Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 9. szám · / · Figyelő · / · Karinthy Frigyes: Földi Mihály: A meztelen ember

Schöpflin Aladár: SZÍNHÁZI BEMUTATÓK

Lytton Stracheyt valósággal kifosztják a színpadi írók. Bruckner Angliai Erzsébetje az Elisabeth and Essex könyvnek a színpadi célból használható részeit dramatizálja s most a Magyar Színházban alkalmunk van látni, hogyan váltja színpadi kellék-pénzre a bécsi Sil Vara a kitünő angol essayista Viktória könyvét. Eddig az essayisták írtak a drámákról, most a drámaírók, saját invenció híján, kibányásszák az essay-író sok búvárkodással kikutatott és finom elmésséggel megrajzolt potraitjeit. A mi irodalmi szokásunk biztosan megkívánná, hogy a színlapon ott legyen az eredeti forrás szerzőjének neve is. Sil Vara darabjának nincs egy jelenete, amely ne támaszkodnék Stracheynek legalább egy mondatára s a kép, melyet Viktória királynő ifjúkoráról rajzol, higított reprodukciója a stacheyi arcképnek.

Szerep-darab: egyetlen szerepe van felépítve s ebben is azt az antitézist igyekszik kihasználni, ami a királynő kisleányos bája és uralkodói feladatának komolysága között van. A trón csak bútordarab neki, a korona kissé nehéz fejdísz, a fejedelmi ruha kosztüm, - királyi hatalmát egy süldőlány játékos szeszélyével gyakorolja, de amit tesz, az mind okos dolog. Mint complementair szín keveredik ebbe a képbe a miniszterelnök, lord Melbourne öreguras, inkább apai érzés formájában nyilvánuló szerelme a kis királynő iránt. Strachey könyvének legfinomabban megírt és legmélyebben megérzett része ez, - a bécsi író nem tudta úgy beállítani a színpadi perspektívába, hogy hatásos legyen. Régen nagy írók dolgozták kis írók témáit remekművekké. Most, úgylátszik, ez a viszony megfordult.

Amint az Egy királynő leánykora az elindulás pontjától távolodik, egyre jobban közeledik az operett hangjához és modorához. Amíg a kis királynő még csak trónörökösnő s az anyja és belga királyi nagybátyja felügyelete s a derék Lehzen bárónő oktatása alatt él, addig Sil Vara át tud menteni Stracheyből bizonyos mennyiségű poézist. Az első felvonás utolsó képében, mikor az új királynő megy fel a templomba vezető lépcsőn, megijed a medvebőrkucsmás, puskájukkal tisztelgő gránátosoktól, sírva is fakad, de aztán összeszedi magát és a templomkapun már királyi fejtartással vonul be, - ebben a pár percnyi néma jelenetben teljesen kifejeződik lényének helyzetével való antitézise. A továbbiak már egyre jobban komédiává lesznek, s mikor Albert kóburgi herceg, a leendő férj fehér huszárruhában belép, már pozitíve nélkülözzük a megfelelő operett-zenét. A harmadik felvonásban újra visszaeshetünk a vígjátéki hangulatba, de érezzük, hogy a szerzőnek csak némi erőlködéssel sikerült tartalmat önteni a felvonásba.

Ami siker van a darabban, az a főszereplő, Gaál Franciska sikere. Ahogy a királynőt megjeleníti, elegáns angol aquarell, kevés, de finom vonallal, nem nagyon mély, de tetszetős színekkel. Inkább külső eszközökkel hat, a színészi megoldásoknak a könnyebbik végét fogja meg, de ami a királykisasszonyokban gyermeki vonás, azt teljes értékkel hozza ki. Mellette legtöbbet a rendező ad a sikerhez: a jelenetek elrendezése, az alakok és a tömegek elosztása mindig hatásos s az egész előadásnak megvan az összefogott egysége. Bródy Pál legjobb munkáinak egyike ez.

