Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 9. szám

REMENYIK ZSIGMOND: EGY KERESKEDŐ HŐSI HALÁLA

A kereskedő egy fából összetákolt, sással fedett kaliba közepén guggolt a gyékényszőnyegen és tiszta szemeit az előtte üldögélő gyári ügynök borotválatlan arcára emelte. A kereskedő combjait és lábszárát bő, buggyos nadrág fedte, mellét pitykés, bőrből készült mellény és fején piszkos turbánt viselt. Előtte, a gyékényszőnyegen számolótábla, palatábla, apróra festett színes pálcikák és egy elnyűtt fedelű füzet. Ruhaneműiből birkaszag áradt, fintorgatta is az orrát a gyári ügynök, bár egészen megokolatlanul, mivel az ő csizmája és rövid, bélelt bekecse is szinte elviselhetetlenül bűzlött és megtöltötte kesernyés szagával a bódé belsejét. Az ügynök állandóan fekete keménykalapját igazgatta fején, ha nem fekete keménykalapját, úgy aranyozott cvikkerét, ha nem cvikkerét, úgy a cigarettát szájában. Rozoga autója kinn állt a bódé előtt, a nyers kövekből összetákolt házak között a dombtetőn, ahonnan ebből a nyomorúságos kis, Petrich nevezetű bulgár falucskából átláthatott az ember Görögországba a sziklás hegyoldalak fölött.

- Az áru mennyiségét és minőségét illetőleg tehát nincsenek közöttünk differenciák, - mondotta álmos szemeit lustán a kereskedőre emelve a külföldi ügynök. - Feltételeink a legutóbbi szállítmánnyal azonosak, kilencven nap bizományi áruknál, két százalék levonás hatvan napon belül. Külön lelkedre kell kötnöm, hogy vállalatunk a textilneműek és a konzervek nagyobb mértékű eladását sürgeti. Kétségbeejtően álmos tempóban terjeszkedik ezen a vidéken a legális kereskedelem, tisztára afrikai állapotok, amik felétek uralkodnak, - mondotta az ügynök és szemrehányóan a kereskedőre nézett.

A kereskedő felhúzta vállát és tehetetlenségét az állapotokkal szemben azzal jelezte, hogy kifordította két tenyerét és szemeit jámborul a kis bódé tetőzete felé emelte.

- Egy szó szemrehányást sem tehetsz, uram - mondotta és fellapozta nyálas ujjaival a kockás táblájú füzetet, - évről-évre növekedik a forgalom, ahányszor jössz, hiánytalanul viszed az eladott árukért a pénzt, az el nem adott áru pedig rendelkezésedre áll. Nálam elhelyezett áruitokból nem hiányzik egy deka sem, jobban őrködöm rájuk, mintha a magamé volna.

- Ez mind igaz, - válaszolta az ügynök és oldalra tolta hatalmas fején a fekete keménykalapot - , nem vagy tolvaj, mint a kostendiki Goldschmidt, vagy a vratsai Tropoff. Becsületes kereskedő vagy. Igaz, hogy kissé lassan jár az eszed, de vállalatunk teljes bizalmát élvezed. Benn az irodákban a legutolsó ember is tudja, hogy nálad biztonságban van az áru, biztonságban van a pénz és miattad akárki nyugodtan alhatik.

Az ügynök felállt a rozoga székről és elővette a zsebéből nikkelezett óráját. A kereskedő is feltápászkodott a földről és követte az ügynököt a kis bódé elé. Szinte kibírhatatlanul égett a nap, olvadtak a hegek és párolgott a föld. A falu görbe utcáin disznók túrták a köveket és kecskék rágták a növényt. A domb tetején egy sovány tehén állott, bornyuval tőgye alatt és szomorúan bőgött. Két kövér sas keringett magasan a lombtalan fák fölött.

