Nyugat · / · 1940 · / · 1940. 9. szám · / · Cs. Szabó László: Balatoni képeslapok

Cs. Szabó László: Balatoni képeslapok
SZIGLIGET.

Olyan a táj, mint egy románc, amit lantszóra énekel egy lány. Egy kisfiú könyököl a térdére, huszár szeretne lenni, hogy megcsókolja. Régi hangszerre írták ezt a vidéket.

Három hegy fogódzik össze, egy bóbitás, egy tarajos s egy gyapjas. A legkisebb a legszomorúbb, a legnagyobb a legvidámabb, szőlő melegszik az oldalán. A hajós lehorgonyoz a nádas szélén. Olyan a táj, mint egy almaillatú, meszelt, boltíves szoba, amelyben dédapja Lucretiussal mulatott.

A völgyhajlásra valaki leejtett egy kápolnát s bennfelejtett egy imádkozót. Kopott a kápolna, hajlott az imádkozó, legalább háromszáz éves. Ma is a török kitakarodásáért könyörög. Ne mondjuk meg, hogy azóta más vész van a hazán.

Vízi tyúk úszik ki a nádból, két vöcsök bukdácsol a vízen, Seregélycsapat utazik a magosban. Mindig csapatosan szállnak, mint a végbeli vitézek. A vizen egy elsodort tekenő ring, egy sirály ereszkedett a szélére. A madár akkor gondolkozik, amikor ül. Talán Egyiptomon jár az esze, ahol a legtekintélyesebb madarak éltek. Az volt a szép idő! gondolja s egész alacsonyan a tó fölé csapódik. A hajós utánanéz, megkívánja a madár szívverését. Ez a gyors szívverés talán magától a levegőbe emelné. De hova szállna? Akkor is itt maradna, a szúnyogos víz s a cukrosodó szőlő felett.

A halak hallgatják a harangszót. Csak a kedvükért szállt ki a vízre, ebben az órában nincs rajta halász. Az alkony a legkisebb hegyre borul, hirtelen hűvösebb lesz a tetején az erdő. Eddig szomorú volt a hegy, mint a bajsejtő szív, de az alkonyban elmosolyodik. Mint a lány, aki várta, hogy elhagyják s most csakugyan elhagyva s kifosztva láthatatlan jótéteményeinek élhet.

Jön az ördög, ledől a kápolnához. Elfáradt a kísértésekben legszívesebben beállna szolgának a barátokhoz. Csöndesen jár a keze. Magában babot fejt a papi vacsorára.

A legmagasabb hegyen kétablakos pince. Hárman ülnek előtte. A hajós veszi a látcsövét. Három férfi. De ahányszor csavar a csövön, annyifélének látszanak. Kik azok? - kérdi egy arra szálló sirálytól. - A Halász, a Vadász s a Madarász - feleli. - Három király - üzeni a réti sas a nád felől. - A Vitéz, a Diák s a Költő - szól cikázva a fecske. Elballag egy felhő, kicsit megáll, jól megvizsgálja a borozgatókat. - Három magyar - mondja hozzáértőn.

Az egyik föláll s poharát a tulsó partnak emeli. Ott túl, Olaszországba bandukolnak a somogyi jegenyék. Az ivó átnéz a poháron, a bor előtt nem restelli a könnyét. Hazám, mondja magában. De a hajós így is meghallja és sokáig néz a vízre.