Nyugat · / · 1939 · / · 1939. 10. szám · / · Cs. Szabó László: FOJTOTT NYÁR

Cs. Szabó László: FOJTOTT NYÁR
(EURÓPAI ÚTINAPLÓK)
Május 10.

A "Terres Francaises" ülésén figyelem, hogyan franciásodik el a völkisch gondolat.

A. H., egy történész-újságíró vezeti a kezdetleges mozgalmat.

Három Franciaország van a világon, mondja A. H.: kettő a valóságban, egy a szellemben. Az első az anyaország (la Métropole), a másik birodalom (le troisiéme Empire) [*] , a harmadik, s egyben legnagyobb a kilencmilliónyi vallon, luxemburgi, svájci, aostai, kanadai és amerikai franciát is magába foglalja. Ez a "France Integrale".

Ma egy laza műveltségi közösség, a franciák sem igen tudnak róla, holnap talán az anyaország katonai támasza. A. H. nem titkolja, hogy ez a korszerű mozgalom háborús támaszpontokat keres a folyton növő német "Volksgemeinschaft" ellen.

A Maginot-vonal két semleges vegyesajkú országnál végződik, északnyugaton Belgiumnál, délkeleten Svájcnál. Katonai értéke e két ország magatartásától függ. Midkettőben élnek franciák. Ha ezek egy kapu-előtti honvédelemre vállalkoznak, a tengerentúli franciák pedig megnyerik az amerikaiakat a francia ügynek, az anyaország kilencmilló virtuális honvéddel gyarapodik. Két sebezhető kapujában: Bázelnél s a Sambre és Meuse-völgyben jelenleg svájci, illetve belga katonák állnak. Bázeltől függ Belfort, Besancon s Lyon sorsa, a vallon kaputól a fővárosé. Ha a kapu enged, az ellenség a Marne-völgyre ereszkedik, s a háború átalakul Párizs ostromává. Bázel engedte be Attilát Orléansig, a Sambre és Meuse-völgy a poroszokat és oroszokat Párizsig és a németeket Meauxig. Mikor A. H. a vallon-francia testvériségről s a "France Integrale"-ről beszél, a Sambre és Meuse-völgy tíz történelmi csataterére gondol.

Ülés után M. apáttal, a vallon mozgalom egyik vezérével beszélek. Indulatos, okos ember, nemzetiségi hecckáplán a javából. Emlékszünk a fajtájára! Szerinte a kétnyelvű Belgiumnak nincs sok jövője, legjobb ha a flamandok és vallonok minél hamarabb fölmondják a kölcsönös hűséget.

Belgiumot száz év előtt francia s elfranciásodott jogászok csinálták. Az államalapítás előzménye a francia forradalom volt, s az államalapító vallonok és "vieux grognard"-ok (vagyis Napóleon flamand obsitosai) az egykori batáv köztársaságra gondoltak. Brüsszelben a franciás flamand polgárság már a holland uralom alatt (1815-1830) a forradalom örökösének tartotta magát; Ličgeben, a vallon fővárosban úgy lobogott Napóleon emléke, mint Milánóban (vagyis a lombard királyságban) s Varsóban (vagyis a varsói nagyhercegségben). Előre lehetett tudni, hogy mihelyt Franciaországban feléled a forradalom, a francia nyelvű vagy elfranciásodott belga társadalomban is felszökik a forradalmi láz.

1830-ig kellett várni. Ebben az évben a szabadelvű párizsi polgárság megbuktatta a Bourbon restaurációt. Az új forradalom azonban csak 1789-re: a nagy forradalom mérsékelt kezdetére akart emlékezni. Thiers, a nap hőse a restauráció alatt megjelent történelmi művében a Nemzetgyűlést magasztalta, a Konventtől azonban visszarettent, megdicsérte Mirabeaut, a főúri foradalmárt, s Napóleont, a forradalom lemészárlóját, de megbélyegezte Robespierre-t, a tiszta forradalmárt. 1830-ban a nagy forradalom s a császárság polgári legendája a Thiers-féle magyarázata győzött.

