Nyugat · / · 1939 · / · 1939. 4. szám · / · ŐRJÁRAT

CS. SZABÓ LÁSZLÓ: ROKON NÉPEK

Az élet vad regényei után végre egy könyv rendített meg. Angol költők vívnak benne a nemzeti és társadalmi szabadságért. William Langland kezdi, Stephen Spender végzi, az első látta a nagy parasztlázadást, az utolsó a spanyol polgárháborút. Poems of Freedom a címe.

Illyés Gyula a megmondhatója (és megírója), hogy nehéz időkben válogatás nélkül minden hivatást a költőre rónak. Pedig csak egy a hivatása: tiltakozik az embertelenség ellen. "Ember az embertelenségben": ezzel a verscímmel Ady elmondta a magas költészet lényegét.

Az angolok hatszáz éve szakadatlanul tiltakoznak. A parasztlázadásnak s a szegényszabadító Robin Hood betyárnak már nagy költői voltak; a reneszánsz földbirtok forradalom (és infláció) a Shakespeare-lírát is végigsöpri, Cromwell legvakmerőbb kritikusai párthíveiből teremnek, köztük az égig magasló Milton; alig harmatozott a gyárkorom az angol fűre (szörnyű, fekete harmat), a látnok William Blake egy új Jeruzsálemet épít a nagyvárosok bérszolgáinak; Byron, Walter Savage Landor, Shelley a lordok reakciója elől tüntetőn a forrongó Olaszországba költözik; Ebenezer Elliott, Thomas Hood, Elizabeth Browning, George Eliot, Charles Kingsley a satnyuló proletár nemzedékekre mutat; William Morris, Swinburne, Francis Adams az önelégült viktoriánus századvég ünneprontói, a versaillesi bosszú után, a locarnoi aranykorban az irgalmatlan költők a walesi és észak-angliai nyomorkörzetről beszélnek.

Azt szokták mondani, hogy az angol nagy ragadozó, nincs erkölcsi joga mások ököljogába beleszólni. Csakhogy a ragadozásait mindig a saját költői vádolták be elsőnek. Egy hajuk szála sem görbült meg ezért.

Együtt szoktuk emlegetni a magyar és angol alkotmányt. Nagyobb dicsőségünk, hogy az angolon kívül csak magyarul lehetne összeszedni egy ilyen protestáns - azaz protestáló - versgyűjteményt a szabadságról és emberi méltóságról.