Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 10-11. szám

Gelléri Andor Endre: HAT FILLÉR, HOLD-UTCA

A Bagoly-utcában még senkise jár. Mint török pipa füstje üli a hajnali szürkeség. Néha a nevető villanylámpák megmozdulnak a széltől; s az árnyékuk is. Olykor egy-egy cigarettavég zizegve megkarcolja a flasztert vagy arrébb lök valami útjába került apró kavicsot. Mint csikorgó mennydörgés nyílik föl a 14. számú polgári ház ajtaja. S egy zsúfolt termetű polgár: Majzik nevű - kezében söprű, szájában alvó pipa, amelynek csak dohányízét szívja füst helyett - hatalmasan bevágja maga mögött a kaput. A levegő akár az ideges ember: megremeg. Majzik a közeli házak portásainak küldte ezt a dörgést: közli velük, hogy a háziúr Majzik már fönt van, s ti, egy másik háziúr megtűrt szolgái még hevertek az ágyban, köhögtök, forgolódtak, aztán kijöttök mosdatlanul beleásítani és nyujtzóni a hajnalba.

Egyedül és szorgalmasan csak Majzik úr seper. Odabent, Agáta, a neje, főzi a kávét. Fiuk, a Vince: egy barnatollú kövér tyukot hoz be anyjához a konyhára. Agáta rögtön belenyúl hátulról a jószágba, megtappintani, hogy van-e benne tojás?

Kicsit sokáig tart a vizsgálat, mert Agáta szeme a négerfejekkel buzogó, forrni készülő feketekávén van.

- Tojni fog ez, - mondja Vincének bíztatóan.

- Akkor hozom a másikat. Azt a búbos-szürkét, - feleli a fiú.

- Hozzad, - mondja néki az anyja.

De Vince előbb kinéz a néma utcára. Apja a dohány és füst nélküli pipát szopja a csöndben és Vince azt érzi, hogy ő is ugyanígy fog pipázni, ha majd egyszer rászánja magát. Így fog állni söprűjére támaszkodva a hajnalban és ajkbiggyesztve fogja lesni, hogy milyen későn bújnak elő ágyaikból a lusta, lomha házmesterek.

Odamegy apjához s mondja neki: Máma már tojik a barnatyúk!

Majzik apa: - Figyeld, nehogy elszórja. - Hallgatnak.

- Megvan - örvend fel hirtelen az apa, - meg a' - s ingatja a fejét.

Elmosolyodik. Valamit tapogat a kabátja alján. Falnak dűti a söprűt, aztán a két kezével óvatosan fölfelé kezd valamit nyomni a bélés zsibvására közül. Egy kis nikkel inggomb csillog a körmei között.

Két hete tünt el ez a törpe inggomb; seholse volt; hat fillér az ára ... eltünt és lám most: megvan! ... lecsúszott egy csöpp lyukon a kabátzseb alá, belekeveredett e sötét ország vattabolyhai és cérnaszálai közé. - Hat fillér, - mondja Majzik.

Másolhatatlan az arca. Az Úr, ha mondaná valakinek: megmentettem hat bolygót, tízmilliárd embert s utána elégedett arccal támaszkodna világkormányzó botjára ... talán néki lenne olyan öröme, mint Majziknak, mikor újra elismétli: megvan a hatfilléres nikkelgomb.

- Beviszem most a szürkét a konyhára, hátha van neki is tojása - jelenti Vince.

- Vidd és mondd meg, hogy a gomb ... megvan.

A fiú is becsapja a kaput. Disznóság, négyet ver nemsokára a harang és még szundítanak azok a házmesterek.

A szürke, puhatollú tyúk van soron. Ilyenkor hajnalban kell ám kivizsgálni a tyúkok hátulját, mert később a rendetlen szárnyasok, tojással a farukba, elbújhatnak, akárcsak az inggomb, valahova, de amíg az inggomb mégis csak a papa kabátjába bújt el, egy ilyen tyúk kikeres valami érthetetlen zúgot, amelyet csak rabló patkány látogat, éles fogával kiharapva, apró nyelvével pedig kihamzsolva a tojást ...

A tyúkketrec enyhén büdös s Vince a sötétben kicsit fölrugja a jószágok ivóvizét ... kicsit bevizeződik tőle a lába: no tessék, most nedves lett a zoknija. Vagy csak képzeli? Odanyúl. Csakugyan. Már hányadszor történt meg vele ugyanez. Különös. Rálegyint a szürke tyúkra s az tyúkmódra fölijed.

