Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 2. szám · / · FIGYELŐ · / · KISEBB BÍRÁLATOK

Szerb Antal

I. Szemlér Ferenc, Ember és táj. Az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásában megjelent kötet az Erdélyi Helikon köré csoportosuló fiatal költők egyik legjelentékenyebbjének verseit tartalmazza. Szemlér már ahhoz a nemzedékhez tartozik, amely a szabadverset maga mögött hagyva visszatért a szigorú és klasszikus költészethez. Nehezen kezelhető, főképen anapesztikus metrumok felelősségét önként vállalja és könnyedén oldja meg, a rímet komolyan veszi, keresi köztük az újszerűt, sokszor az enyhén irónikusat, ritmussal és rímmel talán még inkább kifejezi egyéni világképét, mint szavakkal. Nyelve és mondanivalója modern, elengedett, tárgyilagos, annál meglepőbb és hatásosabb, amint a sorokból kicsendül a legfőbb mester, Vörösmarty:

A fákon szűk páncél a hó,
halott a hegy. Ki ott
a fák között jár, maga is
páncélos és halott.

A kelleténél talán több a kötetben a Zeitgedicht, amelyben Európa válságát és a gépek uralmát panaszolja. De a lírai alaphang tiszta, csengő, nemes melankóliába fegyelmezett, nagyon sokat mondó.

Harangi László versei. A fiatalon meghalt Harangi László neve a felnőttek előtt kevésbbé ismeretes, mint a gyermekek előtt. Elsősorban ifjúsági író volt és életét teljesen a gyermekeknek szentelte. Életét, amikor sorsa megengedte, hogy éljen. Mert gyötrő és egyre inkább elhatalmasodó betegség gyermekkora óta megbénította, ágyhoz és tolókocsihoz láncolta. De sosem vett erőt rajta a betegek és foglyok elkeseredése, tehetetlen lázadozása. Mélységes vallásossága nemcsak hogy elviselhetővé tette életét, hanem derűssé, csaknem boldoggá is. Verseiből, egy egészen befelé fordult léleknek ezekből az intim vallomásaiból a megbékéltség, a bizakodó Istenhez fordulás és valami már alig emberi tisztaságú szeretet hangja szól az olvasóhoz, gondos, előkelő és halk formák között.