Nyugat · / · 1938 · / · 1938. 2. szám · / · Figyelő

Bálint György: Parasztságunk élete
Bátorligeti mesék Ortutay Gyula két könyve

Nem szeretem ezt a szót: "falukutató". Elérte sok más divatos szó sorsa: kezdetben találó volt és egyszerű, de később különleges mellékértelmet kapott. Sokan úgy beszélnek már a falukutatók munkájáról, mintha valami rejtelmes politikai szekta ezoterikus tevékenysége volna. Különösen polgári "baloldali" ellenzőik. Ezek szemükre vetik, hogy misztikus "falukutatással" töltik idejüket, ahelyett, hogy ... stb., stb. E támadásokat a szavak fétisizmusa könnyíti meg. Szalóndemokrata entellektüeljeink szívesen játszadoznak a szavakkal, tekintet nélkül azok eredeti értelmére. Bizonyos, hogy a falukutatókat sokkal nehezebb lenne támadni, ha nem volna olyan jóhangzású gyűjtőnevük, hanem egyszerűen megmaradnának szociológusoknak, közgazdászoknak vagy etnográfusoknak, akik a magyar agrár-proletáriátus társadalmi, gazdasági és kulturális állapotát vizsgálják. Végeredményben ez a lényegük és értékük - minden egyéb, csak félremagyarázás. És akik különböző oldalakról támadják őket, végeredményben a szegényparasztság iránt mutatnak ellenszenvet, vagy legalább is fölényes polgári közönyt.

Ezek nyilván feleslegesnek találják Ortutay Gyula két könyvét is (Parasztságunk élete, Müller Miklós fényképeivel és Bátorligeti mesék, Buday György rajzaival). Pedig mindkettő fontos könyv. Az egyik elméleti összefoglalás a magyar parasztság mai lelki alkatáról és társadalmi magatartásáról, a másik pedig, a mesegyűjtemény, elárulja a falu álmait. Ortutay a mai szegényparasztot, magatartása szerint, három válfajra osztja: a mindenbe letargikusan belenyugvó jobbágyparaszt, a társadalmi helyzete ellen ösztönösen vagy tudatosan tiltakozó lázadó paraszt és a felsőbb rétegek felé feltörekvő polgárosodó paraszt. Mindhárom válfajra egyformán áll Ortutaynak az a megállapítása, hogy a falu régi lelki és kultúrális kollektivitása felbomlóban van, az ősi paraszti életformákat széttörte a kapitalizmus és újabb kollektív életforma a mai társadalmi helyzetben nem születhetik meg. "A régi rend helyébe nem lépett semmi magasabbrendű, építő új rend, szervezettség. Társadalmi kiszolgáltatásuk változatlan; a régi kultúrforma elveszett, társadalmi képük, magatartásuk teli egyéni bizonytalansággal, iránytalansággal. Hullámzó, bizonytalan, atomizálódott tömeg; a régi alak helyébe az alaktalanság lépett." Parasztságunknak ez a szellemi és lelki bizonytalansága, amit Ortutay oly kitűnően jellemez kis könyvében, természetesen a bizonytalan társadalmi állapot következménye. A magyar falu uralkodó rendje, a feudál-kapitalizmus maga is hibrid, bizonytalan alakulat. Egy régebbi és egy újabb fejlődési állapot él itt egymás mellett, egymásbanőve, egymást hol kiegészítve, hol gyengítve. Ennek "köszönhető", hogy a parasztság elveszti ugyan régi primitív kultúráját, de viszont nem is tud az ipari munkásság oldalán bevonulni a polgári kultúrának még a perifériáiba sem úgy, mint az indusztrializáltabb kapitalista országok parasztsága. Emellett a parasztságon belül mindjobban kiéleződnek az osztályellentétek, a szegényparaszt és a "zsírosparaszt" között egyre nagyobb a társadalmi és lelki szakadék. A magyar falu életének e súlyos belső ellentmondásait csak valami olyan változás szüntethetné meg alapvetően, mely általában feloldaná a mai végzetes társadalmi ellentéteket és megteremtené a parasztság számára az új, kollektív élet- és kultúrformát. Addig viszont tovább tart a paraszti lélek válsága. Különösen megérzik ezt azok, akiket Ortutay paraszti alkotóknak nevez, a népi dalok és mesék rhapszodosz-ai, továbbadói és bőfantáziájú továbbképzői. Lassanként ezek is egyéni alkotókká lesznek, inkább kényszerűségből, mint túlzott művészi becsvágyból. "A névtelen és személytelen paraszti alkotó helyett, ki elrejtezett a formulák mögé, előlép az egyéniség - írja Ortutay szép tanulmánya végén. - Immár egyedül kell megvívnia harcát a magánossággal, a kifejezéssel, segítség nélkül kell szembenéznie azzal a felelősséggel, azzal a rettenettel, ami minden igaz alkotás mögül ránk tekint."

