A verseim nem tudnak róla semmit. Azok még most se vállalják a vádat. Én elhiszem, de nem hiszik a versek Csak fájdalom van bennük és imádat. Én a szemedbe mondom, de a versek, azok nem mondják a hátad mögött se. Szájukba adnám, nem mondják utánam, némelyik inkább elhallgat örökre.
Pedig ők tudják jobban. Okosabbak, mint én. Te még nem érted ezt a dolgot. Tőlük tudtam meg azt is, hogy szeretlek, az egyik oly különösen mosolygott. A vers... ha tudnád! Azt nem én csinálom. Az megvan. A költő, ahogy neveznek, a költő senki, semmi. Csak fogadja a verseket, akik hozzá eveznek.
Honnan is jönnek? Örökkévalóság hajósai ők! Esti szürkületben érkeznek lassan, hallgatag dereglyén. Futok elébük, kérdezem ijedten: mit tudnak rólam és mit tudnak rólad? Ott az igazság, ott az ő szemükben! az ő szavukban! Ők nem tudnak róla, ők nem hiszik el, hogy rossz vagy és hűtlen!