- Most a feleségem árul, - mondotta a kereskedő - , feleségem árul, gyerekeim pedig tisztogatják a pultokat. Minden reggel korán kelünk, kisöpörjük az üzletet, megszámoljuk a ládákat és a kannákat, hogy éjszaka nem nőtt-e lába valaminek. Sok a tolvaj és rabló ezen a környéken, uram - mondotta kereskedő, - alig van nyugodt éjszakánk. De mi tudjuk a kötelességünket, én magam minden éjszaka az üzletben alszom és minden reccsenésre felébredek. Őrzöm az árut - tette még hozzá jelentőségteljesen.

- Becsületes kereskedő vagy, - dicsérte meg az ügynök az előtte álló parasztot, - eljön még az idő, amikor térden állva adsz hálát a magasságos égnek, hogy hűségesen szolgáltad vállalatunk érdekeit. Csak küldd továbbra is pontosan az elszámolást, kimutatást az eladott és meglévő árukról, hogy tiszta képük legyen a tintanyalóknak az irodákban odabenn. Mit értenek azok a kereskedelemhez, - kiáltotta az ügynök és lassan bekászálódott az ócska autójába, - az embernek egyszerűen megáll az esze. Két hét múlva különben megint erre jövök, - tette még hozzá és új cigarettára gyújtva, megnyomta a pedált.

A kereskedő tisztelettudóan meghajolt.

- Akkor majd felmérjük az árut, - mondotta.

- Igen, - válaszolta az ügynök, - felmérjük az árut és egyben bevezetlek a hitelüzletek rejtelmeibe. És beszélgetünk, sokat beszélgetünk, - kiáltotta még vissza az ügynök és barátságosan meglóbálta hatalmas tenyerét. Az autó kifordult a kövekkel körülkerített udvarról, de a sövényből összetákolt kapuban még egy percre megállt. Az ügynök titokzatosan a kereskedő füléhez hajolt.

- Az előbb említetted, hogy sok a rabló és útonálló a környéken, - mondotta és gondterhesen körülnézett. - Legjobb ebben az esetben, ha jól elrejted az árut, az üzletben éppen csak annyit tartasz, amennyi mondjuk egy-két napra elég.

A kereskedő homlokára bökött csontos ujjával.

- Az áru eddig is el volt rejtve, uram, - válaszolta szerény mosollyal, - ha bejön valaki az üzletbe, éppen csak annyit talál, ami egy-két napra elég. Senki se tudja az áru rejtekhelyét rajtam kívül, uram, én pedig megbízható vagyok, százszor inkább karóba húzatnám magamat, semmit, hogy azt holmi csavargóknak és útonállóknak elárulnám - tette még hozzá lelkiismeretesen.

Az ügynök újból intett és elindította ócska autóját. Hangos tülköléssel végigdöcögött a falun és nekivágott a hegyek között ide-oda kanyargó útnak.

Hiu tervezés volt úgy az ügynök, mint a kereskedő részéről az, amikor elhatározták, hogy ebben az életben még közösen felmérik ha csak egyszer is az árut és megvitatják a hitelüzlet bonyolult rejtelmeit. Mivel egy hétre rá, hogy az ügynök eltávozott, abban az időben éppen, hogy egy philippopelisi zengerájban vacsorázott két kifestett kövér nő társaságában, este tíz és tizenegy óra között hangos lárma verte fel a kereskedő csendes udvarát. A kereskedő felkászálódott a földről, ahol egy szalmazsákon aludott az üzlet sarkában és kinyitotta a kis vasrácsos ablakot. Felesége és gyermekei is felébredtek a belső szobában és tanácstalanul ültek a sötétben ágyaikon. A tehén az udvar közepén állt, ott bőgött szomorúan borjával lábai között. A birkák is megfélemlítve bégettek, a kutya ingerülten ugatott, de ez az ugatás egy pillanat alatt elhalt, mintha csak elvágták volna. Vagy egy fél tucat rongyos férfi állott az ajtó előtt, puskákkal kezükben és tompán verték a kaput. A kereskedő elővette revolverét és a sötétben meghúzódva a pult mögött fülelt.

