Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 10. szám · / · FIGYELŐ

Illés Endre: Aludni is tilos
Aszlányi Károly regénye - Nova

Vékony spárgán szabálytalan közökben néhány hatalmas bog: ilyesféle az Aszlányi-regény váza. Mintha az egészen laza és könnyen foszló szálak összeszövögetése közben az író itt-ott csomót kötött volna történetére: itt meg kell állnom, nem szabad elfeledkeznem a széljegyzetekről, amik emberekről és korról évek óta forrnak bennem, ez a perc a nagy vádbeszéd, a szellemes diagnózis, a groteszk bukfenc elérkezett alkalma, - s az író valóban megáll ezeken a pontokon. És mint az idegdúcokban a mozgás és érzés, az eszmélet és ájulás, úgy gyűlik itt össze a regény lényege, villamossága, értelme.

Ezekért a bogokért, amelyek néhányszor valóban idegdúcok, érdemes elolvasni a regényt.

Egy-egy állapot, egy gondolat, sokszor csak egy táj rajza, - de az ón meglepően mélyre ereszkedik, a forma elegánciája megveszteget, a mondanivaló inkább Dalcroze-iskolába iratkozik, mintsem vaskos, fontoskodó vagy nagyképű legyen.

Aszlányi Károly ért a valóság átkristályosításához. Az esős uccán didergő fiatalember, a tüdőgyulladással hurcolt kutya, az álmosságtól szédülő agy és szív, az idegnélküli város, a munkanélküli intellektuel megváltásának reménytelensége: veszedelmesen és tolakodón örvénylő alkalmak olcsó naturalizmusra, még olcsóbb giccsre és egészen olcsó tendenciákra. Aszlányi nem él ezekkel az alkalmakkal. Az életnek és dolgoknak nem a megjelenési formája érdekli. Inkább párlatokkal idézi a valóságot. Nem szereti az anyag parttalanságát sem. Aminek bemutatására vállalkozik, azt pontosan illeszkedő, fényt szikráztató lapokba csiszolja. Túltelített oldalaiban egy-egy paradoxont vet kristályosítási pontként, - és ha sokszor nyegleség is ez, néha viszont igazolódó mélyebb következetesség is: hogy megérthesse az emberi állapotok és viszonyok képtelenségeit, nem az igazság, ész és értelem dogmái köré teremti újra az életet, hanem képtelenségnek tótágast álló rendjében mutatja világát.

Mindez azonban az állapot, a mozdulatlanság költészete. A megdermedt hullám. Statika. A téli erdő, a leslyukakban vadászokkal, a gyanútlanul kocogó vadakkal, a hangos mátyással, a magasban az ezüst holddal, - mint egy hideg tűvel karcolt kép. A testi és szellemi tartalékait felélt fiatalember, aki minden lehető és legelső pillanatban álomba csuklik: uccai esőben és kávéházi fülledt melegben, a bútorkereskedő mintatermében és egy asszony mellett az ágyban s tíz, száz és talán ezer helyzetben még, - bonyolult és szellemes számtani művelet, de nem növekedő, vagy fogyó mennyiség, nincsenek magasraszökő lázai, mint az összeszorzott összegeknek, s nem ismeri az osztás kritikus hőcsökkenéseit, - a variálás művészete ez, amelyben mindig ugyanazok a számjegyek szerepelnek, s összegük is mindig egyforma.

De a regény mégis mozgás, előrehaladás, események fejlődése, szálak, figurák, helyzetek bonyolódása, - legalább is Aszlányi műfaji törekvésében az. És az állapotrajzból a regényíró felocsudása rögtön mindazzal a sokféle jóval jár, ami mese, kaland, fordulat, sőt karrier-regény.

A változás kiábrándító. Az esszé-író másodszor is bemutatkozik, s most azt állítja, hogy fezőr. Amit megtanultunk Aszlányiban becsülni: a fegyelmezettséget, a mértéktartást, a valóságból kihajtó új valóság varázslatát, a csiszolt formát, - azt más szögből látjuk egyszerre és megtanulunk kételkedni erényeiben. Fegyelmezettsége jómodor lesz. Mértéktartása számítás. Új valósága a film olcsó káprázata. Csiszolt formája vasalt ruha.

A regény «idegducait» nem bizonyos, hogy vállalja egy nagy író. De az összekötő «regényzuhatagot» - a szegény fiatalember és a grófnő szerelmét, a selyemfiú és lelkiismeretes munkanélküli kettéhasadt énjét, a modern amerikai flapper velencei szerelmeit - egészen bizonyosan vállalja Hollywood, vagy legalább is a Hunnia filmgyár.

Egy bizonyos: Aszlányi Károly csomagolni mindig tetszetősen fog. Csak az a kérdés: mit?