Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 12. szám · / · FIGYELŐ
Ifjúságnak szánt könyvekről kritikát írni nem könnyű feladat, legelsősorban, mert nem egészen biztos, hogy ami az ifjúságnak tetszik és szükséges, az okvetlen irodalom-e? A gyermek és a serdülő naiv lény, élményt és humort talál olyan írásban is, amit a sok olvasmánytól elfáradt felnőtt unalmasnak és együgyűnek itél. A kritikusnak be kell állítania magát a gyermek gondolatvilágába, s mértékül elfogadni, hogy jó gyermekkönyv az, ami a gyermeket leköti s szórakoztatja. Csakhogy ebből a helyzetből a mérték egészen alacsony színvonalon mér, hiszen a gyermeket a legolcsóbb moziromantika s a legsületlenebb vicc is képes mulattatni, ha először hallja. Magam tapasztalatából tudom, hogy jó és megrázó könyvek voltak legelső olvasmányaim, az első négy-öt könyv, egy mesekönyv, egy füzetes rémregény, egy giccses történeti regény s egy Jókai-könyv; valamennyi egyformán nagyszerű remekmű volt, értékkülömbség nélkül, mert belőlük kaptam először s legmélyebben a könyv-élmény csodálatos varázsát. Az már pedagógiai kérdés, hogy mit hasznos és tanácsos a gyermeknek első olvasmányul odaadni? Persze ideális volna, ha a gyermeknek szánt könyv egyszerre lehetne a gyermek érzelmeit s fantáziáját kielégítő mű s egyúttal nemes és magas irodalom. Csakhogy ilyen mű az egész világirodalomban alig van néhány példány, s még mindig nem biztos, hogy a gyermeknek azért tetszik, mert remekmű. Swift Gulliverje hiába egyike az ilyen ifjúsági remekműveknek, a gyermek nem igen veszi tudomásul azt, amit az író közölni akart, nem törődik a mély és keserű szatíra szellemével, csak a furcsa és mulatságos kalandokra van figyelme. Andersen talán tetszik a gyerekeknek, de igazi költői szépségét csak a felnőtt érti meg: ami Andersenben örök és felejthetetlen, azt a gyermek legtöbbször észre sem veszi. Ilyenformán voltakép be lehetne vallani, hogy az ifjúsági irodalommal a kritikának kevés dolga lehet. De van egy nagyon komoly szempont, amiért így karácsony előtt nagyon érdemes és szükséges is az ifjúsági irodalommal foglalkozni: magának a könyvnek élete érdekében!
A karácsonyi kirakatok impozáns ágyútömegeinek, puskáinak s tüzet köpködő kis tankszörnyetegeinek nem kell reklám, ez a cikk fogy, mint a cukor. A kereskedőtől nem lehet elvárni, hogy az oktalan anyákat megakadályozza vásárlási kedvükben, a kereskedő nem fogja kitanítani az anyákat, hogy az öldöklés e szörnyű szimbolumaival ne mérgezzék meg gyermekük lelkét. Ilyen gyilkos szerszámokat majmoló játékszert könnyen vita és alku nélkül lehet eladni, de ugyanezt nem merném állítani a könyvkereskedő árujáról, könyvet eladni rábeszélés nélkül ritka eset. Nem képzelem, hogy e kis cikk keretében más gondolkodásra bírnám kényszeríteni az ajándékvásárló szülőket, mégis állítani szeretném legalább, hogy még a legsilányabb könyv is van olyan mulatságos játék, mint egy szikrát köpködő, durrogó puska.
A karácsonyi könyvpiacon sok új ifjúsági könyv jelent meg, valamennyi persze nem került kezembe, így csak néhány darabról adok beszámolót. Ahogy lapozom őket, meglep bennük a modern idők megváltozott szelleme. A mai gyermekirodalomból tökéletesen hiányzik a magam gyermekkorának leghatásosabb motívuma: az érzelmesség. Egy apa halála, vagy más könnyfakasztó esemény, ha előfordul is e művekben, a mesemondó meghatottság nélkül konstatálja a tényt, s kis hősei sem kevésbé tárgyilagosak. Érzelmesség helyett azonban mindenik könyv szinte pukkanásig telítve van humorral. Népmese, leányregény, kalandtörténet, egyformán humort szikráz és nevettetni kíván. S ezen nem is csodálkozhatunk, hisz ez a szimptóma fellépett már a felnőttek irodalmában is. A bajok s félelmek közt szorongó emberiségnek napjainkban valóban szüksége van néhány önfeledten vidám órára.
A tavaly karácsonykor nagy sikert aratott Háry János kalandjainak most testvérkötete jelent meg:
A film nemcsak mint téma jelentkezik, Bengt Berg könyve:
Jánosi György meséi:
Pár éve olvastam Barbra Ring
A
És