Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 1. szám · / · CS. SZABÓ LÁSZLÓ: HÉT NAP PÁRIZSBAN

CS. SZABÓ LÁSZLÓ: HÉT NAP PÁRIZSBAN
Úti kalauz felnőttek részére
NEGYEDIK DÉLUTÁN

A boulevardok.

Vannak megbízható, mérsékelt városnegyedek vagy utcák, amelyek az eszmék rossz hővezetői, de jó társadalmi vízválasztók. Névtelenebbek s megbízhatóbbak, mint az emberkeverő demokratikus utcák. A zárkózott balparti rue Jacob kétszáz éve alig változott, a boulevardok együtt tündököltek és buktak el a krinolinos kurtizánokkal.

A kiábrándult, kalandéhes plutokrata párizsi élet 1830-tól 1870-ig a boulevardon tenyészett. Silány, de ízléses társadalmi tipusai csak a háború előtt pusztultak ki. Lajos Fülöp és III. Napoleon új-gazdagjai a boulevardon kergették sznob álmaikat, itt keveredett életükhöz az arisztokratikus életművészet kesernyés, erős alkoholja. A boulevard vívta ki a magánszínházak művésznőinek társadalmi befogadását, itt született a színházi benfentes, neki köszönjük a megfizetett «körúti» sajtót és az ujságírók naponta kivérzett remekműveit. Párizs ekkor szokott rá, hogy csak a nagypénzű idegent szolgálja ki elsőrendűen. A primadonnák és sajtófejedelmek olcsó fényű csillagai közt a boulevard kávéházzal teleszórt tejútján farsangi nevek szikráztak, mintha a divatos kronikörök, a páholybérlő bojárok s a félisteni kokottok egy Offenbach-operettből táncoltak volna ki. Mondják, hogy Bismarcknak nagyon tetszett ez a boulevardra csődült város, amely három évvel a sedani vereség előtt nyakig tüllben, aranysújtásosan, kipomádézva s gyanútlanul látcsövezte a kancellár roppant mellkasát a Gerolsteini Hercegnő előadásán.

De a harmadik császárság könnyen málló gipszöntvényes homlokzata mögött élt egy kevésbé látható Franciaország is s az összeomlás után ez a másik ország tiszta fényében érintetlenül fennmaradt. A félistennők ágyát elárverezték, Renan pedig szépen tovább tanított a Collčge de France-ban.

Európai negyed.

A belső és külső boulevard-öv közti kispolgári negyedek egykori elővárosokból olvadtak össze. Ma belvárosnak túl prolik, külvárosnak túl burzsujok. Garnikkal fertőzött, vígasztalan, meredek utcáin förtelmes levantei pofák kószálnak. Kövezett Bakonyerdő. Ezen a környéken lakott Ady.

Lakáscíme sorsszerűen illett az ősi ázsiai álmodozóhoz: rue Constantinople, az Európa-negyedben! Párizs legkevésbé európai vidékén, a Konstantinápoly utcában lakott. A város túlságosan nyugateurópai volt ahhoz, hogy ezt a napkeleti varázslót álmokra tanítsa. De ő rendelte el a Politikára. Mikor a szilágysági fiú egy novemberi este útnak indul, még egyszer elmegy az esti ködbe borult zilahi kollegiumhoz: «Párizsba készülök» súgja neki a szemközti járdáról, «kevés babérral és pénztelenül. De szabad szemekkel, hittel és kedvvel. Megtermékenyülni».

Maga se tudta, hogy mit ért alatta. Finom trubadur muzsikát akart hallani és fegyverzajra érkezett ki. A franciák, akik sohase szerették egymást, a század elején szerették egymást a legkevésbé. Egy meghasonlott országban kötött ki, amely a rája nehezedő kísérteteket nem rejtette el a világ elől. Az ifjú köztársaság habozás nélkül vállalja az eszmei harcok nagy teherpróbáját; még meg se szilárdult s már nemzeti válságban vergődik. Elgyöngülten és megtépázva még mindig tanítani akarja Európát. Ez a bátorság hódította meg leghamarább Adyt. Egy napsugaras Nyugaton talán megmaradt volna dölyfös magyar úrnak, de a szerencsétlen Franciaországban ráeszmélt a nagy nemzetek öntisztító szenvedélyére: Ady, a vátesz, a Saint-Lazare pályaudvar mögötti piszkos uccában született meg. Élni nem elég, tisztulni is kell s a tisztulásért bünhődni kell. A franciáktól tanulta meg a bűn könyörtelen önismeretét.