Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 8. szám · / · Goethe verseiből

Goethe verseiből
Prooemion

Annak nevében, ki müvein át
öröktől fogva épiti magát;
annak nevében, aki szeretet
és hinni erő és alkotni tett;
annak nevében, ki, bárhogy hivod,
lényegében mindig örök titok;

füllel és szemmel amit csak bejársz,
mindenütt az ő mására találsz,
s tűz-szellemednek bár útja az ég,
már a hasonlat, a kép is elég;

valami vonz, visz vidáman tovább,
s amerre jársz, kivirul a világ:
szám és idő elvész a semmiben
s minden lépésed egy-egy végtelen.

*

Miféle Isten volna, aki pusztán
kintről forgatná világunk az ujján?!
Együtt kell neki áthatnia kint s bent
Mindenben magát s magában a Mindent,
hogy ami benne él s mozog s lehel,
tüze-szelleme sose hagyja el.

*

Az ember lelke is egy-egy világ;
ezért van, hogy mit legszebb álma lát,
abban tiszteli mindenütt a nép
Istent, a maga Istenét,
mindent félve megad neki
s ahogy csak tudja, szereti.