Nyugat · / · 1939 · / · 1939. 1. szám · / · ŐRJÁRAT

ORTUTAY GYULA: AZ ANGOL KISLÁNY ÉS AZ OROSZ FÖLDBIRTOKOS

Fáradtságomban és unalmamban, minthogy jó detektívregény nem volt kéznél, egy diplomatának felületes, mulatságos könyvét olvastam, Lockhartnak a visszaemlékezéseit. Könyve elején minden különösebb hangsúlyozás nélkül elmeséli hogyan is ébredt rá saját személyiségének és hatalmának tudatára. (Azt elfelejti megemlíteni, hogy elsősorban a brit birodalom hatalmára kellett volna ráébrednie.) Mint kezdő diplomata Londonban a bajbajutott külföldön élő angolok ügyeit intézgette, pénzsegélyeket küldött szerte a világba. Eléggé unta foglalkozását és egyetlen levélre emlékszik, mely mentes volt a sablontól. "Kedves Király!" megszólítással ugyanis valahonnan a Volga mellől írt egy tizenhét éves angol kislány, hogy orosz gazdája, egy földbirtokos, állandóan durva s tolakodó módon szerelmi ajánlataival üldözi. Mentse meg őt a király és a birodalom. A földbirtokosék ugyan sok-sok mérföldnyire laktak az első vasútállomástól, az angol kislány mégis alig harminchat óra múlva már kormányköltségen utazott haza Írországba. Természetes is ez, Lockhart nem fontoskodik sokat: felháborodott az orosz földbirtokos mohóságán, amely épp a birodalom egy leányát merte megtámadni. Egyszerűen utasítást írt, jóváhagyták, megmozdultak a sürgönydrótok, a nagykövet közbelépett s az orosz földbirtokos hamarosan magára maradt vágyaival együtt.

A kis diplomata-anekdota fölött kár lenne elmélkedni s idézni a brit birodalom nagyságát, melyet már gyermekkorunkban megtanultunk tisztelni Verne regényeiből. De tán az angol kislány ötletét Magyarországon is érdemes lenne propagálni. Postánk forgalma bizonyára emelkedne, ahogy a Puszták Népéből és más híradásokból ismerem a pusztai kislányok helyzetét. Nekik még bizonyára nem jutott eszükbe, hogy levelet is lehetne írni.