- Mit mondsz? - susogja Vince, fülel és mint a mazsolának, olyan lesz az arca. Csodajó a tyúkok danolgató litániáját hallgatni, lesni a verébkék csittentéseit, bámulni a kutyák delejes szemét és gyakran érthetetlen állatmozdulataikat. Mindig melegséget érez ilyenkor: olyanok ezek az állatok, mint ők maguk, de ők valamivel okosabbak náluknál.

Benyit a konyhába.

- Megvan a nikligomb.

- Hat fillér - mondja Agáta.

- Na? - kérdi kíváncsian Vince s odatolja a szürke tyúkot.

- Hét fillér - feleli gépiesen Agáta, mert csakugyan van tojása ennek is.

- Tizenöt tyúk van s ha mind tojna máma, tízszer hét hetven, ötször hét harmincöt - mormogja Agáta, - összesen egy pengő és öt ... És hogy mibe kerülnek a tyúkok naponta?

Kiló kukorica húsz fillér, az ivóvíz talán fél fillér: - nem is mint az a ... tudod már kicsoda - mondja Agáta, - az a munkanélküli ott a tizenhétben, aki galambokat tart, nyolcat, mert szereti nézni őket ... ahelyett, hogy tyúkokat tartana s a nyolc tojást megenné ebédre a családjával.

Bejön az apa is.

- Megvan anya az inggomb.

- Hát hol volt?

- Itt. Ni. Lyukas a zseb. Nem varrtad meg.

Majzik úr arca szigorú. Hátha tíz fillért tett volna ebbe a rossz zsebbe s az lecsúszna, kiesne ... szóval ez rendetlenség.

Agáta belátja a vétkét. Máris gyűszű kerekedik az ujjára, kislányos félsz ül az arcán és sebtében odaszól a fiának: - Nézd meg te is a zsebeidet.

- Az én zsebeim jók - feleli a fiú. Ez az apjának szól: ő nem lyukasztja ki olyan hamar a kabátzsebeket.

Majzik ránéz: - Majd ha te viselsz egy kabátot harmincöt évig, akkor hencegj annyira.

- Én nem hencegek - mondja a fiú. - De az én zsebeim még jók.

- Van már kint valaki az utcán? - kérdi Agáta.

- Van - mondja Majzik -, kijött egy vice, első dolga volt leköpni a saját járdáját, aztán cigarettát csinált, még egyet köpött és elkezdett nyújtózni. A fele piszok meg ott maradt. Megnéztem ám.

Elhallgat. Az óra fél ötöt nyöszörög s megrántja csüngő láncait. S nehezen, öreg rugóval zihál tovább. Fél hatig nem esik szó. Vince ezalatt fogja a kőport és fényesíti a tűzhely széleit. Az apa átköti a foszló söprűt, míg szipog hideg pipájából.

- Vasárnap van - mondja a fiú. Ez megint olyan döfésféle az apjának. Minden vasárnap odamondja: Vasárnap van! vagyis az a nap amelyik legtöbbet beszélteti Majzikékat a léha emberekről. Ugyanis bolyhó népek, még éltesebb férfiak és nők is: botot vesznek a kezükbe, nagy, otromba cipőket a lábukra és áthágnak hegyen-völgyön ... tarisznyájukba nyúlnak, ha éhesek, palackukat szopják, ha szomjaznak. De mennyi pénz egy ilyen kirándulás és mennyi cipőtalp! S minő botorság mászni, mikor az ember símán lemehet a Bagoly-utca végéig, ahol folyó hömpölyög s fel a másik végére, ahol virul a zöld hegy. Mennek, másznak, kipirulnak, náthát kapnak ... De Vince ezen a napon mindig odamondja, hogy vasárnap van. Mégiscsak fiatalember ő, s ezen a napon joga van erre emlékeztetni szülőit. A fiúk máma lányokkal járják a búja erdőket s ha akarják átölelik egymást.

- Úgy, vasárnap van? - ismétli dörmögve Majzik -, persze ... egész héten fárad az ember s a hetedik napon se pihenjen.

- Akár az Örökkévaló - egészíti ki véknyan Agáta asszony ura beszédjét.

Majzik elismerően néz Agátára. És le is ül pihenni a hetedik napon, hogy elgondolja hat napi munkáját. Mennyire várja ő, hogy múljanak a napok, elseje legyen, amikor is a másik ház lakói beküldik a pénzt. Van valahol harminc hold földjük is bérbe: onnan is milyen fáradtságos bevárni a bért. Milyes keserves a kutatás: hol lehet legolcsóbban beszerezni valamit. Hetenként bejárni sírni az adóhivatalba. S főleg: nézni más emberek tunya, lusta életét! ... a hetedik napon ezekután pihenni muszáj. Lám, ma ki lehetne menni este a folyópartra. Van ott egy kocsma, ha az ember megáll a közelében, éppen olyan jól hallja a cigányok muzsikáját, mintha beülne. Ez is pengőnyi takarítás. Ez a legjobb, legnagyobb érzés Majzik úr életében, bibliája néki az a könyvecske, amibe évek óta azt jegyzi föl, hogy mit spórolt meg naponta.

