Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 10. szám · / · FIGYELŐ · / · Képzőművészet

Farkas Zoltán: A Szépművészeti Múzeum évkönyve

Megjelent a Szépművészeti Múzeum évkönyve, a hetedik, mely Petrovics Elek igazgatóságának utolsó négy esztendejéről számol be: az 1931 januárjától 1934 végéig terjedő időről. Akármennyire inséges négy év volt is ez, a múzeum mégis igen jelentékenyen gazdagodott alatta. Mátyás király és Beatrix királynő reliefjei, Memling, Colyn de Coter, Palma Vecchio, Tintoretto, Carreno de Miranda, Vranx, Van Goyen, Tiepolo, Verhaghen, Mányoki, Barabás, Pettenkofen, Munkácsy, Benczur, Paál László, Ferenczy Károly, Rippl-Rónai, Romako, Bonnard, Courbet, Denis, Maillol, Barye, Zichy alkotásai tán a legkiemelkedőbbek az új szerzemények között. De e felsoroltakon kívül oldalakra terjedne a részben vétel, részben az Ausztriával osztozkodás, vagy ajándékozás útján szerzett értékes művek felsorolása. De nemcsak ezzel, hanem számos egyéb szempontból is elevenen mutatja a jelentés Petrovics Elek nagyszerű igazgatói munkásságának eredményeit.

Az évkönyv cikksorozatában a padovai Giuseppe Fiosco a Pulszky Károly vásárolta, Ghediből származó három freskóhoz keres szerzőt, akit alapos stiláris elemzések után Marcello Fogolino-ban vél felismerni. A tanulmány érdekes bizonysága annak, hogy a mai olasz műtörténet milyen ideális tárgyismerettel rendelkezik. Dr. Hoffmann Edith a nála megszokott fínom elemző képességgel állapítja meg a rajzgyüjtemény egy csomó névtelen vagy hibásan odaítélt lapjának szerzőjét. Rózsaffy Dezső a múzeum egyik népszerű holland csendéletéhez fűz jegyzeteket.

Ezeknél a tudományos szempontból mindenképen jelentős fejtegetéseknél azonban bizonyára jobban fogja érdekelni közönségünket az évkönyv legterjedelmesebb dolgozata. Meller Simoné Szinyei-Merse Pál életéről és művészetéről.

Meller száztizenkilenc oldalas tanulmányát majdnem teljesen a fiatal Szinyei életének és művészetének szenteli, a késeivel csak futólagosan foglalkozik. Ez természetes is, mert a visszatérő, tájképfestő Szinyei művészetében és életében nincsenek megoldásra és magyarázatra szoruló kérdések, szigorúan naturalista festésmódja és közöttünk lejátszódó élete nem szorul bővebb fejtegetésekre.

Annál izgatóbb volt a fiatal Szinyei genialitása, mely egyszerre európai magaslatra szökkentette művészetünket. Emberi és művészi jellemének fiatalkori kialakulásában volt számos olyan eddig tisztázatlan kérdés, melyet találgatások helyett adatszerű bizonyítással kellett megközelíteni. Meller igen alaposan végezte el ezt a munkát. Gondosan felkutatott és egymásbaszőtt mindent, ami a fiatal Szinyei megértéséhez szükséges.

Műve élére Szinyei fiatalkori barátjának, Gabriel Maxnak egyik leveléből ezt a mottót állította: «Dein Beruf ist weder Magnat, noch Vicegespan, noch Abgeordneter zu werden, solche Amtsstellungen hat dein Vaterland alle gut besetzt, sondern als Maler - als Kulturblüte - dieses Vaterland zu Ehren zu bringen.» (1872-ből.)

Az élettörténet, mely ezután következik, sajnos arról tanuskodik, hogy Szinyei nem volt tisztában művészetének nagy jelentőségével. Max prófétai éleslátással vette észre ezt és látta meg a csábításokat, melyek Szinyeit körülvették. Megérezte azt is, hogy Szinyeiben nem él kényszerítő erővel művészi elhivatottságának tudata.

Szinyei nem volt a Manet-k fajtájából való. Nem hitt fanatikusan művészetében, apró és alapjában jelentéktelen gáncsoskodásokkal és kezdeti sikertelenségekkel nem tudott megbirkózni: inkább azt választotta, amitől Max óva intette. Mikor aztán visszatért a művészethez, vége volt teremtő ifjúságának: késő volt. Fiatalságának nagyszerű teremtő ereje kilobbant és a magyar festészet fejlődésének vonala túljutott rajta.

