Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 5. szám · / · TOLNAI GÁBOR: ARISZTOKRATIZMUS ÉS SZECESSZIÓ

TOLNAI GÁBOR: ARISZTOKRATIZMUS ÉS SZECESSZIÓ
V.

Arisztokratizmus az irodalmi tájékozódásban, de az életformában is. Az utóbbit Babits valósítja meg legtökéletesebben. Fölényes befeléfordulással távoltartja magát a korabeli sekélyes magyar irodalmi élettől. 1906 körül első verskötetének majdnem teljes anyaga együtt van már, de nyilvánosság előtt csak elvétve vidéki lapokban szerepelt. Itt is inkább fordításokkal és cikkekkel. Írói állásfoglalására aligha lehetne jellemzőbb példát említeni, mint azt, hogy nem akart addig verset kiadni, míg nem lesz a lassan kibontakozó modern magyar irodalomnak méltó folyóirata. Juhász Gyulát, - ha a Turris eburnea-t ünnepli is versben - érdekli a szociális tendenciájú irodalom és élénk figyelemmel kíséri a Szegedi Társadalomtudományi Társaság munkáját. Arisztokratikus elkülönülési törekvés és szocializmus. Mai szemmel lehet-e nagyobb szakadék két eszme között, mint amekkora itt tátong? Aligha! Pedig a háború előtt egyféle magatartás termelte ki mindkettőt. A két hajtás egy gyökérből sarjadt. A közös tő - műtörténeti terminussal - mindkettőnél a szecesszió. Az eddigiekre Halász Gábornak egy mondata összefoglalásul kínálkozik: « A békebeli elitszellem minden megnyilvánulása szecesszió volt; kikívánkozás a társadalmi keretekből a társadalomkívüliségbe (innen a szocializmus művészi népszerűsége, amelynek kevés köze volt gazdasági meggondolásokhoz), a hagyományokból a valóságfeletti artisztikus szépségekhez.» (Új verseskönyvek. - Nyugat, 1935.)

Ez a Nietzschere, majd Nietzschen túltekintő arisztokratizmus sem fogható fel másként, mint a szecessziós művész viselkedési formájának. Inkább elzárkózik, s könnyebben elfogadja a népszerűtlenséget, minthogy együtt szerepeljen a közkeletű selejtessel. Még tegnapi eszményét is hajlandó megtagadni, ha azok a tömeg eszményeivé válnak.