Mintha már ezt a tételt igazolná a másik könyv tartalma, a bátorligeti kis mesegyűjtemény. Fedics Mihály, egy nyolcvanhatéves nyírségi szegényparaszt mondta tollba Ortutaynak ezeket a meséket. Ortutay sokkal több mesét gyűjtött már tőle és, mint megjegyzi, egyrészüket maga az öreg Fedics költötte. Ez a nyolcvanhatéves paraszt úgy látszik már csakugyan magányos harcot vív a kifejezéssel. Egyéni meséket formál néha, egyéni viziókból, különös hajnali álmokból. Krisztusról mesél, aki lejött a háza udvarára és akinek "poros vót a palástyája". Beszélget Krisztussal, aki azt mondja: "Hm, hallod, hátha a lábomat látnák, amennyit játok, fáradozok, törődök végettetek." Azután Fedics így folytatja a mesét: "Nézem a lábát, ojan fejér, mint a hó. De a fejérsége mellett meg ojan fótos vót az izzaccságtul, mint mikor nagyon dógozunk, vagy valami s megered rajtunk az izzaccság futásra, majd osztán vagy lassabban dógozunk, vagy jön egy kis szél, hát megállapodik, oszt ojan fó láccik az orcáján az embernek."

Ragyogó leírás, egyéni ízzel. Érezni az egész mesévé kerekített álmon, hogy ez ügy súlyos, személyes problémája volt Fedics Mihálynak. Hogy a kötet többi népmeséjéhez mit tett hozzá a magáéból, annak legfeljebb Ortutay a megmondhatója. Stílusában, hasonlataiban, mondatfűzésében mindenesetre sok az egyéni vonás. Maguk a mesék egyébként elragadó verziói a különböző elterjedt mese-műfajoknak. Titokzatosnak tetsző képeiket, fordulataikat csak a mélypszichológia fejtheti meg. De csaknem mindegyikben megtaláljuk az alaptendenciát, a nagy, ősi zsellér-vágyálmot: az okos és erős szegényparaszt végül meghódítja a királylányt és a gazdagságot. Misztikus "happy end" fejezi be a koldusszegény legény harcát a földi és földöntúli hatalmasságok ellen.

Örömmel kell fogadni Ortutaynak ezt a két kis könyvét. A kiváló fiatal etnográfus odaadó és puritán kutatómunkájának tiszta, értékes eredményei. A mesegyűjtemény különben, melyet Buday György poétikusan meseszerű, játékosan bájos színes metszetei díszítenek, az "1937 legszebb könyve" címet kapta a könyvművészeti zsűritől - joggal. A Parasztságunk életé-hez Müller Miklós készített néhány szép fényképet. Kár, hogy a sorozatba nem vett olyanokat is, melyek szuggesztíven dokumentálják a legszegényebb parasztság nyomasztó és sivár életét.