- Nyissátok ki az ajtók, - mondogatták a rongyos alakok és fegyvereiket emelgették az ablak előtt.

A kereskedő és családja az ágyak alá és a pultok mögé bújva kuksolt a sötétben. Már ismerték ezt a helyeztet, nem először fordult elő, hogy éjnek idején egy-egy rablóbanda lerándult a hegyekből és sorra vette a falvak kereskedőit, üzleteit és árusait.

- Nyissátok ki az ajtót, - hangzott az udvarról, - Beblev van itt, ha ki nem nyitjátok a kaput, rátok gyújtjuk a bódét.

A kereskedő felesége hangosan elkiáltotta magát. Beblev módfelett előnytelen hírnévnek örvendett kereskedői körökben, Beblev és bandája irtotta ki évekkel előbb a görögországi Seres község fél csendőrállományát, s azóta sem múlt egy hét, hogy el ne tett volna egy-két csendőrt, vagy utazó kereskedőt a hegyek között láb alól.

Maga a kereskedő is megdöbbent, kapkodva elrejtette az eddig kezében tartott revolvert az ócska zsákok alá és minden ízében reszketve végignyúlt a padlón. A rongyos útonállók közben tovább feszegették az üzlet ajtaját, majd baltákat szedtek elő és néhány csapással kettéhasították a zárat. Egy zömök, őszülőhajú férfi lépett be legelőször az üzletbe, kezében előretartott revolverrel és az ajtóban megállt. Ez volt Beblev, a bandavezér.

- Hol a kereskedő? - kérdezte nyugodtan Beblev és intett embereinek, akik egy perc alatt megtalálták a kereskedőt a pult mögött és előhúzták onnan. A kereskedő az üzlethelyiség közepén állt, a lelógó petróleumlámpa alatt és csontos kezeit tehetetlenül szorongatta. Beblev gyufát vett elő és meggyújtotta a petróleumlámpát. A pultról felemelt egy üres konzervdobozt, azt a lakószoba üvegezett ajtajának vágta, az üveg az ajtón éles csörrenéssel betört. Mindenki tudta, hogy ez mit jelent, az ajtó valóban kinyílt és megjelent abban hétrét görnyedve a kereskedő családja, jajgató felesége és foltozott hálóingekben a gyerekek.

- Szedjétek össze az árut, - mondotta Beblev az embereinek. Majd a kereskedő felé fordult: - Te meg kapard össze a pénzt, - mondotta és maga előtt tolva a kereskedőt, megkerülte az ecetes hordókat és a pult mögé állt. - Hol tartod a pénzedet? - kérdezte Beblev a kereskedőt és szigorúan szemébe nézett.

- Uram, - válaszolta a kereskedő, - én szegény ember vagyok, nincs nekem pénzem, pár napja csak, hogy erre járt a vállalat pénzbeszedője és elvitte minden pénzemet.

- Hazudsz, - mondotta Beblev és rövidnyelű revolverét rákoppintotta a kereskedő kezefejére, hogy az egyet nyikkant és eltorzult arccal kapta szájához kezét. - Hazudsz, - ismételte Beblev, - nagyon jól tudom, hogy van pénzed, van árud, nálad nagyobb gazember nem él ezen a környéken, minden pénzt te vágsz zsebre, csak van eszed és mindent jól eldugdosol. Állj ide a lámpa alá és mondd meg, hogy hol rejtegeted a pénzt.

A kereskedő a lámpa alá állt, ott izgett, mozgott, riszálta felsőtestét, ringatta farát, akár egy táncra perdülő legény, de nem szólt egy szót sem. Felesége az ajtóban jajgatott és a gyerekek is sírtak.

