Nyugat · / · 1939 · / · 1939. 1. szám · / · CS. SZABÓ LÁSZLÓ: ŐSZI NAPPALOK (NAPLÓ)

CS. SZABÓ LÁSZLÓ: ŐSZI NAPPALOK (NAPLÓ)
Október 25.

Tegnap múlt egy hónapja a francia és angol mozgósításnak. A világ megkönnyebbült, de hitetlenül. Egy amerikai közvélemény-kutató intézet - (ilyen is van) - megkérdezte a tagjait vagy előfizetőit, szóval néhány millió amerikait, hogy helybenhagyják-e a müncheni egyezményt? A többség igent mondott, de hozzátette, hogy a háborútól még jobban tart, mint egy hónappal ezelőtt. Úgy látszik, az egyezmény csak egy tollat tépett ki a háború szárnyából.

Ez is valami, utóvégre az ember évezredeknek épít, de napról-napra él. A holnapért hálás Münchennek, nem a messze jövőért. Félt, most szorong. A fák, a tornyok s a sziklák tovább hajladoznak a háború szárnyverésétől.

Pedig nagyot bukott a főpróbán. A londoni nők lélekszakadva futottak Chamberlainné kocsija után, össze-vissza csókolták a kezét a leeresztett ablakon át. Egy müncheni anya az utcán megölelte Daladiert. Azt mondják, a hazatérő francia miniszterelnök egy darabig keringett a párizsi repülőtér fölött, nem tudta, mire készül ott lenn a tömeg. A pilóta óvatosan lejjebb ereszkedett, zsebkendők lobogtak feléjük. Senkise gondolt a francia vereségre, Daladier leszállhatott. Azóta valami tizenkétezer ajándékot kapott, egy kisfiú elküldte a játékvasútját, egy nyugdíjas a heti pipadohányát, egy fiatalasszony egy darabot a menyasszonyi fátylából. Négy főváros és százezer mozi éljenzett a hazatérő Hitlernek, Mussolininak, Chamberlainnek és Daladiernek s a lemondó Duff-Cooper becsületre méltó helyzetismerettel ünneprontónak nevezte magát.

A háborús főpróba megbukott s az emberiség mégsem könnyebbült meg. Régóta és sokfelől hallja, hogy a háború örök állapot, a béke csak időnyerés. Zsebkendőt lobogtatva futott a négy államfő kocsija után, de csak a holnapot merte megköszönni. Időt nyert, hogy még egyet aludjon, még egyet nyújtózzon, még egyet öleljen. Valószínűleg nem is akart többet. Legalább is a múlt századig nem akart. Fölperzselt városokban, letarolt falvakban, zaklatott mezőkön lakott, a zsoldos a tudós körébe taposott, a bölcs a pestis elől menekült, az útszéli fa embergyümölcs alatt roskadt, kapitány, ezredes vagy fegyveres lovag kíméld a küszöböm! - kiáltott Milton egyik szonettjében s ezt a könyörgést századoktól vette át és századoknak adta. A vetés azért van, hogy tápláljon és belegázoljanak, a kazal, hogy öleljenek alatta és fölgyújtsák, az asszony, hogy oltár előtt imádják és meggyalázzák, a város, hogy védjen és benne égjenek, az Isten, hogy föláldozza a fiát és a világra küldje a Jelenések négy lovasát a mérleggel, a karddal, a kaszával és a homokórával.

Ember, mulandó, koldus vagy király.
Emeld föl és hordd magasan fejed!
Hős vagy, fenséges, mind, ki a halál
Gondolatát agyadban viseled.