Nyugat · / · 1938 · / · 1938. 12. szám · / · Őrjárat

Cs. Szabó László: Szakasztott Petőfi

Valaki azt mondja Erdélyi József egyik versére: szép, csak nagyon petőfies. Nem értünk egyet.

A kortárs mindig kiszolgálja a lángészt, szidja vagy utánozza; mind a kettő a lángésznek használ. Az ellenségtől nő a kedve, az utánzó leszoktatja a hibáiról. Isten minden választott fia mellé két latort rendel.

Az irodalomtörténet sosem számította ki, hogy meddig tart ez a fertőzési idő? Petőfié körülbelül a hetvenes évekig tartott, Aranyé a századfordulóig. Ezalatt még a született Petőfi Sándorok is úgy énekeltek, mint a legnagyobb: az igazi Petőfi. Végzetük volt, hogy saját dalukat utánozzák a legcsengőbb ajakról.

De a fertőzési idő múltán már csak szeretni lehet a lángészt. A rokonszellemek visszaszerzik szabadságukat, még akkor sem utánzók, ha folyton emlékeztetnek a régi lángelmére. Kezdődhetik előlről az ének.

Az lenne baj, ha Erdélyi Adyra emlékeztetne. De a költő a petőfies hangjával éppen attól menekült meg, hogy a lángelméjű kortársak rossz mása legyen. Csak az féljen, aki az ő hangjukkal született. Az idő nem tűr meg egyszerre két Adyt, két Babitsot és két Kosztolányit.