Nyugat · / · 1940 · / · 1940. 8. szám · / · FIGYELŐ

Illyés Gyula: A magyar nyelv szótára
Balassa József könyve

Most, hogy már letettem róla, bevallhatom, az utóbbi esztendőkben én is készültem magyar szótár szerkesztésére, életem főműve lett volna. Nyelvészekkel, szakértőkkel, már kiadókkal is beszéltem, megismertem a kérdés néhány nehézségét és akadályát. A legnagyobb akadály az, hogy - mint tudjuk - az Akadémia is készül a magyar szótárra, igen alaposan, nagy tudományos körültekintéssel, de olyan munkaütemben, hogy a feladatot száz év mulva sem fogja megvalósítani. Más kezdeményezésnek ezzel a készülődéssel azonban akaratlanul is gátat vet.

Dícsérendő, hogy Balassa József nem várt erre a készülő, de soha el nem készülő munkára, hanem megvalósította azt, amit a maga erejéből meg tudott valósítani.

Helyesebben: amit nyilván a kiadó erejéből megvalósíthatott. Balassa József életét szentelte a magyar nyelv ügyének. Ahogy képességeit és buzgalmát kitűnő folyóiratából és eddigi könyveiből ismerjük: ezt a szótárt ötszörte jobban, azaz terjedelmesebben is megalkothatta volna. E szótár ugyanis a magyar szókincsnek legfeljebb egyhatodát tartalmazza.

A közönségnek szánt szótár nemcsak tudósi munka. A tudós feladatát Balassa József kifogástalanul megoldotta, mindent megvalósított, amit a szűkreszabott téren meg lehetett; az olvasó nagy okulással forgathatja ezt a művet is. Kifogást csupán a szűkreszabott tér ellen, a csúnya kiállítás ellen emelhetünk. (Felesleges volt a könyvet két külön kötetre szétvágni.) A magyar nyelv különb, szebb, kezelhetőbb köntöst érdemelt volna. De hát persze még ezért is hálásak lehetünk a kiadónak, aki egy sürgető közügy elvégzését vállalta magára.

A mű, ismétlem, így is igen hasznos, valóban hiányt pótol, de milyen hiányt, most, hogy valamit kaptunk, most látjuk, hogy mi mindenre volna még szükségünk! Balassa József lelkiismeretesen csak magyarázza a szavakat, föltéve, hogy azok többé-kevésbé közkézen forognak. Sajnos, nyelvünk oly szomorú állapotban van, hogy igazánból szavak megtanulására volna szükségünk. Kik tudják jól - még íróink közül is - például egy szekér, vagy egy gép minden alkatrészének nevét, az állatok testrészeit, a cséplés, a böllérkedés, a hajózás szakkifejezéseit? A sok döcögő körülírás, a fordításokban hemzsegő rengeteg tévedés mutatja, hogy elég kevesen. S a virágok, növények nevét? (Tapasztalatból tudom, hogy a növények közül még a földművesek is leginkább csak azokat ismerik, amelyekkel állandó munkájuk van, a többi egyformán «gaz», legjobb esetben «sárga virág», vagy «kék virág».) A szótanulás legegyszerűbb módja a képes, ábrás szótár; a Larousse példájára én ilyet terveztem s boldogan üdvözölném megvalósítását. Annak megjelenése után bizonyára ritkábban fordulna elő, amire nemrég egyik ismert írónk könyvében csodálkoztam rá: hogy a gazda döngő léptekkel végigment a padmalyon, fia pedig csak úgy szőrmentében ülte meg a lovat.