Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 9. szám · / · FIGYELŐ · / · KISEBB BÍRÁLATOK

Kardos László:

HÁBORÚ - Juhász Géza versei

Ennek a tizenkét versnek a költője a humanisták szemével nézi a háborút és fenntartás nélkül borzad tőle. A hősi gesztusok hidegen hagyják, a hős iránt csak forró szánalmat érez, nem csodálatot. A pokoli színjáték fölött és mögött nem lát igazoló, magas eszmét: céltalan, buta kavargás az egész, és Márs még hóhérnak is tökéletlen, kapkodó-csapkodó kontár. Az egyes darabok egy-egy pregnáns háborús élménynek adnak formát. A nőre-éhes frontkatona vad civilgyűlölete, a Karszt-i hadtér első, döbbenetes benyomása, a pergőtűz állati rémülete, egy gránát-esős punkösd-ünnep, egy rohamjárőr félig tudattalan, vérlucskos hőstette, egy megőrült szabó halála, egy rokkant paraszt koldus-tragédiája, puffadó, foszló hullák, katona-temető...

Vannak költők, akiknél élmény és vers közt alig van távolság, kéj és kín azon melegen fordul-bukik a nyelv ágyába. Juhász Géza nem tartozik ezek közé. Az ő élményeinek előbb ki kell hülniök, hogy művészileg formálható anyag váljék belőlük. Míg érzése vagy gondolata verssé érik, hosszú utat tesz meg és lényegesen módosul. Juhász előtt egy verstípus lebeg ideálként, s mondanivalóit ennek az eszménynek az igényei szerint érleli-tereli-válogatja. Az ő élménye csak a fakadás pillanatában uralkodik. Mihelyst megkezdte téma-életét, mihelyst a formáló költő-ujjak közé került, vak matériaként kell tűrnie és teljesíteni a zsarnokló vers-eszmény parancsait.

A Juhász Géza verse nem teljesen mai típusú. Lényegében a Babits középső korszakához áll közel, bár vannak sajátos formalazító mozzanatai, amelyek későbbre mutatnak. Öntudatos, művelt költőt ismer meg a Háború-ból az olvasó, ritmus- és rímhatások érzékeny, gondos mérlegelőjét, egy ragyogó szókincs fölényes és pazar tárnokát, nyelvi lehetőségek tudós latolóját, általában - vers-eszménye korlátai között - költői effektusok finom kémikusát. Aki ennyire mestere, az mindig kissé rabja is művészete eszközeinek, s innen van, hogy verseinek élet-anyaga a legnaturalisztikusabb pontokon is csak tükörképszerűen villan meg előttünk, valahogy mindig a zsarnoki forma üvegfalai mögött. Ez az egész költészet inkább táplálkozik egy forma-tudó, hajlékony és éber művészeti intelligenciából, mint az ösztönösség naív buzgású ősforrásaiból.

G. Szabó Kálmán hét szép fametszettel gazdagította a verseskönyvet. Úgy érzem, amit a költőről mondtam mutatis mutandis el lehet mondani az illusztrátorról is.