Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 7. szám · / · Figyelő · / · Regény és széppróza

Illés Endre: San Michele regénye
Axel Munthe könyve I-II. - Káldor könyvkiadóvállalat kiadása

Mindaz, ami a sztetoszkópon, receptblokkon, injekciós fecskendőn túl van: az orvos zárt és külön világa - a kívülállók előtt ma is valami területenkívüli, titokzatos s különös világ még.

Hiába buzgólkodott e homály eloszlatása körül a felvilágosító könyvek garmadája: a pubertás titkait iskolapadok alatt feszegető brosüráktól az érelmeszesedés tüneteit halálos biztonsággal szuggeráló népszerű tudományos művekig, - ezek a derék munkák csak olyan rést tudtak vágni a kiváncsi szemeknek, amilyent falusi gyerekek vágnak bicskájukkal a cirkusz vászonponyváján: minél lehetetlenebb a lyuk, annál tündöklőbb, izgatóbb s elérhetetlenebb fényben ragyog belül a titokzatos és ismeretlen világ.

S ha a feléje áramló egyetemes és mély kíváncsiság megzavart és félrevezet néha még most is egy-két képzelődésre hajlamos s szerepelni vágyó orvost, akik a «leleplezés» nem egészen tiszta mellékgondolataival maguk nyitják ki rendelőjük ajtaját: a túlhajtott kíváncsiság ezekben az «irodalmi kísérletek»-ben kétfelé is torzít már. A szentélybe belépők előlegezett borzongással és csodálkozással fogadják a legegyszerűbb dolgokat is, valójában pedig a legmegrázóbb emberi dokumentum sem oltja szenzációszomjukat s kielégítetlenül maradnak. A «leleplezők» pedig jogos félelmükben - nehogy misztikusnak mondott titkaikat túl egyszerűnek, s ne adj Szent Lukács, még érdektelennek s unalmasnak is találja a mélyen tisztelt közönség - a legritkább kuriózumokat mindennapos jelenségekké bizonygatják, s a valóban mindennapos, érdekes de egyszerű dolgokat ostoba hókusz-pókusszal titokzatossá rejtélyesítik. Egy orvos vallomásai, Egy őszinte gyónás, Egy öreg orvos levelei, Egy nőgyógyász naplója: ki ne ismerné ezt a szomorú műfajt? Valójában s a lényegben mind egyek: orvos a ponyván. Emberek, - legtöbbnyire mélyen a szellemi s emberi színtjük alatt.

San Michele regényét is orvos írta.

S a két kötet egy orvos életének kiemelkedőbb emlékeit őrzi.

Akikben él s erős a kíváncsiság, bizonyosan érdeklődve s mohón nyulnak a könyv után; akik azonban már többször s csalódtak az orvosi memoárok kissé zavaros érdekességében s leleplezéseiben: bizonyos gátlással veszik talán kezükbe San Michele regényét: megint egy orvos a ponyván?

Nem.

Akivel megismerkedünk, inkább: orvos a szalonban

Estélyek attrakciója, háziasszonyok büszkesége, elragadtatott vendégek gyűrűjében színes és szikrázó kozőr.

Minél hosszabban vagyunk azonban vele: a született kozör szalonelmésségeiből s lebilincselő történeteiből egyre tisztábban halljuk az emberi hangot, - s becsülésünk és értékelésünk mélyül.

Két kötet alatt teljesen megismerjük az embert.

Ez az ember mindenképpen érdekelne. Akkor is, ha nem volna orvos. Orvos-volta különben is csak esetlegesség. Írásai nem az orvos különleges mondanivalóját továbbítják az emberekről s az életről, - ez a svéd orvos érdekes s meghallgatásra érdemes megfigyelésekkel, benyomásokkal, figurákkal, élet-darabkákkal telt volna meg akkor is, ha bármilyen más posztra állítja a sorsa.

Ha legigazabb hangjait figyeljük: északi ember. S ez az «északról-szakadottság» a lélek különböző geológiai rétegei között a legmélyebb. De még innen is, egészen a mélyből, mintha determinálná a felszín flóráját: minden különösebb alakú fa, érdekesebb bozót, ritkább virág s az egészen egyszerű gyom gyökerei is mintha a legmélyebb rétegig nyulnának le, s mintha ennek a rétegnek különleges ásványi sói s ennek a talajnak különleges vizei táplálnák minden külső életmozdulását. San Michele regényének legszebb oldalai északi tájakat villantanak meg. Legszebb fejezetei kutyákról, madarakról s mindenféle állatokról szólnak, kimeríthetetlennek látszó bőséggel, kedvesnél kedvesebb történetekkel, megfigyelésekkel, színekkel és szeretettel, gazdag változatosságban. Ennek a két kötetnek polifón hangzásában a legszebbik az a hang, amelyen a föld, ember, állatok, növények egymást védő s egymást ápoló egy-testvérisége szólal meg. S maga San Michele is, ez a déli verőfényben ragyogó, romjaiból újjáépített császári márványkastély, amelynek vételáráért közel egy életen át dolgozik világvárosoknak ez a divatos orvosa, amelynek minden kövét jóformán maga kutatja fel, amelynek kincseit élete kockáztatásával hordja össze, amelynek vonalait, íveit, loggiáit maga tervezi s majdnem maga építi: egész San Michele is - Munthe dr. kissé sznob hajlamai mellett - arról az olthatatlan szerelemről szól, amellyel az északi ember vágyódik a Dél után, s minden tűz, fény s ragyogás után.

