Nyugat · / · 1940 · / · 1940. 2. szám · / · FIGYELŐ

Halász Gábor: Új évezred felé
Jékely Zoltán versei

Ha van költő fiataljaink között, akinek a hangját nem lehet félreismerni, Jékely Zoltán az. Üssük fel bárhol a kötetét, s mint egy Casals-koncerten, panaszos, mélyzengésű dallamok szállnak felénk, a gordonkaszó gazdag egyhangúságával. Mikor egy-egy verséhez fog, édes-kinzó szívgörcs tartja hatalmában, s amig a szorongás fel nem enged, a dallamnak sem tud vége szakadni, új és új hullám bukkan fel, új modulációja az érzelemnek. Csodálatos, hogy egyáltalán végetér, el tud hangzani és csend van a legközelebbi versig; az olvasó, de a költő is, egyetlen versen elringatózna akár a kötet végéig. Jambusból és szomorúságból nehéz kifogyni.

A versek kissé bőbeszédűek és tétován kalandozók. Túlerős élmények vonulnak fel bennük, zsúfolt emlékek, amelyekben minden kis mozzanat fontosnak érződik; a teljesség kedvéért állanak itt, nem öntudatos és lemondó válogatással, csak a beszámoló hűségére, nem a belső formára való tekintettel. Lírai izgalomból születtek, mégis epikusan részleteznek, nem tudva betelni a hangulat elemzésével. Egyik-másik akár prózába is öltözhetett volna, természetesen jékelys, költői prózába, hatásos elbeszélés lehetne, mint a «Kicsi kutyánk elsíratása», vagy regényrészlet, esetleg maga a regény, ahogy a «Kalotaszegi elégia» majdnem a «Medárdus» (utolsó regénye) tartalmi és érzelmi összefoglalásának hat. A prózai és versvallomás határai egybefolynak, közös alapjuk a szenzibilis lélek, amelyik még nem tudott fölényes-művészin önmaga hangulatai fölé kerülni.

Egy ponton mégis: a kifejezésben. Jékelyben is megvan a minden romantikust megmentő készség; a szó- és képgazdagság. Lágyan és sötéten halmozódnak színei egy-egy leírásban, a tájék, mint a forgószínpadon, sorra megmutatja valószínűtlen díszleteit.

Enyed város végén, ahol születtem,
most éjféli holdfényben áll a ház;
a hegyrefutó, görbe-fájú kertben,
a sírdombon négy fenyő citeráz;
hideg szél fú, nem jár a Mikulás,
a nyúlfogó havon angyal se lebben;
a gyatra falról hull a kulimász...

és így tovább, apátlan éjszakák hozzák gazdag rejtelmüket, gyermekek esti imája rettegi sok-sok csínytevésüket, Olympio síratja az emlékek őszi tarkaságát; csendes zizegéssel, de oly sűrűn is, mint az őszi levelek, hullanak reánk a rokon képzetek, mint «bő szomorúságot» festők, mind különösek és szépek. Néha a lobbanó indulat, váratlan szélroham felkavarja őket, avarjukban ilyenkor mélytűzű villanások kápráztatnak, a nagy hasonlatok megejtő, lidérces fényei.

Múlt életem emlékjele vagyok,
Eltűnő út mentében árva pózna,
Hozzám kötözve jajgat és sajog
Huszonhat esztendő fekete drótja -

Az idő a napot, e lassú ingát lóbálja s alszunk már, mint «a kőbepólyált, hosszúcsontú inkák.» Az öreg házban a belébújt nyarak úgy ülnek, mint a múzeumban a kitömött, üvegszemű madarak. A tavasz «őrült leány, virággal az ölében, - vén koldusoknak is vad csókot ád.»

Jékely talán mindvégig foglya marad temperamentumának, de mindig ura lesz szavainak, a sok kellék között mindig akad majd valóban megrendítő is. Egy-két jel, néhány versrészlet és a kötet legteljesebb verse, a «Csillagtoronyban», arra utal, hogy nemcsak a szavaknak, a temperamentumnak is vannak még feltáratlan, ismeretlen mélységei. A csillagokról szóló ének közvetíteni tudott valamit a lélek legbelsőbb, metafizikus döbbenetéből, a pascali iszonyatból a végtelenség előtt. «Döcög sómalmi-ló útján a föld», vonul velünk az éjben «rozzant, túlterhelt bárkánk, a világ»; az elmúlás, amely a földön temetőkertek borzongató, de jólismert díszletében, csontvázak és kísértetek kissé színpadias kíséretével közeledik felénk, itt süket, üres csendben leselkedik reánk, «sunyin» ránt a mélybe és az égből nem jő vígasztalás. Itt nem szelíd panasz, hanem vad kétségbeesés hánytorgatja végzetünket.

Hová repült megfejtő-lángú percek
diadala, a nagy Delirium!
az agyvelők, melyek végigsepertek
az ég taván, mint égő nátrium,
a nagy velők vajjon most hol hevernek?

Ha a hangulatok elégiáján győzedelmeskedni tud az indulatok ódája, Reviczkyn Vörösmarty - költőnk jövője biztosítva van.