Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 19. szám · / · RÉDEY MÁRIA: KASSAINÉ IFJASSZONY

RÉDEY MÁRIA: KASSAINÉ IFJASSZONY
1875.

(A következő levelet forma szerint egyik barátnőjének írta, de maga juttatta el Kassaihoz.)

«Édes Klárám! Köszönöm jóságodat, köszönöm részvétedet sorsom iránt; azomban úgy hiszem, már én csak művészi életre születtem és hiába ábrándozom azon, hogy egy embert boldogítsak. Isten tudja, hát mire való vagyok? Művészetemmel én nem vagyok megelégedve, nőiességemmel pedig férjem nincs megelégedve. Ez az én életem; örökös vágyakozás, mely miatt nyugtom soha sincs!

Hiszen, ha olyan volnék, mint sokan hiszik! Be könnyű volna, ha egy csomó udvarló - talán szerető? - kielégítene! De azt hiszem, hogy annál mégis jobb vagyok; vagy követelőbb, vagy gyöngébb, félénkebb; nem tudom, melyik érzék, vagy érzelem nem engedi, hogy köznapi örömökkel beérjem, de annyi bizonyos, hogy boldogtalan vagyok így.

Nem írhattam előbb leveledre, mint most. Mulattam, báloztam, egymásután végigtáncoltam két bált, estétől reggelig, hogy nó; arra az örömhírre, hogy férjemnek nem kellek! Nem lett semmi bajom! Azt hittem, leszek legalább is olyan beteg, hogy Vidor meg fog látogatni. Kialudtam magam és semmi bajom nem lett, csakhogy most még jobban utálom és kerülöm az embereket, mint a farsang alatt, amikor nem voltam képes egy bálba is menni. Hogy meg lehet unni az embereket! Csak most tudom. Talán azért haragszom úgy rájuk, mert Vidoromtól választottak el. Igen, az emberek az okai árvaságomnak, mert a világba léptemkor úgy körül hízelegtek, úgy körül mosolyogtak, hogy azt hittem, ez az élet, ez a boldogság és jobban kerestem és többre becsültem társaságukat, mint csendes, gondolkozó, komolyabb férjemét, aki néha óvakodnom tanácsolt ettől a sok vadásztól, ami engem mindig elkedvetlenitett az ő társaságában. Igy történt, hogy én mindenkinek mosolyogtam, csak férjemnek nem, mindenkinek kedves voltam, csak Vidorom társaságában nem. Ki ne unta volna meg ezt az életet? Ámbár Vidor is cselekedhetett volna eszesebben, most már annak is tudnám a módját! Csak késő ne volna! Mert látod, nagyon szeretem őt! Hiszen csak nem is érdek vonz hozzá! Az ördög vigyen el, ha az. De mi érdekem is volna, hogy utána járjak, ha nem szeretem?»