- Hol tartod az árut? - mondotta újból Beblev és végigkutatatta a pultokat, a szekrényeket és a ládákat, amelyek majdnem üresek voltak, néhány üres konzervdoboz, néhány üres, vagy félig telt doboz állott csaj rajtuk. - Hol tartod a dohányt, a cukrot, a rizst, a fehérneműt, a gyertyákat, a szárított halat, a konzerveket? Hol tartod a szerszámokat és a pénzt? - kiáltotta most már felingerelve és a méteres rúddal hatalmas erővel végigvágott a kereskedő hátán. A kereskedő egy szót sem szólt, csak összébbhúzta magát és egyik lábáról a másikra állt. A gyerekek és az asszony kétségbeesve sírtak.

- Uram, - mondotta ekkor a kereskedő és végigtörölte csupasz kezével verítékező homlokát, - csak az van itt, amit saját szemeddel is látsz. Vigy el mindent, amit el tudsz vinni, vidd el jószágaimat, azok az enyémek, a többivel csak sáfárkodom, bizományba kezelem, nem enyém itt semmi, a vállalaté, akivel dolgozom. Most éppen kifogytam az áruból, a pénzt meg elvitték, - mondotta és csontos karját tehetetlenül széttárta.

- Hazudsz - kiáltotta Beblev, - mindenki tudja rólad, hogy ki vagy. Ha nappal lenne és pénzzel kezünkben jöttünk volna be bódédba és kértünk volna egy kocsira való árurakományt, egy félóra sem telnék belé, előhurcolnád az árut. Ha nem adod szépszerével elő, majd mi megkeressük, - mondotta még és a méteresrúddal újból egy hatalmasat a kereskedő fejére vágott.

- Menjetek fel a padlásra, kutassatok át mindent, - mondotta embereinek Beblev. Az útonállók egy szempillantás alatt felforgatták az üzletet, felfeszegették a ládákat, kihánytak a lakószobában mindent a szekrényekből, felfeszítették a padlót, átkutatták a pincét és a padlást, de teljesen eredménytelenül. Az istállót és az ólakat is teljesen felforgatták, kihányták a vermekből a beásott burgonyát, de az árunak nyomára sem akadtak. A kereskedő nyugodtan állt a lámpa alatt és vérző száját tapogatta.

- Ha nem adod elő az árut és a pénzt, - mondta határozottan Beblev és nekidült a rozoga pultnak, - levágatom a füledet és a lámpa helyére akasztalak.

A kereskedő felesége kétségbeesett ordítással a földre vetette magát.

- Add elő az árut, - kiáltotta a kereskedő felé, uram, én most már előadnám az árut, ha tudnám, hogy hol van elrejtve. De férjem olyan bizalmatlan, hogy még velünk sem közöl semmit. Ha jön az áru, lerakják, utána éjszaka bezár bennünket a szobába és ő maga, minden segítség nélkül rejti el az árut. A pénzt is ő maga kezeli. Adj elő mindent! - ordította megfélemlítve az asszony, de a kereskedő csak mozdulatlanul állt és hallgatott.

Beblev tájékozatlanul állt a pult mögött ekkora csökönyösség láttán. De elmosolyogta magát és kihúzta övéből éles, görbepengélyű kését és egyetlen suhintással levágta a kereskedő fülét. A kereskedő felszisszent, megingott és a közelében álló eceteshordónak dűlt. Füléből folyt a vér.

- Még van időd és alkalmad, - mondotta nyugodtan a kerekedőnek Beblev, - még kinyithatod a szádat. Hol őrzöd a pénzt és az árut? - kérdezte nyugodtan és két izmos kezével megragadta a kereskedő mellényét.

- Nincs több árum, mint amit itt látsz, - válaszolta a kereskedő és csontos tenyerét vérző fejére tapasztotta, - pénzem meg egyáltalán nincsen.