Mert például ma reggel is szívesebben megtömte volna a pipáját, viszont mégse tömte meg ... maradt három fillér haszon fölírásra ... s ha este lemennek a folyópartra, ha bemennének a kocsmába, hármuknak fél liter bor kellene: az ötven fillér, egy sóskifli: nyolc, tíz a pincérnek ... fölírni tiszta haszon - rándul meg az ösztön Majzikban. Lemennek bizony este és egy spórolással több lesz a könyvben! A nyereséget ezután össze szokták adni: elől Majzik úr, a neje és a fiú, aki így tanulja meg, hogy mennyit lehet keresni azzal, ha nem ad ki semmitse az ember. Aj, s ha még Majzik úr be merné vezetni, amit titokban néha-néha gondol: egy-egy csinos kislány után való vágyát és az arra szükséges óriási összeget. Ha minden héten legalább egyszer ezt is fölírhatná: mindenható, úgy suttogják, hogy legalább három pengőbe kerül az ilyen éltesebb s nem a legjobban öltözött úrnak. S ha Agáta is bevezetné egy-egy ruháról való álmát és Vince, amit az a mondása takar, hogy vasárnap van!

- Este lemegyünk a folyóhoz sétálni - mondja Majzik.

- Komolyan mondod ezt, Ignác? - kérdi a felesége.

- Komolyan mondom.

- Lemegyünk este a folyóhoz sétálni? - kérdi Vince.

- Este aztán lemegyünk - ismétli Majzik.

Ülnek. Egyik nézi az ablakot. Az eget, amely gyöngéden dísziti magát ezüsttel, szinte nől a szépsége, mint egy tánc közben hevülő lányé - nem nézi. Semmi köze hozzá Majziknak. Ellenben itt az ablakon repedezik a gitt. Hü! a nyár végére kiadhat majd tíz fillért ablakgittre. Vince az ajtó sárgaréz kilincsét nézi. Hü! milyen hosszúkás alakú és mégis gömbölyű. Milyen idős és mégis milyen fényes. Multkor lenyomta hirtelen, hogy megütötte őt, mikor visszapattant. Alatta a kulcslyuk van. Mostanában elég jó a zár, de a mult télen homok került a rugói közé ... mennyit kellett vele kínlódni. Egyszer el is veszett a kulcs! Valahogy belekerült a törlőrongyba és ott akadtak rá napok múlva. Hogy keresték, hányszor voltak a közelébe, de a kulcs nem szólt s nem esett le a földre. Hagyta, hadd izguljanak öt napig, tűrte, hogy Majzik az eszét tépje, reszketve a lakatos számlájától.

Vince elmosolyodik. Milyen jó, hogy megvan a kulcs. De most, hogy ne unja magát, majd megvizsgálja a villanyórát. Abban van egy kerék. Ha, néha, fölgyujtják a villanyt, az forog. Vince már régóta spekulál, hogyan lehetne úgy égetni a villanyt, hogy ez a kerék: piros és ezüstszínű - ne kerengjen ... Ha így bedugnék oda egy szöget ... igaz, de hogyan dugnám be, mikor nem tudom kinyitni az órát ... csuda nehéz valamit kitalálni ... gondolata elhaggya az órát, mert odakint fölharsan az egyik tyúk kotkodácsolása.

Agáta, amint ölébe ejtett kézzel ül: ezt várta, hogy a barna végre tojni fog. Minden idegszálával figyelte órák óta a kinti csöndet s most fölsóhajt és kisiet a tojásért. Hogy jó levegő van kint, május, az neki semmi. Csak a tojás. Hét fillér megint. Nem is úgy, mint a munkanélkülinél, ahol fehér galambok búgnak, csókolódznak az ereszen ...

Most, a kapu kémlelőlyukán át észreveszi a köpönyeges fiút. Olyan idős lehet, mint Vince, de majdnem lábfejig érő köpenyt visel, amelyet mint valami színész von össze magán. Ahogy a köpenye a cipőjéig ér, úgy omlik göndör haja le egészen a nyakáig. Ezt a hajat aztán hagyja, hadd fésülje a szél, valamiként nyakkendőjét se kötözi meg más, csak valami kósza, hanyag fuvalom. Az áll itt, aki egész utca csodájára hol a hegyek felől érkezve tűnik föl, hol a folyóparton csavarog. Járás közben némán és peckesen néz le az olyanfajta emberekre, mint a Majzikék.