A Vacsora nyolckor, Kaufmann és Edna Ferber darabja, melyet a Vigszinház játszik, szintén szerepdarab, de nagy szerepeké. Szinpadilag azt az érdekességet nyujtja, hogy a közönségnek alkalma van egész sereg elsőrendű színészt látni, egész kis plejádot egyetlen darabban. A nők közül Góthné, Fedák Sári, Titkos Ilona, Ágai Irén, a férfiak közül Csortos, Góth, Somlay, Rajnai, Jávor játszanak a darabban, mind körülbelül egyforma nagy szerepet. A közönség meg lehet és a jelek szerint meg is van elégedve a színészi kiállítással, amelyhez hasonlóra még nem volt példa a Vigszinházban. Valamennyi színésznek már kiforrott értéke van a köztudatban, a közönség tudja, mit várhat tőlünk s amit vár, azt meg is kapja. Meglepetést egyik sem szerez, sem alatta, sem felette a színvonalának.

A két amerikai szerző azt akarja megmutatni, mi van a gazdag emberek luxusa és élet-élvezése mögött. Szatirikusok, a keserű fajtából, kegyetlen bírálói alakjaik életformájának, csupa sötét dolgot találnak a gondtalanság leple alatt. Ez a bankár házában adott fényes vacsora előzményeiből derült ki. A háziasszony a hisztériáig ki van merülve a vacsorával kapcsolatos kellemetlenségek miatt: a legelőkelőbb vendégek lemondtak, a soffőr dagadtra verte az inast a szobalány miatt s verekedés közben leverték a földre a szakácsné remekét, a vacsora fődíszét, a rákkocsonyát - háziasszonyok tudják méltányolni, mit jelentenek az ilyen kellemetlenségek egy-két órával a kezdet előtt. A házigazda aznap jön rá, hogy tönkre van menve és ezenfelül halálos angina pectorisban szenved. A menyasszonylányuk titokban a filmszínészhez jár kalandra és összevesz a vőlegényével. A parvenu spekuláns tönkretette azt, akihez vacsorázni megy s ő is, felesége is aljas, halpiaci civakodással mutatják meg házaséletünk ordenáréságát. Az orvos a spekuláns feleségének a szeretője s ezt egy telefonbeszélgetésből megtudja a felesége. A filmszínész el se megy a vacsorára, öntudatára ébred, hogy megbukott, kivénült, már statisztának sem jó s ezenfelül egy krajcárja sincs; megjátssza utolsó szerepét: elrekeszti szobáját, kinyitja a gázcsapot és leroskad a karosszékbe. Ez van a plastronok páncélja és az estélyi ruhák kivágása alatt. Vidám fecsegéssel ülnek asztalhoz.

Összesűrített kritika ez, rá lehet idézni Deák Ferenc tréfáját a lóról az állatorvosi könyv címlapján. De a szatirikusnak joga van így összesűríteni a dolgokat. Ami a darabban történik, az megtörténhetik s ez a fődolog: a szerzők valószínűsíteni tudják a dolgot. A válságbeli szerény polgárember megbékélve mehet haza: a gazdagok élete lehet ugyan fenékig tejfel, de fenékig romlott tejfel. S kissé olcsó elégtétel, de mégis csak elégtétel a szegénynek, látni a gazdagok nyomorúságát. Amennyiben az egészben van valami kritikája általában a kapitalista társadalomnak, az nem megy túl az irodalomban szokásos mértéken.

A darab lazán fűzött képei a dialogusokban folynak: felváltva látjuk a vacsorán megjelenő házaspárokat otthoni intimitásukban s a dialogus világítja meg karakterüket, helyzetüket, egymáshoz való viszonyukat. Ez a megvilágítás pótolja a cselekvényt; valóban pótolja is. Minden jelenet külön-külön is érdekes és mindegyiknek a tartalma pontosan célba van állítva a darab mondanivalója felé. Ebben a technikában van újszerűség. A hagyományos drámai forma fel van bontva, de sikerült újra összerakni. Kétséges azonban, hogy ez az újítás nemcsak erre az egyetlen esetre érvényes, lehet-e máskor, más témára is alkalmazni. Úgy tünik fel, hogy magából a témából alakul ki s ez a téma nem sajátképpen drámai, inkább regénytémának látszik.
 

