Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 2. szám · / · REMÉNYI JÓZSEF: A MODERN AMERIKAI SZÉPPRÓZA

REMÉNYI JÓZSEF: A MODERN AMERIKAI SZÉPPRÓZA
III.

Mi az a «más» az amerikai irodalomban, ami elválasztja a múlttól s ami érthetővé és indokolttá teszi, hogy Európa érdeklődése iránta sokkal elevenebb, mint amilyen a múltban volt? Az öszehasonlító irodalom mérlegén csakugyan súlyos-e a mai amerikai irodalom, vagy talán azért tetszik súlyosnak, mert a világirodalom a mai korban általában - néhány értéken kívül - meglehetősen könnyű fajsúlyú? A cselekvés síkjában fejbeverten mozgó emberiség életében abszolut művészi élményt jelenthet-e a mai amerikai széppróza, vagy pedig csak azért jelent valamit a művészi érdeklődés számára, mert az európai irodalom nem tudja azt kielégíteni? Az amerikai vadonból kifejlődött civilizáció az irodalom légkörében rácáfolna a kor teremtő meddőségére? O quae mutatio rerum! Athén tapsol Rómának! Európa tapsol Amerikának! Nem a dollárnak szól a taps, amely lezüllött, nem a felhőkarcolónak, amely mégsem veszi fel a versenyt a gótikus tornyokkal, nem az autók sebességének és országutak szélességének, nem az alvilág amerikai Rózsa Sándorjainak és az ir és skót és holland származású amerikai panduroknak, akik néha el is fogják a gangstereket, hanem az amerikai keretek között is a maga életjussát hangoztató Szellemnek, az Irodalom Géniuszának. Mi történt? A dolgok változásában mi a csoda?

Európa ráébredt arra, hogy Amerika megszünt másodrendű szellemi gyarmat lenni. Ez történt. Columbus óta Amerikát sokféleképen fedezték fel - minden kivándorló külön Amerika-felfedező -, de ez az első eset, hogy még a brit szigetek írói is, a Chestertonok, Huxleyk, akarva nem akarva kénytelenek tudomásul venni azt a valóságot, hogy az amerikai irodalom immár nem tűri el mindenben az európai szellemi fölény gyámságát. A tizenkilencedik században a legjelentékenyebb amerikai írókkal is sokkal különb európai írókat lehetett szembehelyezni; ma pedig ujjainkon számolhatjuk meg azokat az európai írókat, akik akár gondolattartalom, akár megfigyelő képesség, akár kifejező erő, akár pedig eredetiség szempontjából toronymagasságra emelkednek az amerikai írók fölé. A tucatamerikai író írástechnikája van olyan jó, mint a vele egyszínvonalú európai íróé; s a kivételes tehetségű amerikai író, akármilyen ízlés vagy világnézet vagy világnézethiány szolgálatában áll is, csak esztétikai érzékenység és filozófiai látkör szempontjából marad alul ebben az összehasonlításban, ezzel szemben előnye a frissesség, a képzeletnek és megfigyelésnek bizonyos szűz ereje, s az a helyzeti tény, hogy neki még szabad közhelyeket regisztrálnia, mert hiszen a felfedezésből eredő élénk üteme és közvetlen plaszticitása új ízt ad művei levegőjének. Aki először lép meztelen lábbal a patakba, az a patakról újat mondhat; Amerika írói végre úgy mernek szembenézni az élettel, mint eddig soha, tehát legalább új ritmussal mondhatnak régi dolgokat a gyógyíthatatlanul változandóról és állandóról. Európa végre az amerikai írókon át láthatja Amerikát, akik Amerikán át látják az életet. Nem látnak újat; de Európa nem láthatta eddig az életet Amerikán keresztül. S amellett: ha a tizenkilencedik század amerikai szépírói sorában voltak is mély értékek, a nagyfontosságú európai irodalom miatt, hogy úgy mondjam, rossz konjukturájuk volt; s akkortájt az európai politikusok legfeljebb kuruzslók voltak s nem sírásók. Ma az amerikai íróknak Európában jó konjukturájuk van, s a spengleri rémlátás európai kontinensén úgy jelentkeznek, mint egy haldokló világ arénájában a gladiátorok, akik az Életért s nemcsak a maguk életéért küzdenek. Hogy van köztük túlbecsült író, az tagadhatatlan; de inkább becsüljék túl az írót, mint hogy lebecsüljék. Legkívánatosabb persze az egyensúlyozott értékelés.

Alkotásaikban sok az életvágy. Akad köztük olyan, akit az amerikai kiadású humanista kritikusok, mint Irwing Babbitt vagy Elmer More, akik a lélek nemességének hagyományos vesszőparipáján nyargalnak, destruktívnak neveznek. Van, akinek stiláris érzékenysége a szépirodalom terén ép olyan kifejező, mint a bölcselet terén George Santayana-é, az amerikai filozófusé. Akad, akit megbabonáz az amerikai múlt barbársága, mást meg az a tény, hogy ebben a sokrétegű országban mi mindent tudott megteremteni az ember. Van, aki csak az aszfalton érzi jól magát, más író pedig a búzaföldek és gyapotültetvények nélkül elképzelhetetlennek véli az élet szépségét. Többen Freud s a többi pszichoanalitikai tudós szépirodalmi exponensei, mások a gazdasági depresszióból származó nyomor-dac szócsövei. Van, aki «őstehetség» s van, aki a poeta doctus műveltségével a regény vagy elbeszélés keretén belül bizonyítja be képességeit. Olyik író csak a züllés vadságát tudja megírni, olyik pedig a züllés pátoszát. De akárhogyan meg is rostáljuk őket, akármennyire különbséget teszünk is tehetségük veleje között, bármennyire érezhető a szociális kritika és az egyéni kielégülés közötti távolság, amely az írókat elválasztja egymástól, bármennyire összekeveredik alkotó világukban a gyárkémény, a gép, a newyorki Wall Street, a Yellowstone Park magasztossága, a new hampshirei hegyek romantikája, a prairie reménytelensége, az európai emlékek káosza, a marxi dialektika, az esztétikai rend, gyöngédség és a keresztény középkor sóvárgása, a jelentkező és terjeszkedő amerikai nincstelenség rémképe, a plutokrata deformációk torzképe és kötelességek nagylelkűsége, az álgyönyörűségek hollywoodi haláltánca: - a központi erő; amely hajtja, űzi, lelkesíti és elkeseríti, fellobbantja és lelohasztja őket, az élet szenvedélyes szeretete. Igen, az élet szenvedélyes szeretete a képzelet segítségével, a képzelet lelkiismeretének uralkodó szava, amelynek sokféle a zenéje, de egyirányú a ritmusa s ez az ember és az élet közötti összhang megteremtése. Ha olykor dekadens hangon tör is ki belőlük az élet mohósága, nyelvöltögetéssel s a merész újítók fölényével, vagy úgy, hogy csörgösipkát raknak fejükre és mint az élet királyának udvari bolondjai körtáncot járnak s fintorokat vágnak, ha humorjuk néha olyan bizarr is, mint a whyskivel kevert tej, még akkor is az írói művészet lelkiismeretén kívül az élet szeretete alkotó munkájuk hajtó ereje.