Nézi Agáta ezt az ideges fejet, hajat s nem érti, hogy ezt is anya szülte. El se bírja képzelni, mi foroghat egy ilyen ember fejében. Nosza, most itt beszél, hölggyel, az is olyan kótyagos, mint ő; gyertek csak ki apus, fiú, gyertek csak, itt áll a köpönyeges, halljuk végre, mit beszél.

S a család ki-kipillantva nézi a köpönyegest és hallgatja. Nem tudják mi a foglalkozása, kinek a fia, miből él, hallga, majd kiderül.

- Heh, he - mondja a kopönyeges -, gondolja, Adél, hogy én törődök a világgal? A nagy emberek mindig a tömegen kívül álltak. Multkor is, kérem, megyek elmerülve, utca-utcára vonz engem, a szél belefúj köpenyembe ... de én csak gondolkozom valamin, őszintén szólva azt sem tudom min, ámbár mégis valami különös, különös, éteri dolgon ... S egyszer csak felnézek, s a szemem emelkedik s meglátok kérem egy táblát, amin ez áll: Hold-utca ... Állok, mint aki részeg s életem minden furcsaságával azt suttogom magamban: Hold-utca ... Hold-utca ... óh! ez a te tájad talán, ide való vagy, így felelt a sors néked egy hirtelen felbukkanó utcané-táblával, akkor, amikor bizár, nevén nem nevezhető érzéseidnek gondolati élete sem volt ... Hold-utca! rádlépni és menni, menni, rajtad, végig, végtelenül!

Majzik ellenállhatatlanul elkezdett röhögni. Bár szája elé tette hatalmas mancsát, kihallatszott mögüle a hihihi s bár Majzikék szétrebbentek a kémlelőlyuk látószöge elől, a köpönyeges így szólt hangosan: - Valami barom röhög itt a kapu mögött ... kérem, Adél, gyerünk tovább filozofálni.

Majzikék bevonultak a konyhába. Ott aztán elkezdett az öreg megnyugodott lelkiismerettel röhögni. Hát ilyenek a többi emberek? Hold-utca! a Hold-utca! Hát ilyen hülye? Hát ezekért a szavakért járkál úgy, mintha tudja az ég, kicsoda, micsoda lenne.

- A Hold-utca! A Hold-utca!

Hogy mi mindent nem suttognak erről a fiúról az utcában. Hogy mióta fúrta és nyugtalanította az ő fejüket is: ki lehet, mit gyárt, mivel foglalkozik: hát a Hold-utcával. Biztos ilyesmiről beszél, mikor más köpönyegessel úgy föl-alá sétálnak a Bagoly-utcában! Még egyszer képes rá s csakugyan fölmén a Holdba ... Ebéd van.

- Na adj egy kis Hold-utcai levest.

- Adok - feleli Agáta.

- Hát te mikor mész a Hold-utcába? - kérdi apa a fiától.

- Majd elmegyek egyszer - monjda Vince.

- Hát ilyesmiket beszélni - teszi hozzá Majzik ... Esznek.

- Na - kérdi Agáta -, most már haggyuk azt az izét. Nincsen a levesbe zeller. Jó azért?

- Hold-utcai - böfi oda Majzik ...

Este van. A Bagoly-utca fölött ragyog a Hold. Mint balzsam a sebet, ma úgy érinti szép fénye a házakat. Mintha egy tündérnek aranytükre lenne, hogy megnézhessék magukat benne a bolond köpönyegesek. Mintha két ájtatos liliom kéz nyujtná magosba a Holdat. Nézi a Hold az alvó Majzikékat: három szuszogó huspaca az ágyban. Voltak ingyen muzsikát hallgatni ... a tojás csak tizennégy lett ... a búbossal valami baj volt, nem szereti már a kakas ... Agáta majd beszél a Jancsi kakassal, hogy szeresse ismét a bubost, mert ez napi hét fillért jelent ... de a kakas kukorikol Agátára s megcsípi a mellén ... Majzik úr suttyomban három pengőt ad egy kis nőnek, aki azt mondja neki cirógatva: apus! ... a fiú az asztalra üt: - Vasárnap van! dörgi mint egy ágyú, rajta is rövid nadrág van, bot a karján, hátizsák a vállán, indul a buja erdőkbe ... ha legalább erről álmodnának, de ők nem álmodnak semmit. Minek az? az ember azért fekszik le, hogy nyugodtan aludjon.