Nyugat · / · 1938 · / · 1938. 7. szám · / · Őrjárat

Halász Gyula: "Édes anyanyelvünk"

Illyés Gyula cikke az Édes anyanyelvünk-ről (a Nyugat júniusi számában) olyan csillogóan ötletes és eredeti, hogy az előszók (ál)szerény nyelvén szólva szinte azt mondhatnám: fáradságom máris bőven meg van jutalmazva. A cikknek persze csak első felét dicsérhetem, addig, ahol ő kezd dicsérni. Gondolatébresztő az a kedves zsörtölődése, hogy "...anyanyelvül kapta a nyelvet, elvárta volna, hogy... egészséges állapotban kapja." A készen kapott rossz kifejezések a pénzhamisítókat juttatják eszébe. Szemléletes megállapítás.

Valóban: a jót-rosszat egyformán készen kapjuk, már gyermekfővel. Úgyszólván már akkor eldől, hogyan fogunk majdan beszélni. Ingatag alapra hiába építünk.

Vétkes fecsérlése az erőnek, hogy írás közben még nyelvhelyességi aggodalmakkal küszködünk. Ezen segíteni kell. Illyés Gyula szerint a nagy irodalmak túl vannak ezen a gondon, nyelvük "megbízható, ronthatatlan anyagként" szolgálja az írókat. Gondolatmenete megvesztegetően okos. De itt mégis belekötök. Nem bízom a "megbízható, ronthatatlan anyagban". Minden nyelvet el lehet rontani és rontják is vígan. A rossz író minden nyelven rosszul ír, tüstént leleplezi magát.

Igaz, hogy a "nagy irodalmak" jobban kiheverik a nyelvrontást, mint a kicsik. Az ő nyelvtisztításuk tehát nem az a "kétségbeesett védekezés", mint a mienk.

Most került kezembe egy negyvenhét éves német nyelvvédő könyv ötödik kiadása: Allerhand Sprachdummheiten. Íme, a nagy irodalom nyelvében is egy vaskos kötetre való gyomot, gizgazt gereblyézett össze egyetlen jószemű szerző. A merevség, nagyképűség, dagály és homály ellen küzd. Tanulságos könyv. Magyar olvasók — és nyelvművelők — is okulhatnak belőle. Ép nyelvben ép gondolat.

Bernard Shaw végrendeletéről szóltunk már az Őrjárat-ban. Ő is félti a romlástól a nagymúltú angol irodalmi nyelvet. A. P. Herbert mulatságos könyve (What a word!) az angolba beszivárgott otromba és ostoba szavakat, szólásokat ostromolja. Ha igaz, hogy a nevetség öl, ez a szellemes könyv megsemmisítő csapást fog mérni egy kötetnyi nyelvi csacsiságra.

A Magyarosan legutóbbi számában Radó Antal számol be az olasz rádió rendszeres nyelvvédő előadásairól. Illyés Gyulától hallom, hogy Gorkij élete utolsó éveiben szenvedélyes nyelvtisztító volt.

"Világjelenség" ez a mozgolódás a nyelvvédelem "frontján". A nemzeti nyelvek önvédelmi hadjáratot folytatnak, — részben egymás ellen. A nemzeti érzés lángolt-e fel élénkebben mostanság, vagy a veszély növekedett nyakunkra? Alighanem mind a kettőnek része van benne. Ez a harc, amelyben mindenik fél csak nyerhet. A gondolat tisztaságáért, a kifejezés világosságáért száll síkra minden nép, amikor anyanyelvét óvja, védi és gazdagítja. Mondanivalónk gyarapodása nagy erőpróbára teszi a nyelveket. Lépést kell tartani mondanivalóinkkal. Ez a másik nagy titka a "kétségbeesett nyelvvédelem" világraszóló mozgalmának. Ahogyan az orvostudomány ellenállóbbá, szívósabbá tette testi szervezetünket, a nyelv egészségéért folyó küzdelem végcélja, hogy a gúzsba kötött gondolatot kiszabadítsa mesterséges béklyóiból. A gondolat szabad szárnyú sas — mondja a költő. Ne szegjük szárnyát.

Amiről voltaképpen beszélni akartam, kimaradt ebből a hevenyészett írásból. Illyés Gyula kedves felhívására, hogy szóljak hozzá észrevételeihez és az ő írását is vegyem bonckés alá — majd csak egy későbbi Őrjárat-ban kerítek sort. Lesznek "egyes" észrevételeim, erről az egyes-ről is. Előjáróban annyit, hogy azért nem talált egyeseket könyvemben (vagy csak másfelet!), mert tőle tanultam és tanultam meg a finom különbséget az egyes és a némely között.