Nyugat · / · 1940 · / · 1940. 7. szám · / · FIGYELŐ

Farkas Zoltán: Kernstok Károly

Kernstok Károllyal mai művészetünk egyik legérdekesebb egyénisége távozott közülünk. Az elmúlt negyven év stílusalakulásait nagy tehetséggel tükröztette vissza, sőt volt idő, hogy vezető szerepet játszott bennük. Nyugtalan lélek volt, nem elégedett meg elért eredményeivel, pedig közülök néhány elválaszthatatlan művészetünk történetétől. Egész életén át hatalmas alkotásokra sóvárgott, amiben nem mindennapi értelme is támogatta. Emberi tulajdonságai is fölötte vonzók voltak, mély emberszeretet hatotta át és arra késztette, hogy a politikai és társadalmi életben cselekvőleg is megújhodást keressen. Külső megjelenése is kivételes egyéniségre vallott, erős testének lendületes mozdulatai, férfias arca, csillogó szeme egyaránt elárulták eleven, tettvágyó, alkotásra kész lelkét. Pár év előtt súlyos betegség támadta meg, megfosztotta alkotótehetségétől, de értelmét nem oltotta ki, Kernstok ezóta gyötrődve érezte tehetetlenségét, szárnyaszegett sasként vergődött közüttünk.

Münchenben, 1892-ben, Hollósy mellett kezdte meg művészi tanulmányait. A következő évben Párizsba költözött, ahol három évig a Julian akadémiát látogatta. Aztán két éven át a budapesti képzőművészeti főiskola, majd a Benczúr mesteriskola növendéke volt. De 1898-ban ismét Párizsban járt, ahová 1903-ban, 1906-ban vissza-visszatért. Aztán tizenkét éven át Budapesten dolgozik, majd öt évig Berlinben él. Ezerkilencszázhuszonöt óta itthon tartózkodik, de amíg betegsége meg nem támadta, szinte évenként el-ellátogat nyugatra, francia, spanyol földre. Itáliába, ahol különben már 1900-ban is megfordult. Ez a felsorolás megmutatja, hogy negyven éven át bőséges alkalma volt a nyugati művészettel közvetlen szemlélet útján is megismerkedni.

Pályája kezdetén a naturalizmus irányához csatlakozott. Aztán pleinair képeket festett, de nem iskolásan, erőteljesen lobogó temperamentuma határozottan egyéni színt adott műveinek. Ezerkilencszáz táján munkásságának egyik tetőpontjára ért Szilvaszedői-ben, ez a festmény a magyar pleinair-festés egyik legsikerültebb alkotása. De négy-öt év múlva Kernstok mindjobban érzi, hogy monumentalitásra irányuló vágyainak kifejezésére az impresszionista alkotásmód nem alkalmas.

Párizsi útjain különben is látnia kellett, hogy a naturalizmus és impresszionizmus kora lejárt. Viszont megoldást talált azokban a stílusalakító törekvésekben, amelyekkel a művészet fővárosában megismerkedett. Anélkül, hogy utánzásszerűen akár Cézanne, akár Matisse, akár Picasso kifejezésmódjaihoz csatlakozott volna, búcsút mondott a megvilágításbeli optikai jelenségek színekben és valőrökben gazdag ábrázolásának és az emberi test szerkezeti megfigyelésére támaszkodó, két-három tartózkodó színnel élő kifejezésmódot alkotott, amelyben a táj csak járulékos szerepet játszik, s ha néha részletesebben jelentkezik is, nem színességének pompájával, hanem a föld tömegeivel lép elénk. Lényegesebb az, hogy nyurga, karcsú, izmoktól dagadó férfitesteket látunk, melyek a nálunk akkor kései diadalait élő impresszionizmus részlet- és színgazdagságával szemben szinte brutálisan primitíveknek tűntek fel. Természetesen nem csekély tiltakozással találkoztak. Közönségünk 1908 táján egyáltalában nem ismerte még a Nyugat stílusalakító törekvéseit. Alighogy nagynehezen megszokta a romantikus realizmusra következő impresszionizmus formavilágát, sőt talán már gyönyörködni kezdett benne, Kernstok eme festményei ismét új, forradalmi kifejezésmódokkal lepték meg, nem csoda, hogy e festmények durva erőteljességében nem talált élveznivalót.

