Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 5. szám · / · KÜLFÖLD

Gyergyai Albert: Az európai lélek válsága

A Revue des Deux Mondes-ban Victor Giraud egész tanulmányban ismerteti Paul Hazard-nak, a Côllege de France híres tanárának új könyvét («La Crise de la conscience européenne»), amelynek eddig megjelent három első kötete a címben jelzett válságnak tizenhetedik századvégi eredetével foglalkozik. Hazard, aki nemcsak irodalomtörténész, hanem az írás művésze is, nemcsak művészi adományaiban különbözik tudós elődeitől, hanem abban is, hogy anyagát, a XVIII-ik század eszmetörténetét, európai szempontból és európai műveltséggel tárgyalja. A mozdulatlannak látszó «nagy század» már XIV-ik Lajos életében meginog; egyre nő az utazók száma s velük együtt a relativitás új elve; s egyre vakmerőbbé válik a régiek, a klasszikusok kritikája. A protestánsok kiüldözésével az egész protestáns Európa s elsősorban maguk az emigráltak az orthodoxia fellegvára, Franciaország ellen fordulnak s velük együtt mind a még hívő, mind a már hitükvesztett racionalisták. A vénülő Bossuet-nak a haldokló század végén s az új század elején többé-kevésbbé egyedül s egyszerre kell harcolnia a Szentírás kritikusai, a spinozisták, a protestánsok, a misztikusok és a filozófusok ellen. Akik félnek a teljes rombolásnak, a korlátlan kétségbeesésnek veszélyeitől, új ideálokkal próbálják helyettesíteni a régieket: így születik a deizmus egyik angol formája, a «szabadgondolkozás», amely szoros kapcsolatba jut csakhamar a kialakuló szabadkőmívességgel. Franciák és angolok versenyt hirdetik az új morált, amely, Pascallal ellentétben, nem az élet tragikumán, hanem a könnyű megelégedésen, a tolerancián alapul. A tudósok felfedezései népszerűsítik a tudományt s lassanként feltűnik az új embertípus, nem a Renaissance udvari embere, nem a spanyol barokk hérosza, nem is az angol szabad polgár, hanem a francia «filozófus», a hagyományok született ellensége. Az általános kritikai szellem megöli mindenütt a poézist: Franciaország és Európa sose volt szegényebb e tekintetben, mint a filozófusok korában; s az utirajzok, a kalandregények, az Ezeregyéjszaka divata csak félig-meddig pótolhatja a költészet hiányát. De ahogy a tiszta ész nem irtja ki egészen a költői kedvet, a vallásos ösztön is erélyesen védekezik és a misztikába menekül; a franciáknál a quietizmus, a németeknél a pietizmus kezd elterjedni; egyszóval az új szellemnek sikerült ugyan felborítani a klasszikus kor egyensúlyát, viszont az új egyensúlyt máris két úton keresi: egyrészt az ész, másrészt az érzés- az ösztön útján.

Mi az oka, kérdi Giraud, ennek a hirtelen átalakulásnak? Hazard főkép a Renaissance elnyomott és újra felszabadult szellemével, azonkívül a generációk természetes ellentétével érvel: azt a civilizációt, amely egyrészt az Istennel, másrészt a fejedelemmel szemben való kötelességekre épült, felváltja az egyéni, az emberi jogokra épített civilizáció. Giraud szerint sokkal sorsdöntőbb a nagy szellemek kihalása a hagyomány táborában. Pascal és különösen Bossuet után senki sem tudott ellenállni az új filozófusok ostromának. Ugyancsak hiányolja Giraud Hazardnál a gazdasági, társadalmi s politikai tényezők rajzát: Hazard az egész szellemi válságot egyszerű eszme-harcra korlátozza... E korban a vezetőszerepet Franciaország játssza még Európában s még a máshonnan jött eszmék is francia szűrőn át terjednek széjjel, - így például a «szabadgondolkozás» angol talajban született, de csak Bayle és Voltaire révén vált olyan veszedelmessé a hitre nézve... Miben áll hát, kérdi Hazard, ennek a folyton változó európai civilizációnak az egysége? «Abban, mondja, hogy örökké elégedetlen» - olyannyira, hogy azok is, akik más-más jelszavakkal, az egykori mozdulatlanságot javasolnák, épp ebben a nyugtalanságban látják Európa legnagyobb tisztességét...