Nyugat · / · 1938 · / · 1938. 2. szám · / · Cs. Szabó lászló: A magyar liberalizmus

Cs. Szabó lászló: A magyar liberalizmus
5.

A Tisza-korszak végül a közjogi harcban vérzett el. Belső vérzés volt, az egészséges politikai ösztönt jórészt a párton belül lefojtatott közjogi elégedetlenség roncsolta szét.

Pedig jó kézben a közjogi harc is a nemzet érdekéhez szelídült, Barossra gondolok. Közlekedéspolitikáját legújabb jeles életrajzírója, Gyömrey Sándor a bismarcki mezőgazdasági védvámpolitikából származtatja; a Vaskapu szabályozás, fiumei kikötőfejlesztés, vasútállamosítás, új árutarifa - akárcsak Ausztriában az Arlberg vaspálya - a vámpolitikával eldugaszolt északi utat pótolja. [*] Csakhogy a kiegyezésből visszamaradt zavaros alkotmányjogi helyzetünk miatt ez a közlekedéspolitika lépten-nyomon közjogi küzdelemmé dagad. Közjogi küzdelem az osztrák-magyar vasút megváltása, az új árudíjszabás, a Lloyd szerződés felbontása s a Dunagőzhajózási társaság megkísérelt kiűzése. A német gazdaságpolitika magyar visszahatásából így lesz közjogi vita, érzelmi ügy, amit Baross alaposan kihasznál. Soha ország nem hevült úgy a gazdaságpolitikáért, mint Magyarország Baross kilenc esztendeje alatt. A közjogi harc csak az alkotóerő kimerültével fordul a nemzet ellen. Jó kézben a rászedett jogi érzékenységet, végzetesre fordult érzelmi politikánkat tovább is jó ügy szolgálatában lehetett volna tartani. Baross valóban Isten választott embere volt. De az volt a látszatra lomhább, kevésbé magávalragadó, kevésbé költői Wekerle is.

Pályája összeesik a magyar liberalizmus aranykorával. A jelszó még hat, a hatalom sorompójához érkező Barosst is ezzel engedik át. De túlzás volna mindjárt a liberalizmus lángpallosú arkangyalának megtenni. A cselekvés rabja volt; a tettek érdekében a legkisebb elvi ellenállást választotta. Minisztertársai, pártja s a nemzet zöme liberális eszméket várnak tőle, habozás nélkül kimondja őket. Nem eszmék bajnoka, széllel vitorlázik, a legkisebb elvi küzdelemmel a legnagyobb anyagi eredményre tör. Az eszmék hőse százszor könnyebben lemond a tettről, mint a don-quihotei hűségről. Baross egy-két év alatt felőrlődött volna ebbe a lemondásba. Szó szerint a munka ölte meg. Amúgy a visszafojtott cselekvés végzett volna vele s valószínűleg sokkal hamarább.

Ezért gondolom, hogy Baross ma a tervgazdálkodásra hajolna. Abban a korban is volt etátizmus, az iskolaügyben. Már pedig Baross etátista iskolapolitikus volt, a nemzetiségi veszélyt elsősorban a zónatarifával s az államosított iskolákkal akarta csökkenteni. Lehet, hogy az eszmét ma a közgazdaságra átcsapó hódító útján is követné.

Tekintete a belga, svéd, amerikai, ausztráliai stb. kisérletig érne. Amikor a felszabadult Finnország kötött gazdálkodásban megismétli a liberális Magyarország gazdasági fejlődését - (jeléül, hogy a fejlődés inkább a felszabadult nemzeti erőn, semmint a gazdaságbölcseleten múlik); - amikor a svéd és ausztráliai kísérletről kitűnő angol könyveket írnak, a Tenessee-völgyben folyó lokális tervgazdálkodás Julian Huxleyt, a nagy tudóst is a helyszínre csábítja s az Economistet barátságos cikkekre indítja, nem festhetjük Barosst a liberalizmus arkangyalának, aki minden erejét az etátista sárkány ellen fordítaná. Baross ma is a legkisebb gazdaságelméleti ellenállást választaná, hogy erejét az anyagi ellenállás lekűzdésére tartogassa.

Elődeihez, Gorovehoz vagy Kemény Gáborhoz képest plebejus volt. Említettem, hogy a Tisza-korszak az országkormányzást kisnemesi-polgári irányba tolta; a reformkori s kiegyezéskori, jórészt mágnás dilettánsok örökébe fertálynemesek, polgárok kerülnek. A nagy közlekedés- és kereskedelempolitikus nem annyira a nyolcvanas évek liberalizmusára, inkább múló demokratizálódására jellemző. Beksics mondja, hogy abban az időben háromféle párt és politikus volt: szabadelvű, szabadelvőbb s legszabadelvűbb. A demokratikus szót már nem lehetett volna így fokozni. Horvát Boldizsár, a szombathelyi polgárfiú a hetvenes évek elején még kirí mágnás és középnemes minisztertársai közül, azok liberálisok, ő demokrata. A Mostesquieun, Tocquevillen, Montalemberten művelődött Eötvös nem is lehetett demokrata, csak liberális, a szó mérsékelten konzervatív-alkotmányos, arisztokratikus foltok is feltűnnek a politikában.

Baross önemésztő munkadühe, hetykén magabízó alkotókedve félreismerhetetlen s nagyon rokonszenves plebejus vonás, munkamohósága elárulja, hogy a kisnemes lelke mélyén mégis csak paraszt. (A Nemzeti Casinóhoz képest mindenképpen az.) Vadnay Károly visszaemlékezésében olvasom, hogy külföldi, talán tengerentúli hídomlásról, végzetes sínlazulásról hallva az éjjelét is elrontotta, nem egyszer ágyából ugorva szigorú körrendeletet fogalmazott a hidak, vágányok vizsgálatáról. Aztán megkönnyebbülten visszafeküdt. Így őrzi a gazda, álmából riadva, félig öltözötten a szőlőjét.

Valószínűleg ő jutott legmesszebb a polgári gondolkodásban. Mikor kinevezték államtitkárrá - írja Vadnay - valaki nagyúrisan figyelmeztette, hogy most már lépjen be a kaszinóba. Hát én vajon mit csináljak ott? nevetett. Nem futtatok, nem kártyázom s társalogni sincs időm. Rendezte a vasárnapi munkaszünetet, de maga vasárnap is a minisztériumban volt.

A kaszinó nem maradt adós a bosszúval. Halálhírére elfelejtették kitűzni a fekete zászlót. Az csak tagoknak járt. Este versenybál volt a földszinti teremben. Így történhetett, hogy az utcára nyíló ablakon át valaki a gyászszegélyű újságokat a táncolók közé dobta.

Mi ez?

Hirtelen a liberális Magyarország sötét arcára láttunk.

 

[*] Gyömrey Sándor egy most induló sorozatban tömör, világos nagyon áttekinthető életrajzot írt Barossról. Bevezető korrajzával azonban nem értek egyet. Hogy miért, részletesen elmondom a fenti tanulmányban.