ködét a nyári nap fölissza.

Jönnek, akik lejtőn viszik azt, aki mert.
Messze van a kunyhó, még messze van a kert.
Imát morog a vájt hegykatlan itt mogorván.
A nemrég görcsös test örökre megpihen
s az alkonyban, a Mont Blanc irgalmatlan ormán
fehéren ég a hó és rózsaszínűen.