Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 19. szám · / · RÉDEY MÁRIA: KASSAINÉ IFJASSZONY

RÉDEY MÁRIA: KASSAINÉ IFJASSZONY
1872.

«Vidor irgalmazz! könyörülj! könyörülj Vidor a legboldogtalanabb teremtményen! Vidor, könyörülj rajtam! Kérlek mindenre, ami előtted egyszer talán kedves volt! Vidor! a szívem összetörik, ne nézd testi szenvedéseimet, de könyörülj lelkemen! Vess ide alamizsnaként csak egy nyájas pillantást, vagy egy kézszorítást, kérlek Vidor! Vidor hiszen te jó vagy! te irgalmas leszesz hozzám Vidor! hisz annyit nem vétkezhettem, hogy ennyi tengernyi kínt álljak ki, Vidor! Vidor egy kis ujjaddal boldoggá tehetsz? Vidor, ne taszíts el, mert én összeroskadok. Vagy ezt akarod? Látni akarsz nyomorúltan? Betegen, koldulva és mégis élve?! Hisz elég nyomorúlt vagyok már, Vidor! Több kínt el nem bírok! Segíts! Könyörülj, édes Vidor! Hisz én mégis csak Marid voltam egykor, most árnyékod akarok lenni. Édes, édes egyetlen Vidorom, térdeimen kérlek, bocsáss meg, vess rám egy melegebb tekintetet, hisz így összezúzasz! Vidor, édes Vidorom, szánj meg, én egy féregnél alávalóbb vagyok így! Vidor, szánj meg, száz ennyi bűnért megszenvedtem már! Lásd könnyeim folytonosan hullnak, szemeim már annyira meggyöngültek, hogy este használhatatlanok.

Vidor, ne tégy ennyire nyomorúlttá!

Hisz én nem kívánok tőled sokat, ha annyira utálsz, hogy úgy sietsz el mellőlem, hát írj, csak ennyit, hogy: Mari én téged, ha becsületes léssz, magamnál bármikor elfogadlak. Vidor! irgalmazz szerencsétlen Maridnak, és én esküszöm, nem, nem esküszöm Vidorom, hanem majd meglátod, hogy egy jó kutyánál kívebb leszek, bárhogy bánsz velem, csak legyek, csak lehessek melletted. Vidor! Bocsáss meg, ezt a kétségbeesés íratta velem. Meglehet: ez a pár sor az őrüléstől mentett meg. Vidor, írja vagy szólj!

Mari.»

Ugyanezen év:

(«Bánk bán» előadása után. Első föllépte április 3-án a Nemzeti Színházban.)

«Édes, édes, jó, kicsi busám!

Hát írtál nekem! Az Isten áldjon meg. Én áldlak, amennyire csak bírlak. Én nem kaptam tőled több levelet még, és azért estem már kétségbe. Ma már megint a hátam kezdett fájni a szenvedéstől, amit már kiálltam itt. A torkom meggyógyult, felléptem! Egy mákszemnyi trémám nem volt. Olyan elhatározott elkeseredettséggel léptem ki, hogy mindenki bámult! Míg vártam a jelenésemet, folytonosan rád gondoltam. Olyan keserű volt a lelkem, hogy arra a tapsra, amit kaptam kilépésemkor, még a fejemet sem biccentettem, pedig nagy volt. (Édes Vidor, mindig azzal vádolsz, hogy mindent nagyítok, most igazán egy cseppet sem fogok!) Az írók mind ott voltak, az első felvonás után jött a rendező, hogy nagyon hínak, menjek ki, de öltöztem. A 4-ik felvonás után 4-szer hívtak ki! Ez hallatlan, Gertrudban. Orczy s a többiek játék után gratuláltak. Itt vannak a kritikák. Egy sem hiszi, hogy Gertrudom eredeti lett volna. Mind Jókai mamával bosszant, pedig csak egyszer láttam igazán, Kolozsvárt! Az pedig nem volt valami! - Itt vannak a kritikák, kivévén a Fővárosi Lapokat. Azt még nem láttam. Ha elolvastad, küldd el Abonyba, édes Anyánknak, ezt a másik kettőt is. Szereti.»