Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 2. szám · / · FIGYELŐ · / · ŐRJÁRAT

HALÁSZ GYULA: A «MARADÉKTALAN» TUDÁS

A dolog úgy kezdődött, hogy a minden, valamennyi, egész, teljes és más-efféle szavaink - a nem használt szervek módjára - elsatnyultak. Eleinte «csak» százszázalékosan, utóbb már «maradéktalanul». A talpig-férfiak kivesztek az irodalomból, a regényeket ellepték a «százszázalékos» férfiak és nők, meg a száznál több százalékos csodalények. Hja, a súlyos idők! A számoknak sincs ma már becsületük. (Egy éjszakai menetelésünk jut eszembe, a háborúból. Térkép híján a Göncöl szekere után igazodtunk. Mutogattam társamnak a szekér rúdját. «A Sarkcsillag megbizhatatlan!» - felelte nyugtalanul.)

A «százszázalékos» jelző is a méltóságos sorsára jutott ebben a rangkóros világban. Nem kár érte. A sajnos csak az, hogy olyasvalami szorítja ki, ami pontosan az ellenkezőjét jelenti: a «maradéktalan». Mi az a maradéktalan? Vizsgáljuk csak meg kissé ezt az újabban lábrakapott szót.

A gyanútlan ember véges emberi eszével azt hiszi, hogy a maradéktalan a semmivé zsugorodott maradékot, vagyis az űrt, a semmit jelenti, mint ahogy esztelen az, amiben vagy kiben nincsen ész, igazságtalan az igazság híján való, tehetségtelen a buta, vagyontalan a szegény, étvágytalan, akinek nincsen étvágya. Ez mind igaz, «maradéktalanul» így is van, minden más ilyen szóval.

A maradéktalan az egyetlen fosztóképzős jelző (az egyetlenen kívül!), amely a másik végletet jelenti ma, mint tegnap. Fosztóképző ennél rejtélyesebb pályát még nem futott meg.

Önálló életet él a szó, függetlenül eredetétől, tartalmától, értelmétől.

«... a maradéktalan igazságot követeli meg...» - olvasom az ujságban. Nem esztelenség-e olyan igazságot követelni, amely szerintünk is már eleve maradéktalan? Ha netán lappangana is benne valami maradék igazság, a fosztóképző ettől is megfosztja, hiszen maradéktalan.

«Másodiknak (pályázott) E. főtiszt... szintén kiváló szakember, elméleti és praktikus tudása maradéktalan...» Megfoghatatlan, hogyan lehet valaki maradéktalan tudással - kiváló szakember!

«Maradéktalan egyetértés Magyarország és Ausztria között...»

Van-e okunk örülni ilyen egyetértésnek? Nem megnyugtatóbb és világosabb-e, ha ezt írják: «Teljes az egyetértés... minden kérdésben».

«... az ínyencfalattá metélt társát maradéktalan étvággyal fellakmározta...»

Elárulhatom, hogy ez a kannibál hajlamú lény a kacsa. De a róla szóló hír nem kacsa, - erről kezeskedik a cikk tudományos komolysága. A cikk azt bizonygatja - elég szerencsétlenül -, hogy a szóbanforgó kacsa rettentő falánk, kielégíthetetlen étvágyú. Étvágya a lakmározás után sem csillapult. Nem az étvágy bizonyult maradéktalannak, hanem az «ínyenc falattá metélt» kísérleti állat. Szőröstül-bőröstül felfalta a társa. Semmi sem maradt belőle.

Bogozzuk ki, honnan ered ez a «százszázalékos» értelemváltozás.

Képzeljük el, arról ír valaki, hogy mire feljutott a hegycsúcsra, köröskörül mindent köd borított. A mai maradéktalan-járvány ezt a jelenséget így írná meg: «Maradéktalan köd borította a tájat...» Pedig nem a köd volt maradéktalan, az nagyon is megfeküdte a tájat. A táj volt a maradéktalan. Egy csücsöknyi sem látszott belőle. Maradéktalanul elnyelte a köd.

A maradéktalanul határozó szóból lekopott az -ul képző, jelzőt csináltak a szóból, ebből keletkezett a baj.

«Ide lenn olvad, de a Gallya-tetőt maradéktalan (!) hó borítja.» Ezt ma már így mondják. Az érintetlen, szűz havat nevezik maradéktalannak. A sarkvidéket is «maradéktalan» hó borítja. Csak a tavalyi hó az, ami nem maradéktalan, mert hiszen már régen elolvadt.