Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 2. szám · / · DISPUTA · / · Farkas Zoltán: KÉPZŐMŰVÉSZETI SZEMLE

Farkas Zoltán: KÉPZŐMŰVÉSZETI SZEMLE
Szőnyi István kiállítása

Szőnyi István már pályája elején is kivételes tehetséget mutatott. Nem kényelmes megszokások folytatója volt, mindent a maga szemével nézett. Az impresszionizmus alkonyán jelentkezett, midőn az egykor élesen felvillanó megfigyelések ismétléssé, vagy olcsó fínomkodássá váltak. Ebbe az únottan halkszavú és bágyadt világba Szőnyi képei nyers kiáltással törtek be, nem játszadoztak aprócska árnyalatokkal, fínomkodó valőrökkel, témáikat könyörtelenül szaggatott és keményen torlódó formák közé cibálták, melyek harsogásába belefájdult a fül. Annak a világnak, melyet erős kézzel elénk hajított, nem volt más mozgatója, csak lelkének viharai. Rendszerint fortisszimóban, de legalább is fortéban zengtek ezek a viharok, Szőnyinek nem kellett halkan olvadozó dallam. Szinte meghökkentő volt ez az erős hang, mely nem törődött a tárgyi tetszetősségnek ama megalkuvásaival, melyek az egykor forradalmi impresszionizmus és a képvásárló jómód felszínes csinosságszeretetének vadházasságából születtek.

A nyugati expresszionizmus első betörései ekkor már lejátszódtak. De ezektől Szőnyi mindig különbözött, forradalma nem az intellektus izgatottsága volt, hanem az alkotó erő ujjászületése. Tudott és nem csupán akart. Gyakran brutálisnak látszott, de ment volt a hétköznap unalmától. Érezni lehetett mennyire csupán egy célnak rabja, hogy kitörésszerűen újra és újra kifejezze magát, s a maga, néha kissé komor képére alakítson mindent, amit megragadott. Minden ízében férfias művészet volt ez, büszke, néha egészen a faragatlanságig, midőn felfelé törő útja minden akadályt el akart hárítani.

Legújabb termése, a Mária Valéria-utcai szalonban azt mutatja, hogy fiatalságának merész, hódító és gyakran tiltakozó fellángolásait a férfikor mélytűzű nyugalma váltotta fel. A győztesé, aki úrrá lett önmaga fölött is. Ma nem pazarol, pedig még gazdagabb lett, robusztus erejének kitöréseit nem szórja szét elénk, hanem összefogottan leplezi, kevésbbé hangos és egyszerübbé is vált. De ez csak a kiterjedésben mutatkozik, mert felszabadult erejével elmélyedésre vetette magát.

Ma is azok közé tartozik, akiket énjüknek és a világnak szembenállása foglalkoztat, ma is a végtelenség keresője. De az úttörés izgalmain túljutott, valahogyan rátalált a világ nyitjára. Ebben a nyugodtan feltáruló birodalomban csendes mélységek vannak, ahol eddig ismeretlen fínomságok tolonganak. Elmélyedése gazdaggá tette színei világát is és megajándékozta olyan egyszerű helyzetekkel, melyek majdnem klasszikusak. Színei ma erősen viziószerűek, fölötte világosak. Kialakításukban sokkal több része van a teremtő képzeletnek, mint a megfigyelésnek. Néha csodásan fínomak, de nem fínomkodók, az erőnek könnyed játékai. Izzó férfilélek festi ki velük - az élet és világ soha el nem fogyó sokféleségét.