- Vegyétek le a lámpást és húzzátok fel a lámpa helyére, - fordult Beblev emberei felé. A kereskedő pár pillanat múlva kötélen lógott a lámpa helyén, éppen csak mezítelen lábujjai érintették a piszkos padlót az alacsony üzlethelyiségben. Beblev is elővette zsebéből kendőjét és fáradtan megtörölte verítékező homlokát. Görbe kését még mindig kezében tartotta és nyugodtan szurkálta a kereskedő mellét, hasát, arcát és lelógó kezeit. - Kiszúrom a szemed, ha nem beszélsz, - mondotta indulatosan Beblev. - Bolond vagy! - kiáltotta, - mit őrized itt akár egy bolond a külföldiek értékeit, ha saját bevallásod szerint nem a te tulajdonodat képezik.

A kereskedő mozdulatlanul, levegő után kapkodva lógott a lámpa helyén.

- No jó, - mondotta Beblev, - ha ilyen csökönyös vagy, majd beszélsz te még, ha szépen nem, akkor csúnyán. Elvégre én mégis csak Beblev vagyok, a te neved pedig még a kutya sem ismeri, legfeljebb csak azok, akik ócska vasért és hamisított petróleumért járnak naponta hozzád. Eresszétek le a kötélről, - fordult Beblev emberei felé, - öntsetek rá egy kanna vizet és ültessétek a lócára. A füledet nem sajnálod, majd fogod sajnálni feleségedet, meg gyerekeidet mondotta. - Biztos vagyok benne, hogy előkerül az áru, - mondotta. A kereskedőt leeresztették a kötélről és nekitámasztották a falnak. Ecetes ruhával végigdörzsölték a homlokát, úgyhogy a kereskedő újból magához tért és részvétlenül tekintett maga elé sötét szemeivel.

- Utoljára kérdezem, - mondotta Beblev a kereskedőhöz fordulva, - hogy hová rejtetted az árut? Ha nem árulod el, a többi már nem érdekel. Most már feleségedet és gyerekeidet vesszük elő, ha van egy fikarcnyi eszed, kitátod a szádat és abbahagyod a csökönyösködést.

A kereskedő behunyta szemét és hallgatott.

- No jó, - mondotta Beblev és intett embereinek. Az asszonyt leteperték és hamarosan végeztek is vele. A kereskedő összeszorította fogait és behunyt szemeit az üzlethelyiség alacsony tetőzete felé emelte. Az asszony hangosan óbégatott, majd tompa nyöszörgéssel a pult mögé vonult és ott szégyenében elrejtette arcát, lekuporodott.

- Még mindég hallgatsz, - kiáltotta Beblev, talán még ez is kevés? - ordította magából kikelve és kezében a görbe késsel, megragadta az egyik gyereket. A kereskedő félig felemelkedett ülő helyzetéből, de szemei elé tartotta csontos kezét és tovább hallgatott. Beblev lábánál fogva felemelte a kisgyereket és élés késével szurkálni kezdte azt. A gyerek irtózatos ordítása megtöltötte az üzletet, míg lassan elcsendesedett. Akkor Beblev kihajította a gyereket a nyitott boltajtón át a sötét udvarra. A gyerek teste elterült a köveken és mozdulatlanul ottmaradt.

Beblev visszajött az üzlethelyiségbe és tehetetlenségében mély zsebeibe dugta kéz izmos kezét. Már tisztában volt vele, hogy vállalkozás teljesen eredménytelen marad. Mélységes megvetéssel és talán szánalommal is a kereskedőre nézett, értelmét keresve annak a tébolyodott erőnek, amely ebben az emberben volt. Ha filozófus elme lett volna, talán kereste volna a tények mögött a titkot. De Beblev távolról sem volt filozófus elme, bár fél életét pincebörtönökben, élete másik felét a csillagok alatt, meztelen hegyek között töltötte el, sasok között, szélben és havas esőben, mégsem volt tőle távolabb valami, mint a kíváncsiskodás.

- Kötözzétek össze, - mondotta tehát és fejével a kereskedő felé intett, - kötözzétek össze és fűtsetek be vele.

