Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 2. szám · / · FIGYELŐ · / · KISEBB BÍRÁLATOK

Pap Károly

Hatvany Bertalan báró: Ázsia lelke. A szerző a bevezetésben a tudomány szerény barátjának nevezi magát. Ez az alázatosság a vállalt munkával szemben annál rokonszenvesebb, mert a közel 500 oldalas könyv hivatásos tudósnak is becsületére válna: oly okosan és lelkiösmeretesen oldja meg a feladatot, amit kitűzött maga elé. Elsekélyesítés nélkül népszerűsíti Ázsia kultúrhistóriáját, melyet nemcsak könyvekből, leletekből s gondolkozásból ösmer. Mindenütt ott járt személyesen s utazási élményei elevenebbé teszik, tarkítják mindazt, amit a tudós szorgalmával összegyűjtött. S nem pusztán históriát ír, s népszerüsít, hanem ugyanakkor igyekszik belevilágítani is az egyes korok, országok kulturáinak történelemfeletti összefüggéseibe. Valami szinte vallásos, hívő lelkesedéssel teszi ezt, s olyan vitázó áhítattal, ami az efféle munkákból rendszerint hiányozni szokott s talán éppen ezért érint kellemesen. Jó hallani a történelmi kultúrarengeteg mögött az örök erkölcsi igazságok legkülönfélébb formáiért egyaránt dobogó emberszívet, még akkor is, ha ez néhol túlzásokra készteti a szerzőt. De, sajnos, mégsem ajánlhatjuk ezt a könyvet azoknak, akiknek íródott: az olvasó népnek. Mert a könyv túlságosan drága. Olcsóbb papírra kellett volna nyomatni, kevésbé fínom képekkel, s fűzve; az egésznek nem volna szabad többe kerülnie, mint 2-3 pengőbe. Így azok is megvehetnék, akiknek nem tellik utazásra vagy külföldi források tanulmányozására, akik ebből a könyvből szeretnék megismerni Ázsia lelkét.