Elkövetkezett az 1911-es esztendőben a Nyolcak emlékezetes kiállítása, a magyar expresszionizmus kevesektől megértett, nagyjelentőségű bemutatkozása. Kernstok itt Lovasok című képét állította ki, ezt a nagyméretű és nagyigényű kompozíciót, melyben egy csomó gyalogos és lovas meztelen férfi szinte anatómiailag hangsúlyozott teste nyözsög a megállás, vagy mozgás különböző változataiban, néhány színtelen színnel inkább rajzolva, mint festve. A nagyközönség egyértelműen utasította vissza, de annál nagyobb lelkesedéssel fogadta a festőfiatalság egy része, kinyilatkoztatást látott benne. Harminc év távlatából ez a festmény, mely az expresszionizmus monumentalitás-vágyának erőteljes megnyilatkozásaként egyik határköve festészetünk fejlődésének, már szinte klasszikusnak látszik. Látjuk hibáit is, a táj odaillesztett járulékosságát, a kompozíció nyüzsgő túlzsufoltságát, a testábrázolás modoros túlzásait, de mindez nem ingat meg abban az érzésünkben és meggyőződésünkben, hogy a Lovasok igen jelentékeny alkotás, sőt egy új kor bejelentője. Mindenképpen jellegzetes kifejezése annak a nyugtalan, átalakulást követelő, forradalmi lelkiségnek, mely a világháborút megelőző éveket a szellemi élet minden ágában áthatotta.

Néhány éven át Kernstok ebben a stílusban egy csomó üvegfestménytervet, freskót, festményt készített, mert mindinkább több és több megértésre talált a művészet barátai között is. A világháborút követő forradalmak összeomlása azonban súlyos megpróbáltatást jelentett Kernstoknak, Berlini évei alatt sokat vívódott, nehezen békélt meg a változásokkal, a lelkesedést kiábrándulás váltotta fel és a német expresszionizmus hatása sem volt rá a legszerencsésebb, úgy hogy művészetének e kora ingadozó. De már ebben az időben is vissza-visszatekint a távoli multba és alakos festményein az antik világ formáitól ihletődik meg. Mellőzi a testformák anatómiai felbontását és a színesség újból szerephez jut képein.

Hazatérve felfedezi nyergesújfalusi magányában a táj szépségeit, az embert magába olvasztó végtelenségét és nagyalakos kompozíciók is foglalkoztatják. Virradat-ján, Sírbatétel-én, Ádám Évá-ján, a Szép Heléna elrablásá-n nagy erővel küzd egy, az egykorinál gazdagabb, színesebb, kiegyensúlyozottabb testábrázolásért. De régi lobogó alkotókedve mintha erősen lecsökkent volna. Kételkedések támadják meg a művészeti forradalmakkal szemben, szembefordul Vaszary Jánosnak folytonos átalakulást követelő állásfoglalásával. Emlékezem, amint a nyergesújfalusi hegyoldalban ülve lemondó és egyúttal gúnyos hangon állapította meg, hogy nem modern, hanem jó művészetre kell törekedni.

Hiányos volna ez a rövid jellemzés, ha rajzairól külön meg nem emlékeznék. Néhány vonallal odavetett, hallatlanul jellemző, minden ízükben erőteljes rajzai valóságos remekművek, művészetének bármely korából származzanak is. Féltékenyen őrizte is őket, mint fellobbanó művészi gondolatai legösztönösebb és legsikerültebb termékeit.

Ha összefoglalni próbáljuk műveinek jelentőségét, aligha sorozhatjuk őt legkiemelkedőbb művészeink közé. Viszont kétségtelen, hogy egyik legkiválóbb ösztökélője volt művészetünk amaz átalakulásának, mely az impresszionizmust felváltotta. Ebben szerepe Vaszary Jánoséhoz hasonló, aki a színek világában élt, míg őt inkább a test formái foglalkoztatták. Hatása igen nagy volt a magyar festőfiatalságra, amelynek meg nem alkuvó magatartásával is példát mutatott.