Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 9. szám · / · FIGYELŐ · / · KISEBB BÍRÁLATOK
Reményi József:
FELHÖK FÖLÖTT, FELHŐK ALATT - Flórián Tibor versei
Az ember nem azért költő, mert az akar lenni. Babits Mihály egyik versében plasztikusan fejezi ki azt a gondolatot, hogy a vers szüli a költőt. Amikor Flórián Tibor kötetében lapozgattam, ismételten az volt az érzésem, hogy íme ezek a szabad versek maguk vezették a költő tollát, amikor kialakultak a belső ritmus formájává. Megkövetelték mint Pirandello darabjában a képzelet alakjai, hogy sorsuk törvényének megfelelően éljenek. Ami ezekben a versekben öntudat, az a racionalizáló én fegyelmező erejének megnyilatkozása; ami bennük csapongás, lendület és lemondás, az - jobb fogalom híjján ezt kell mondanom - a vers ösztönös lelkének követelődző hangja.
Micsoda emberi kép rajzolódik ki ebből a kötetből? Olyan fiatal emberé, aki a magány féktelen szomorúságát nem tudja elviselni s azért meg kell szólalnia. Ha Flórián Tibor a tizenkilencedik század első negyedében élt volna, akkor alighanem csak romantikus költő lett volna s szenvedélyére rátette volna a kötött forma hangfogóját. De mert a huszadik században él, abban a hiszterikus korban, amelyben a romantikát csak beteges tünetként tudják megítélni a kritikusok és az igen tisztelt embertársak, tehát , hogy önmaga előtt ne váljék nevetségessé, szinte csökönyösen a valóságban igyekszik gyökeret verni hangsúlyozottan irracionális alkata ellenére.
Mindebben természetesen az a fontos, hogy ezt a lelki harcot tudja-e művészi élménnyé tökéletesíteni. Ha legkülönb verseit olvassuk, állandóan azt érezzük, hogy az álmodozó lélek leszámolt a valósággal, anélkül, hogy a valóságnak sikerült volna őt legyőznie. «Vágyamon mulatsz?» kérdezi a «Márvány-asszony»-ban (amelynek címét egyébként nem szeretem), s ugyanakkor, mintha majdnem minden versében a sorstól, az emberektől s józan énjétől azt kérdezné: furcsák a vágyaim, érthetetlenek, illogikusak, férfiatlanok ebben a vas és érckorban, amikor én a békét akarom? Mintha attól félne, hogy holdkórosnak nézik, s azért nem azonosítja magát azokkal, akik «csillagkenyéren» élnek.
Reményik Sándor meleghangú előszavában azt mondja, hogy Flórián Tibor helyét a fiatalok új hangversenyében nem próbálja kijelölni. Elvégzi ezt helyette az igazságos idő. Én sem vállalkozom a jós szerepére. Flórián Tibornak ez a kötete több az ígéretnél, kevesebb a tökéletes eredménynél. Néha bőbeszédű, sohasem ízléstelen. Fiatal költő, ami érték, ígéret és eredmény együttesen.
Gy. Szabó Béla fametszetei díszítik a könyvet.
(Cleveland, Ohió.)