Nyugat · / · 1938 · / · 1938. 7. szám

Füst Milán: A Völgyben

F. Kernách Ilonának szeretettel

Mindvégig szomjúhoztam itt.
Az egek tőgyét meg nem szoptam én
S hol békesség csorran a hegy alatt,
Ez áldott völgyet én nem ösmerem.
Hol zöld levélen ül az elmúlás,
(Mint egy kis béka s nem szól, csendbe' van,)
és lappangnak az árnyak is, bár minden árnyban olvad el
S az árnyak járnak jó helyen és puha talpakon,
Akár az óriás macskák. - Hej, micsoda tánc foroghatott
A gyepűs tereken
S micsoda élet pezsdülhet azért a téres partokon,
Mert ott a béresnek is sarkantyúja van!
A folyó pedig csillan s széles hátán
Apró halak ugrálnak egy kicsit fölfelé
S a jó csillag csak hunyoroghat rá, mint a huncut gyermek
S akár a duda szól az éj maga.
Mert nem kell muzsika, ott minden muzsika, megértesz engem gyatra nép?
Egy szóval mondom: hol a szív pihen
S a láz elült, a láznak vége már
S a hajnaloknak nem kell prédikátor,
Mert nem leselkedik a rém a mélyükön,
De hol van ilyen ország s hol a párja?
Hiába fakgatsz, nem tudom, én arra sose jártam,
Ha kérdezed, én nem felelhetek.
S minden hiába van.
Egy szóval mondom: én nem ösmerem.
Oh, jaj, nem ösmerem.