Nyugat · / · 1938 · / · 1938. 7. szám · / · Török Sophie: Napló

Török Sophie: Napló
Szeptember 14.

Úgy érzed, nem vagy külön test, külön
élet, mindent elvállaltál egy másik életért
engesztelő áldozatból, mert mit Isten
reá mért, egyetlen életnek elviselni lehetetlen.

Komoly óra, gyónj meg Teremtődnek, mint
halálraítélt. Mindet vállaltál...
de vállalnád-e a közelgő biztos órát?
a vesszőfutást orvosok dermedt arca előtt
az utolsó ajtó előtt
ahol levetkőztetett testedet
éter és vér és kések iszonya várja...
Ne a lelkedet add! szükölve rettegő
testedet vidd oda, elakadó lélegzeted,
vállalja-e? bírja-e vállalni helyette?

Meghalni könnyű. Az elaltató méregpohár
kísértete szelid semmiség jelen gyötrelmeidben,
és vad kéj elképzelni hogyan zuhan alá
a magos ablakból repülő karokkal ledobott
tested. Vagy ha a kést magad
taszíthatnád meztelen nyakadba
recsegő inak közé - igen, még ezt is...
még ezt is! Tovább! Birkózz félelmeiddel,
csikard ki szorongatott lelked dadogó
válaszát - képzeld tovább! bátor vagy
szembenézni minden halállal mit
magad elszánt keze ad -
de odanyújtanád-e másnak? bevárnád-e
hősen azt, ami kivülről közeledik? ...

Szédülsz meggyötört test és szédülnek
körülötted kövek és falak, mint bomlott
gépezet dülöngő tömbjei közt rettegve
látod, hogy szorul mind kisebb térbe
tested padló és mennyezet közt.
Egy óra? Kettő? Mennyi irtózatos ideje már!
A másik szobában hideg tudomány és gyarló
érzelmek harcolnak érted. Érted és ellened!

Kedvesed hideg kezét fogva, mint
halálraitéltek léptek be majd hívó
szavukra. Fotelben ülnek, józan polgári
ruhában, cigarettáznak - sorsod sötét
ítélőszéke: hét orvos ül az asztal körül
hét időtlen démon, dermedt csendben
kézről-kézre adják a nehéz jövendőt...
Nem néznek reád, szemük részvéttel verdes
körülhordozott könyörgésed előtt -
nézd az elitélt viasz-szín arcát!
nézd sötétlángu szemében a kibomlott
rémületet! ő a test, te csak a lélek,
a test sziklabörtön - a léleknek ezer rése van.
Nem tudsz úgy félni! Torkához nyúlnak,
most miért nem sikoltod: inkább én!
Lámpás tükrök s vészes latin szavak
villognak, gyötrő kezükről iszonyodó szemed
már látja a sötéten csepegő vért...

Meghalni könnyű - hisz nem vagy gyáva!
miért reszketsz, s akasztja szived
hideg borzadály, irtózó lelked
védekező kezekkel miért takarja el magát?
Nem tudsz feleni - elvállalnád-e
kedvesed helyett a biztos percet
mikor kezét mindenki lereszti
s mint Isten elé, meztelen szívvel
lép át egyedül az utolsó küszöbön...