Az üzlethelyiség egyik sarkában nagy kemence állott, Beblev emberei az összekötözött, vérző fejű kereskedőt betolták a kemence nyílásán, petróleumot öntöttek rá és meggyújtották annak petróleummal átitatott ruháit. Beblev ezek után maga vette kezébe a petróleumos üveget, végiglocsolta a boltban található rossz zsákokat, szúette faárut és meggyújtotta azt. Pár perc múlva égett a ház, magas füstbe burkolózva a falu közepén.

Beblevék ekkor már a dombtetőn voltak, kevés, összeszedett áruval, dideregve a hidegben. A kereskedő felesége és gyerekei az égő ház udvarán sopánkodtak, jajgatásuk megtöltötte és felverte az alvó falut. Hangos jajgatással siratták elveszett és a tűzben hamvadó értékeiket.

Az elmaradt és még kezdetleges hírszolgálat következtében néhány napba telt, míg a vállalat és annak külföldi ügynöke értesültek a történtekről. És újból néhány napra volt szükség, míg az ügynök és egyik vállalati tisztviselő leérkezetek a faluba rozoga autójukon és leültek a kereskedő leégett udvarának egyik sarkába, egy megpörkölt kormosderekú fa alá, szemben egy vakolatlan kőfallal, amelyen nem fogott a tűz. Az udvar tele volt kíváncsiakkal, falusi piszkos gyerekekkel, előjárókkal és más effélékkel. A kereskedő felesége is kimászott az autótülkölésre egy kis veremszerű kalibából, amely elrejtve állt eddig a szemétgödör szomszédságában. Gyerekeit kézenfogva megállt a lombtalan fa alatt üldögélő ügynök előtt és izgatottan rágta piszkos körmeit. A sziklás hegyek fölött szinte kibírhatatlanul izzott a nap.

- Először is mondd el aprólékosan, hogy történt, - mondotta az ügynök a kereskedő feleségének és rágyújtott egy cigarettára. A kereskedő felesége mindent elmondott sorjában, töviről, hegyire. Az ügynök és a vállalati kiküldött figyelmesen hallgattak.

- Derék ember volt a férjed, - szólt az ügynök, amikor az asszony befejezte mondókáját, - igazi kereskedő volt, igazi kereskedőhöz méltón hunyta le szemét. Ehhez nincs is semmi hozzátennivalónk. Életét áldozta fel azért, igen helyesen, hogy megmentse a bizományban számára átadott árut. Már előre is megígérhetem, hogy történetét a világ összes kiskereskedőinek okulására kinyomatja a vállalat és ingyen osztogatja szét az érdekeltek között. Efféle történetek sohasem tévesztik el hatásukat, nemcsak szórakoztatnak, de határozott nevelő célzattal is bírnak és erőt öntenek példájuknál fogva a gyengébb jellemekbe. Efféle hősi történeteknek mindég sok olvasójuk akad, különösen hitnélküli és eszményképek híján tengődő napjainkban, - mondotta az ügynök és az előtte álldogáló rongyos asszony vállát megveregetve felállt.

- Most pedig, - folytatta az ügynök és akkora füstfelleget fujt ki szájából, hogy a távolabbi dombokon összeszaladtak a pásztorok azzal a meggyőződéssel, hogy lángrakapott egy ház és ég a falu, - most pedig, - mondotta az ügynök, - szedd össze magad és mutasd meg a rejtekhelyet, ahová derék férjed elrejtette az árut.

Az asszony a földre szegezte fejét és hallgatott.

- Gondolkozzál csak, - folytatta az ügynök, - most már semmi okod a félelemre, - biztatta, - ismersz engemet én vagyok a vállalat ügynöke, amelynek jogos tulajdonát képezik mindama dolgok, amelyeket a boltotokban árultatok. Különben is itt van a bíró, itt van a jegyző, - mondotta, - itt vannak a csendőrök, nincs közöttük egy útonálló sem, bátran megmondhatod.