A Nemzeti Színházi daraboknak van egy különleges típusa: kicsi, de kedves ötletből indul ki, az elején egy fiatal fiú és egy fiatal leány találkoznak s a cél különféle ellenállások leküzdésével összeházasítani őket. E köré a «mindig új marad» váz köré széles és lehetőleg mulatságos milieurajz van kerítve, a jelenetezésben derült és érzelmes jelenetek megfelelő arány szerint váltakoznak. A szerkezeti téma ez: az első felvonásban a milieu részletes rajza közben a szerelmesek találkoznak s bekövetkezik az a bizonyos «pillanat műve». A második felvonásban a csókig hevül a szerelem, de jönnek az akadályok s a felvonás érzelmes jelenetben végződik azzal, hogy a szerelmesek nem lehetnek egymáséi. A harmadik felvonásban aztán valami komplott révén elhárulnak az akadályok s a szerelmesek mégis egymáséi lesznek. Ennek a típusnak a folytonosságát végig lehet nyomozni Kisfaludy Károlytól máig, ami életerejét bizonyítja. Nyilván a közönség, minden kor közönsége szereti az ilyen ártatlanul derűs, a jól fűtött szoba temperaturájához hasonló dolgokat, amikbe bizvást el lehet vinni a fiatal lányokat. (Ma már nem tudom, nem a mamák élvezik-e jobban, mint a lányok.)

A kis idegen, Mariay Ödön és Somogyi Gyula kis vígjátéka pontosan ebből a típusból való. Az ötlet: a szép fiatal magyar tanítónő a Hollandiában gondozott magyar gyerekekre vigyáz és ott szerelmesedik össze a régi gazdag, konzervatív hollandus család örökösével, aki éppen most jött meg Jáva szigetéről. Népszerű kiindulópont. A hollandiai gyermeknyaraltatások ma is kedves emlékezetben vannak s hasonló hollandus-magyar házasság nem egy történt. A magyar lányba mindenki szerelmes, a család öregasszonyai épúgy rajongnak érte, mint a férfiai, el akarja venni a hollandi pap, az ott időző magyar pap, a család fiatal örököse, csak az egész családon szigorúan diktátoroskodó nagyanya áll az útban akadályul. Ő rideg eréllyel védi a család ősi tradicióit, melyek tiltják a szerelmi házasságot s egy idegennek betolakodását a családba. A magyar lány büszke kis teremtés: inkább hazamegy Magyarországba, de nem birja ki, hogy betolakodónak tekintsék. Persze a végén a szerzők nem egészen szerencsés ötlettel el tudják érni, hogy a nagymama aranyszíve áttöri a zord kérget és ő maga kéri meg a kislányt, menjen hozzá unokájához.

Az ilyen súlytalan történetet az alakok friss rajza és az útközben felvetődő ötletek kedvessége tudja elfogadhatóvá tenni. S el kell ismerni: az alakoknak több-kevesebb színpadízük van ugyan, de talpon állnak, az ötletek között nem egy mulattató, mint például az első felvonásban a pajkos gyerekhad szerepeltetése, a családi uzsonna a második felvonásban, a család lázadása a nagyanyai önkény ellen s ezenkívül egy sereg apróság. Viszont a hollandus pap jelenetei, színpadi nyelven szólva «nem jönnek ki», a magyar pap felesleges, a részeges kertész és a szakácsné burleszkje nem mulatságos. Summa summarum: a darab a fentebb körülírt típus átlagához tartozik. Fiatal lányok nyugodtan elvihetik bele a mamájukat.

A Nemzeti Színház személyzete jól be van gyakorolva az ilyen szerepekre s előadásuk mindig elér egy bizonyos színvonalat. Az együttesből kiemelkedik Hettyey Aranka játéka, erről a sokat vitatott színésznőről most már biztosan megállapítható, hogy van benne eredeti vígjátéki humor. Somogyi Erzsi kicsit túljátssza a kedvességet is, az érzelmességet is.