Brüsszel nyomban megmozdult, s Belgium (vagyis Németalföld katolikus déli fele) elvált Hollandiától (vagyis a túlnyomóan protestáns északi Németalföldtől). Itt is a hazai Thiers és Lafitte: a vagyonos polgár győzött. Hatalmát, tekintélyét a nagy forradalomnak köszönhette, tehát minden oka megvolt, hogy a francia műveltséghez húzzon. A flamand nép zöme azonban rosszkedvűn s gyanakodva fogadta az önálló államot, amelyben csak francia nyelven lehetett politizálni s gazdagodni. Az új ország a franciás középosztály műve volt, választójogi szűrőjén csak a nagy vagyon került a törvényhozásba, jogrendszere lemásolta a Code Napoleont. A gazdag brüsszeli flamandok úgy tartottak a francia beszédre, mint a kiegyezés után a budai spiesszek a magyarra.

Tökéletesen felfordult a helyzet az általános válassztójoggal. A nép jól verekedett és vérzett, jutalmul 1919-ben választójogot kapott. Az egyenlő elbánás alapján a hű flamandokon kívül a németbarát hűtlenek is. A grófok, bárók, püspökök, kanonokok, gyárosok, bankárok, közjegyzők, orvosok, egyetemi tanárok, egyszóval az "elfranciásodott" nemzet helyére a cenzusos választójog beszakadt védgátján keresztül beömlött a plébános, tanító, szakszervezeti és szövetkezeti titkár, szóval a "kispolgári" nép. Tüstént az anyanyelvén szólalt meg. Franciaországban az 1877-es választás a címeresek és nagytőkések székébe francia kispolgárokat ültetetett, az országgyűlés nemzetiségi alkata tehát nem változott meg a változó társadalmi jelleggel. A belga általános választás ellenben hivatalosan is kétnyelvű országra szakította Belgiumot. Az ország ma már csak annyira francia, amennyire vallonok lakják. Mivel pedig ezek fogynak s a flamandok szaporodnak, előbb-utóbb az ősi nyelvi határ is beszakad, s a franciás nemzetállam egy flamand népállam feledésébe merül.

Három flamand irány versenyez, az egyik a holland csatlakozás híve, a másik önállóságot akar, a harmadik, s egyben legkomolyabb a fogyó vallonok rovására terjeszkedik. (Különös játéka a sorsnak, hogy e franciaellenes "bölcsőpolitika" szószólói elméletileg éppen azokkal a kanadai franciákkal egyeznek, kik Kanada mai szövetséges államrendszeréhez ragaszkodva a születési többlettel - a bölcső bosszújával - előreláthatólag elfranciásítják a szomszéd szövetséges államot: az angolszász Ontariót.) Flamand gazdák ereszkednek a gazdátlan földekre, az ipart viszont a vallon szénbányákból áttelepítik a sűrűbben lakott, s katonailag védettebb Flandriába. (Köztudomású, hogy a gyáripar ma már jobban függ a munkaerőtől s a légi biztonságtól, mint az erőforrástól.) A flamand tehát azzal kisebbíti vallon nemzettársát, hogy hoz is, visz is: Vallóniába hozza az új parasztbirtokost, s elviszi a gyárat. Közben természetesen megmarad elnyomott kisebbségnek.

Ezeket mondja M. apát, a kiábrándult vallon. Már nem érdekli egykori művük: Belgium, magában a francia-vallon egyesülésre gondol. Életüket és vérüket Franciaországért! De vajon hány vallon kiáltja utána a veszedelmes fogadalmat? Franciaország különben is csak fegyverbarátság, s nem területi egyesülés formájában fogadná el a felajánlott véráldozatot.

 

[*] Az első a Szentföldi volt, a második az amerikai.