- Uram, - válaszolta a kereskedő felesége, - akármit is tesztek velünk, nem tudom megmutatni, hogy hová rejtette férjem az árut. Éjszakánként ha szükség volt valamire, ő maga egyedül távozott a házból, hozta zsákokban egy idő múlva a szükséges holmit, még mibennünk sem bízott, félt, hogy kifecsegjük a titkot esztelen pillanatunkban. Hát hiszed, ha tudtuk volna, nem árultuk volna a haramiáknak, hagytuk volna, hogy szemét kiszúrják, hogy fülét levágják, hagytam volna magamat megbecsteleníteni, legkisebb gyerekemet felnyársaltatni, férjemet elevenen megégettetni? - kiáltotta az asszony és kétségbeesésében vadul szaggatta magán rongyait.

- Igaz, igaz, - mondotta az ügynök, de arca fakóra változott. Összedugta a fejét a vállalati tisztviselővel és sokáig súgtak, búgtak a latrinagödör szomszédságában. Majd mindketten zsebredugták kezüket és kiadták a jelszót, hogy az eldugott áru helyét fel kell kutatni. Hosszú botokkal, ásókkal, csákányokkal felszerelten kutatott a fél falu az elrejtett áru után, reggeltől estig, míg besötétedett. Másnap újra kezdték, eredménytelenül. Felásták a domboldalt, csákánnyal feszegették a sziklahasadékokat, akkora feneket kerítve a dolognak, mintha legalábbis nem pár vég vásznat, pár tucatnyi stearingyertyát keresnének, de az üdvözítő túlvilág kapui után kutatnának.

Harmadnapra fáradtan visszatértek a leégett ház udvarára. A kutatásban segédkezők lassanként elmaradoztak, az előljárókat elvitte az ördög, csak az ügynök és a vállalati tisztviselő kaparászott még fáradtan egyideig az elrejtett áru után. Ekkor kelt fel a hegyek között a hold, egyetlen világosság ezen a vigasztalan környéken. Az ügynök hosszú botjával a földbeásott gödörig sántikált, és fáradt hangon oda lekiáltott. A kereskedő felesége sápadtan dugta ki a gödörből a fejét.

- Minden hiába, - mondotta keserűen az ügynök, - akárki mit is mond, ez az élet és ez a világ. Az árut nem találjuk sehol, se föld fölött, se föld alatt. Ekkora badarság, így megdögleni semmiért! - mondotta az ügynök és megvetően átköpött az asszony feje fölött.

Tekintettel a hirtelen lehűlt levegőre, jóidőbe telt, míg rozzant autójukat sikerült begyújtaniok. Lassú szuszogással haladtak a hegyi úton felfelé, amikor hirtelen leállt a motor. Az ügynök elkáromkodta magát.

- Látja, - mondotta a vállalati tisztviselőhöz hajolva, - ez a kereskedem. Az eladót nyársba húzzák, az áru elvész, a megbízottakkal éjnek idején elakad az autó, de a rozzant szekér csak döcög tovább. Olykor hősi gesztusok tanúja is lehet a világ, olaj a tűzre, mégha a lángot ki is oltja azután a szél. Bizony barátom, az árut előállítani szenvedés, elhelyezni pedig módfelett veszélyes és kockázatos dolog. Ez az áru tragédiája, hogy tudományosan fejezzem ki magam. De a tudományokból mára már elég, vessük meg a kocsi farát és igyekezzünk, hogy eltoljuk a következő faluig, - mondotta az ügynök és hangos nyögéssel nekirugaszkodva tólni kezdték a kocsit a hegynek felfelé.

Petrich község csendben pihent beágyazva abba a zűrzavarba, amelynek neve: világ. Sötét álmát semmi sem háborgatta, őrködött rá a kereskedő titkot őrző szelleme. Az a szellem, amely ellentmondásainál fogva is egységessé és éppen tökéletlensége folytán tette elviselhetővé ezt a világot.