Északi ember. S emellett világvárosokon, betegeken és egészségeseken, gazdagokon és szegényeken edződött jó pszihológus. Embertársainak biztos megfigyelője s kitünő ismerője. S ahogyan ez a kitünő megfigyelő, aki Charcot tanítványa volt: leírja magát Charcot-t, bemutatja a Salpętriéret s betegeit, s nem titkolt maliciával ítéletet mond a XIX. század tapogatózni kezdő orvosi tudománya s divatos orvosai felett, - mindez minden szenzációs orvosi leleplezés nélkül is kitünő korrajz, s néhány emberi figurának elsőrangú írói megmunkálása.

De Munthe dr. nemcsak orvos. Valami kalandravágyó nyugtalanság űzi néha veszélyből veszélybe. Ott látjuk a kolerás és kiürített Nápoly hullái s patkányai között, s ott van, amikor Messinát romokba dönti a földrengés, s a romok között csak a szerencsétlenek és a fosztogatók tanyáznak. Ott lenni: akkor nagy emberi bátorság volt. De úgy érezzük, kissé ujságírói kötelesség s Afrika-utazók passzionátus kalandkeresése is még. Hősünkben a humanizmus parancsszavai mellett mintha mind a két aktivitás motorját hallanók zúgni. Messina s Nápoly: ma már különben régmult szenzációk. A rikító színek alig döbbentenek meg, a félelmetes események pörölyét nem érezzük. Rikítóbb színeket láttunk azóta s félelmetesebb pörölyök sujtották a világot. Amit Munthe ezekből az eseményekből mégis kiformál s megír: az érdekes és hatásos olvasmány. Helyes érzékkel - bár öntudatlanul - hol a szegénység, hol a halál, hol a szerelem, hol a kaland romantikája adagolja élményeihez, - de ezek a hatásos kulisszák mindig emberi dokumentumokkal s emberismerettel vannak alápincézve.

Egy ember ül tehát a szalon sarkában. Ez a kifogástalan gentleman orvos volt. Charcot s Pasteur tanítványa. Korának egyik legdivatosabb orvosa: rendelt Párizsban, rendelt Rómában. Capri mellett újra felépítette magának Tiberius márványpalotáját: San Michele-t, - hogy itt tölthesse nyarait. Kezelt koronás főket is, vesződött az európai arisztokrácia s az amerikai plutokrácia pénzes, tartalom- és dologtalan asszonyaival, de a szegények számára nemcsak nyitva állt az ajtaja, hanem elment még az oduikba is. Ritka ember volt, szerencsés ember, egész ember.

Olyan események zúgtak el mellette s olyan emberek kortársa volt, akikről ma már inkább csak olvasunk. Annak a XIX-ik századnak a fia volt, amely végleg elmerült, s amely azóta messzebbre került tőlünk minden tegnapnál.

S valóban ha jobban odafigyelünk, aki a szalon sarkában ül, ez az érdekes ember, ez a hajdan oly kitünő s divatos orvos, híres embereknek ez az ittmaradt kortársa: öreg úr.

Érezni a hangján: színes, részletekbe belévesző, érdekes s bölcs, de egyben rezignált, ifjúságát sirató, néha kissé akadékoskodó, kákán is csomót kereső hang ez, - egy öregúr hangja, egy egészen más világ hangja.

Beszél, beszél a mai embereknek beszél, de már nem igen akarja ismerni őket: ő már csak az ő hőseivel él, s az ő sorsukkal bibelődik.

Kissé büszke is a munkájára, amelyről szívesen elhiszi: oly gazdag anyagu, hogy az írók életük végéig elláthatják magukat belőle érdekfeszítő regény- és novella-témákkal.

Ne méricskéljük munkáját mi sem. S ne is skatulyázzuk el sehová. Inkább a mai írók védelmében kockáztassuk csupán meg: Nápoly és Messina óta borzalmakban s emberi dokumentumokban, fájdalom, túltermelés is volt, - anyagért így aligha fognak az írók ezekhez a régmult eseményekhez visszavándorolni. Az igazság kedvéért pedig jegyezzük fel: akármennyire is anyagkölcsönző népségnek ismeri Munthe dr. úr az írókat, formát és hangot ő is kölcsönzött azért kora íróitól, - egy bohém-jelenethez Murgerét, egy szerelemhez Turgenyevét, Mme. Réquin figurájához Maupassantét, s a lapp-föld manóihoz Lagerlöfét.

Dichtung und Wahrheit-jából: az igazság - érdekes volt, a költészet azonban bizony kissé már - démodé.

De az egész ismeretség mégis: érdekes s nem mindennapi.