Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 21. szám · / · FIGYELŐ · / · HALÁSZ GÁBOR: A REGÉNY FELTÁMADÁSA · / · Fejtő Ferenc: BERLIN, ALEXANDER-PLATZ

Fejtő Ferenc: BERLIN, ALEXANDER-PLATZ
Alfred Döblin regénye - Nova
I.

A regény hőse, Franz Biberkopf szállítómunkás ittas féltékenységében megölte barátnéját. Halált okozó súlyos testi sértés miatt fogházba kerül. Amikor kiszabadul, tisztességes életet akar érni. Nem foglalkozik politikával sem. «Nyugalomnak kell lenni, nyugalomnak és semmi másnak» - kiáltja a forradalmároknak és jószándékában odáig megy, hogy horogkeresztes ujságot árul. A «sors» azonban nem hagyja békében. Jóhiszeműen egy bandába keveredik s amikor a betörésnél ellenszegül, kilökik a rohanó autóból és elveszti a jobbkarját. Biberkopf nem árulja el a bandát, de Reinholdot, aki kilökte, napról-napra felkeresi. Ezek a látogatások a maguk tragikus groteszkségében az örök férjre, Dosztojevszkij hősére emlékeztetnek. Az örök férj azt követi árnyék módjára, aki feleségétől fosztotta meg. Biberkopf jobbkarját reklamálja szómögötti, furcsa párviadalban. Reinholdot, a beteges, nőfaló alvilági Lucifert nem elégíti ki a jobbkar: Franz látogatásai felingerlik, el akarja tőle csábítani «hitvesét» - azaz kitartóját, szeretőjét, a prostituált Micit. A nő nem adja meg magát és Reinhold viaskodás közben megöli. Biberkopfot is gyanusítják, elmegyógyintézetbe kerül. Mereven fekszik és nem vesz magához táplálékot. A halállal beszél és az felvilágosítja: vak volt és szemtelen. «Másféle fickókra van szüksége a világnak, tisztább fejűekre.» Biberkopf szabadulása után segédkapusi állásba jut és esendő, de tisztult agyával az emberi szolidaritás felé tapogatózik.

Íme a regény meséje, Biberkopf «nehéz, igaz és felvilágosító élete». Ha a nevén nevezzük a gyereket, akkor Biberkopf végeredményben gyilkos, selyemfiú és betörő. És mégsem az. A regénybeli Franz és a betörő közt az a különbség, mint a detektívregény és Döblin könyve között. Franz majdnem egész ember és Döblin könyve majdnem nehéz fajsúlyú irodalom.

Az írónak hősével szemben való állásfoglalása Molnár Ferenc attitudejére emlékeztet a Liliommal szemben. Humánus rokonszenv az «ötödik rend» iránt, ugyanakkor annak érzése, hogy e típus realista és mégis művészi ábrázolása lehetetlen. A legmélyebbre süllyedt embert mindkettőjük szerint metafizikával kell kiegészíteni, hogy emberinek érezhessük a sorsát. Döblin az alvilági Jób képletét túlvilági víziókkal vegyíti, morális-transzcendens körítésben találja, a Jelenések és Jób könyvével, Jeremiás siralmaival, angyalokkal és a halállal támasztja alá. Transzcendenciája elsősorban erkölcsi alapokon nyugszik. Az igazságosság kérdése izgatja a sorsban, amelyet boncol. Németh Andor írja előszavában, hogy «Döblin sorslátásában van valami görögös». Sorslátása valóban görögös, de az így látott és érzett sors interpretálása ótestamentumi. A hibát az egyénben, az egyén gőgjében keresi. Az antik tragédia mélyebbre ás: az istenek szeszélyes akaratáig. Oedipus ellenszegül, Antigone engedelmeskedik. Mindaketten «bűnhödnek». Tegyük fel, hogy Biberkopf kevésbé lett volna szemtelen és tisztábban látott volna. Sorsa ugyanaz lehetett volna. Döblin kommentárja feltételezi azt, hogy minden, ami van, igazolt és indokolt. Ez az ethikai szemlélet elsekélyesíti a tragikumot. Az «igazi» görög tragikum lényegében igazságtalan. Nem bűnről és bűnhödésről van benne szó, hanem végzetről, melyre nincs feloldás, nincs igazolás. Emberekről, akiket - Döblin terminológiájával - tévesen kapcsolt az élet. Igaz, hogy Döblin az igazságosság-komplexumot hősének lelkébe ülteti. Biberkopf a gyilkosság után halálra keresi Reinholdot: «Nem engedném, hogy éljen. Azután jobban lennék.» («A szemet szemért» erkölcs spontán megnyilvánulása!) Így indokolt, hogy a maga sorsáért önmagát teszi felelőssé. Tudhatjuk, hogy nincs igaza, de ő már ilyen. Döblin azonban alanyi kijelentésekkel is támogatja hősének e gondolatait. Ezzel, ahelyett, hogy erősítené, gyöngíti epikai hitelét.

Döblin az ethikai szemlélettel és bibliai analógiákkal bővíti ki az angol-amerikai regény modern technikáját, ezenkívül határozottan továbbfejleszti Dos Passosnak a regény kozmikussá tételére irányuló kísérleteit. A «newsreel», a hírszalag Döblinnél már nem különül el az egyén életétől: Biberkopf sétál az utcán és szemébe ötlenek a hírek, reklámok, események, a nagyvárosi élet egész forgataga. Az új forma döblini változata kevésbé mesterséges és elméleti. Dos Passosnál is «beavatkozik» a regény menetébe az író szubjektuma, de esetlegesen, elkülönülten, akárcsak a történelmi környezet. Döblin a konferanszié szerepében jelenik meg: magyarázza hősét, leadja sorsáról a véleményét, elébevág a cselekménynek, apadhatatlanul friss invenciókkal hökkent meg külső formában, fordulatokban ép úgy, mint sajátos nyelvében. Ez a cinikus nyelv meglepő rokonságot mutat Céline-ével, pedig valószinűleg nincs oksági viszony közöttük, Züllött, sokszor az agyalágyultságig dekadens, külvárosi stílus ez, mely néha különös, primitíveskedő, mégis-poézissá emelkedik. («Énekelt az egyik fa, aztán énekelt a másik, azután együtt énekeltek, azután abbahagyták, azután megint énekeltek kettejük feje fölött.» 296. o.)

A könyv igazi értéke nem is a zaklatón csiklandozón modern hangszerelés, bűvészkedő, hajszolt eredetiskedés, hanem azok a rejtett részek, amelyekben Döblin a betörő és prostituált maszkok mögött megmutatja a züllöttségben is tiszta emberarcot. Egy mondat, amelyet Franz kedvese, Mici ejt ki: «Agyon tudnám csókolni a bádogost, annyira szeretem Franzot» - tömör lélektanát adja a prostituáltak testentúli, paradox módon plátói szerelmének. És mikor Franz bánkódik meggyilkolt nője után, a sarokba megy, «megáll ott háttal velük szemben. És zokogást, nyöszörgést hallanak» - akkor minden csinnadratta, hírszalag, biblia nélkül, sőt annak ellenére megérezzük egy ember kozmikus bánatát és szenvedélyének jón, rosszon túli tragikumát. A formabontó és formaújító kisérletek tagadhatatlanul érdekesek és hasznosak. De a leülepedett, megtisztult formák, nyugodt, egyszerű vonalak még nyugtalan, zavaros tartalmak kifejezésében is gazdaságosabbak és hatékonyabbak.

Braun Soma nagy gonddal és ízléssel küzdötte le a fordítás nem mindennapi nehézségeit.