Nyugat · / · 1940 · / · 1940. 9. szám · / · Cs. Szabó László: Balatoni képeslapok

Cs. Szabó László: Balatoni képeslapok
HIGH-LIFE.

A levél nagyságosnak címez. «Levél a méltóságos úrnak», helyesbíti a portás. «Csak maradjon kérem», harsogja egy hölgy a reggelinél, «Párisban, Londonba, Rómában, Biarritzban, Cannesban, San Remoban se szokás fölkelni». Saint-Simon herceg leír egy feloszló udvarhölgyet, a kaparó egereket riasztott ki a parókája alól. Hozzá hasonlít.

A pincér vállára ver a bárzongorásnak, a zongorista kocingat a gróffal. Körben jár a bizalom. A gróf hajnalban kimegy a nyitvafelejtett kocsijához, két dáma ül benne. «No sicc, kifelé!» mondja fásultan.

Nem rossz fiú, ritkán vét a tízparancsolat ellen. Mindegy. Ami benne rossz: a nők gyengéje, ami jó: jelentéktelen. Konzumlányokkal komolyan is tud beszélni, csak úriasszonyok előtt malac. Ez a bája. «Nem olyan rossz, mint a híre», mondják a nők. «Nem tudom, miért jönnek hívás nélkül», mondja ő. Ragaszkodnak a rossz modorához, mint az istállószaghoz.

J. ismét kínoz egy férfit, a férje ismét kínlódik egy nőért, poharat eszik keservében, a kamaszuk egy asszonyba szerelmes. Mindenki szurkol érte: az asszony házassága túl jól sikerült. Hátha elrontja ezzel a kamasszal?

Kilencen vannak kártyás asszonyok. Egy kosár vipera. Húsz év előtt egy kosár rózsa voltak. «Ce sont les présents qui ont raison». Amelyik egyszer hiányzik, elveszett. D.-né ötszáz pengőt elbakkozott, pénzért sürgönyöz. A barátnők százra tippelnek. Bűn kisszakasszal. Jól bírja a szeszt, de csak a pálinkát. A bor mindjárt megárt.

A bárban néhány osztrák dalocska didereg. Fanyar, ravasz ember a zongorista, huszonöt éve tudja, hogy nem csókos a bécsi lány. Csak énekli. Kifodrozott hajú, csöndes férfi ül mellette, ötféle orvosságot szed s wianerisch dalokat rendel. A nagyapja még vályogvető cigányokkal tivornyázott a Bácskában. Igazi legény volt. Egészen prousti, mondja valaki fínoman. Egészen más.

Tudom, hogy rettentő szél hajtotta Paolot és Francescát a poklon át. De itt a pokolbugyor csak békató, a bűn nyálkás, nincs lángja.

Künn a kikötőben egy húszéves fiú mosolyogva alszik a hajófenéken. Holnap reggel indul versenyre. Alszanak a nyírfák az erdőben. Alszanak a petúniák a kertben. A fekete vízből fölmerül a vizek királya, a hullámtörőbe kapaszkodik, csupasz, csillogó hasa reng a nevetéstől. Aztán lebukik s igazi halnőkkel, igazi zeneszóval eltűnik a nádban.