Sirassuk-e meddően elfecsérelt éveit? Kívánjunk-e többet annál, amit visszavonulása előtt festett? Ez alighanem naivitás volna! Mindenki számára csak az az élet lehetséges, melyet leélt és a fiatal Szinyei annyit adott, hogy többet mért is kívánnánk, hálátlanság volna, ha elégedetlenkednénk.

Meller életrajza kevés magyarázgatással adatokból épít és éppen ezért teljesen meggyőző. Bizonyít, de nem kombinál. Lépésről-lépésre rajzolja ki Szinyei kialakulását, mely hirtelen annyira magasra emelte, megérteti hűtlenségét művészi hivatásához és vázolja kései felébredését. Az életrajzban nincsenek zökkenők, nincsenek megoldatlan átmenetek, apró tényekből és mély lelki hajlandóságokból fonódik elénk Szinyei élete: ezentúl nem láthatunk benne megoldatlan kérdéseket.

Kitűnő az összefoglalás is, melyet Szinyeiről, a művészről és emberről ád. A legjobb, melyet eddig Szinyeiről írtak. Követendő példaként magából Szinyeiből indul ki, arcképét nem terheli fölösleges összehasonlítgatásokkal és művészettörténeti, vagy pláne elméleti fejtegetésekkel. Tényeket beszéltet és jellemez, még pedig úgy, hogy Szinyei portréja mögül a hozzáértő számára egy másik egyéniség képe is tisztán rajzolódik ki: Meller Simoné, aki az újabbkori művészetnek egyik legkitűnőbb ismerője és méltatója.

Farkas Zoltán: Kiállítások

Az Ernst-Muzeum Fenyő György hatvan művét mutatja be, festményeket, rajzokat, melyek örvendetes haladásról számolnak be. Mintha a művész rátalált volna önmagára, ösztönösebben, szabadabban fest. Első kiállításán olyan célkitűzésekkel küzdött, melyeket inkább intellektusa, mint művészi tehetsége sugallt, úgy, hogy az összefoglaló, leegyszerűsítő, színben és vonalban kissé harsány stilust kissé erőltetnie kellett.

Ma már egészen más művész áll előttünk. Halk szavú, gyöngéd, lágy fínomságokra hajló, aki kissé álmatag módon nézi a világot és minden meggondolás nélkül éli ki líraiságát. Rajzainak könnyed fínomsága, festményeinek olvadékony halvány színei egészen spontán és gördülékenyen folynak, tiszta őszinteséggel mondják el azt az elragadtatást, melyet a művészetben az élet és világ szépsége ébreszt.

Szelíd, derűs, jóságos álmodozások visszfényét adják e képek és rajzok, amelyek ereje nem ellentétek kiélezésében, hanem igen fínom átmenetek melegen átérzett szépségében nyilvánul meg. Súlytalanul pihenő testek színességének egymásbafonódását látjuk, érzelmes tarkabarkaságot, mely sohasem harsog, hanem kissé fátyolosan és fölötte lágyan olvad össze. Egy mosolygós lélek meséit az álommá tompult élet és világ enyhe bájosságáról.

A nagyteremben s a rajzok szobájában Ferenczy Károlynak ötven rajza és harminc festménye látható, melyek családjának tulajdonában vannak. Köztük nagy festőnknek néhány remekműve. Nagyon kívánatos volna, hogy az állam ne mulassza el ezt a kitűnő alkalmat és egészítse ki a Modern képtárnak máris kitűnő Ferenczy-kollekcióját. A magyar naturalizmus legnagyobb mesterét nem koptatta el az idő múlása, alkotásai ma is ellenállhatatlan erővel hatnak.

A Kossuth Lajos-utcai helyiségben három fiatal művészünk számol be munkásságáról. Jánosa Lajos, a festő, tájképeket és alakos kompozíciókat mutat be. Mai stílusával meglehetősen eltávolodott egykori naturalista természetlátásától, némi klasszicizáló leegyszerűsítéssel foglalja össze a látottakból benne támadt képeket. Alapjában szintén lírai kedély, aki kissé ünnepélyes merevségbe öltözteti gyönyörködését.

Fekete Géza, a szobrász, nagyvonalú leegyszerűsítésre és összefoglalásra törekszik. Valér Erik, a díszlettervező, kissé szaggatott és felkiáltásszerűen kiélezett terveiben patétikus színpadi elgondolásokat ád.